
Habony Árpád köre beszállt a szegedi fociba
További Futball cikkek
-
Több rekordot megdöntve, hatalmas góllal jelentkezett az új európai futballcsillag
- Minden válogatottunk kiesett – mégis vb-döntőről álmodunk
- Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
- Másodosztály és eddig legyőzhetetlen rivális – ez vár a magyar válogatottra a folytatásban
- Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten
Szerdán jelentette be Borkai Zsolt, Győr polgármestere, hogy új tulajdonosa lett az ETO FC Győrnek, ennek kapcsán pedig kiderült, hogy nem olyan rég az egyik patinás szegedi klubnak is új tulajdonosa lett.
A Quaestor-csőd után pár évvel ismét csődközeli helyzetbe kerülő győri klubot Mányi József, a Ker-Gasztro Kft tulajdonosa vásárolta meg. Bár a Ker-Gaszto budapesti cég, Mányi József leginkább szegedi cégek tulajdonosaként szerepel az cégadatbázisban.
Mányi viszont nem csak cégeket jegyez, a Céginfó szerint 2017. október 19-ig ő volt a SZEOL SC (korábbi nevén Tisza Volán) tulajdonosa is. Ekkor valamiért kiszállt az utánpótlásáról ismert, jelenleg harmadosztályú szegedi futballklubból, hogy aztán nem egészen két hónapra rá megvásároljon egy NB II.-es csapatot az ország másik felén. Hogy mi motiválta a döntését, rejtély.
Viszont a SZEOL SC sem maradhatott gazda nélkül, lett is új tulajdonosa, méghozzá milyen. Bár információink szerint eredetileg egy szegedi focihoz kötődő személy akarta megvenni a klubot, sőt már a megegyezésen is túl voltak a felek, végül mégis a Ridikül Magazin Kft.-hez került a csapat.
A céget egyöntetűen Habony-közeliként tartják számon, nem is alaptalanul, hiszen egyetlen tulajdonosa az Apropó Kft., aminek előző tulajdonosa Jáksó László volt élettársa, a Habony bizalmasaként és jóbarátjaként ismert Halkó Gabriella Erzsébet, jelenlegi tulajdonosa pedig Halkó régi üzlettársa, Blázy András Péter.
Hogy a dolog hátterében Habony hirtelen kitörő futballimádata áll – elvégre egy rendes klubház tele van vitrinnel –, esetleg köze van hozzá az épülő szegedi stadionnak és a kaotikus szegedi focihelyzetnek, azt mindenki döntse el maga.
Szegeden ugyanis három nagy utánpótláscentrum működik, ebből a két régi csapat – a SZEOL és a SZEAC – a városban próbálja valahogy beosztani a szegényes infrastruktúrát, edzéslehetőséget nyújtva mintegy 400+ gyereknek. A harmadik, alig pár éve alapított Szeged 2011 eközben rendesen kitömve Gyulán működtet csilivili akadémiát.
Az erőviszonyokat egyértelműen az határozza meg, hogy a Szeged 2011-nek az egyházmegye a tulajdonosa, élén Kiss-Rigó László püspökkel, Orbán bizalmasával. A Szeged 2011 természetesen nagyban taózik, és ők kapják az új 10 milliárd forintos stadiont is a vele járó sportkomplexummal.
Nem meglepő, hogy a gyulai szegedi csapat és a szegedi szegedi csapatok között igen éles a konfliktus, mondhatni nem ejtenének könnyet egymásért. Ez a jelenlegi helyzetben természetesen az utóbbiak számára jelent valós fenyegetést.
Kérdés, hogy a SZEOL eladásával kialakult helyzet mit jelent a szegedi foci jövője szempontjából. Jönnek a Kiss-Rigó vs. Habony derbik? Vagy aggódnunk kéne a SZEOL jövőjéért? Esetleg az egyetlen miniszterelnöki bizalmas nélkül maradt SZEAC-ért?
És még mondják, hogy a magyar foci unalmas.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Rangos elismerésben részesült a magyar junior triatlonválogatott
A magyar együttes a francia és a spanyol válogatottat előzte meg.
1 órája
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt
Elképesztően kínos helyzetbe került az élvonalbeli klub egy téves infó nyomán.
március 17., 18:41
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
14 perce
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.
március 17., 19:16
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
1 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
5 órája
- Sport
Három út áll a magyar kerékpársport előtt
Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.
március 18., 05:57
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
5 órája
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
6 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
7 órája
- Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét
A klub közleményben reagált a történtekre.
március 17., 06:42
- Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
március 17., 14:22
- Sport
Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ
Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.
március 17., 16:33
- Sport
Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...
Óriási lépés a bajnoki cím felé.
március 17., 07:20
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
3 órája
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Címlapon
Benyújtották a 30 év alatti anyák szja-mentességéről szóló törvényjavaslatot
Az intézkedés 2026. január elsejétől lépne hatályba.
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
7 órája
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
3 órája
- Sport
Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában
Kialakult az elődöntő mezőnye.
március 17., 11:19
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
1 órája
- Sport
Videón a Manchester United ifjú reménységének horrorsérülése
Hordágyon vitték le, rögzítőkötést kapott.
március 17., 09:59
- Sport
68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja
A Honvéd legendája tervezte a babát a nála 25 évvel fiatalabb nejével.
március 17., 09:57
- Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében
Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.
március 17., 10:11
- Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk
A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.
március 17., 13:34
- Címlapon
Gáspár Győző után „Győzike” lesz Orbán Viktor zebrájának a neve
A celeb szinte azonnal bejelentkezett, hogy ő legyen az állat „keresztapja”.
2 órája
- Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
6 órája