
Miért nincs pipacs Matic mezén?
Nemanja Matic, a Manchester United futballistája volt az egyetlen, aki a szombati, Bournemouth ellen 2-1-re megnyert bajnokin nem viselte a mezén a pipacsot, amellyel a britek a háborús áldozatok emléknapját ünneplik.
A 30 éves védő azt is kijelentette, hogy vasárnap, a manchesteri városi derbin sem fogja viselni, mert emlékezteti őt Szerbia bombázására. A NATO 1999. március 24-én, az Irgalmas Angyal fedőnevű akció keretében 2300 légicsapás során 4000 bombát dobott le, amellyel – szerb források szerint – mintegy 2500 civil halálát okozták.
Tisztában vagyok vele, hogy az emberek miért viselik a pipacsot a ruhájukon és tiszteletben tartom ezt, mindenkinek szíve joga. Sőt, együttérzek minden olyan emberrel, aki valamilyen háborúban veszítette el a szerettét. Ezzel együtt, engem is emlékeztet egy támadásra, amikor 12 éves kisfiúként Vrelóban átéltem, ahogy 1999-ben a hazunkat bombázzák.
Matic még hozzá tette, esze ágában sincs a büszkeség szimbólumaként ismert jelkép történelmi értékét aláásni Nagy-Britanniában, de személyes élményei azt diktálják, hogy mégse hordja.
„Remélem, mindenki megérti az okaimat, próbáltam mindenkinek elmagyarázni és inkább arra koncentrálok, hogy segítsem a csapatomat a következő feladatokat megoldani.”
Nem tudni, milyen érzelmeket vált ki mindez majd a manchesteri drukkerekből, de volt olyan, akit hasonló okok miatt verbálisan is támadtak.
Azt hitték, lövik őket, pedig ők öltek meg 14 embert
Mai fejjel felfoghatatlan az a vérengzés, amit a brit hadsereg hajtott végre egy észak-írországi tüntetésen 1972. január 30-án. Negyvenöt éve történt a "véres vasárnap".
James McCleant, a Stoke középpályását a saját szurkolótábora találta meg a Middlesbrough elleni meccsen. McClean hasonló okok miatt nem hordott pipacsot a mezén, mivel az ír válogatott futballista Londonderry városában született, ahol a brit hadsereg katonái 1972. január 30-án tüzet nyitottak a szabadságjogokért tüntetőkre, és közülük 13-at meg is öltek a Véres Vasárnapon.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Most már szinte biztos: Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kap
Sajtóhírek szerint Kerkez döntött, már a barátaival is megosztotta a hírt.
4 perce
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
1 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
2 órája
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma
A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.
március 19., 19:15
- Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban
Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.
március 19., 20:47
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni
Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.
március 19., 20:34
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
3 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
3 órája
- Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal
A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.
március 19., 19:08
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
2 órája
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
2 órája
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
3 órája
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
6 órája
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21