Az első siker Verstappené, ő nyerte az időmérőt Abu-Dzabiban

000 9UG24X
2021.12.11. 15:31
A holland űridővel, 1.22.109-et futva hozta el a pole-t, 371 ezredet adva Lewis Hamiltonnak, míg a harmadik rajtkocka nagy meglepetésre Lando Norrisé lett.

Egyetlen futam és eldől, ki lesz a 2021-es F1-es világbajnok. Közel 50 év után érkezett úgy a végső csata helyszínére két versenyző, hogy azonos pontszámmal álltak a tabellán. 1974-ben Emerson Fittipaldi és Clay Regazzoni volt abban a cipőben, amiben most Lewis Hamilton és Max Verstappen. Akkor végül Fittipaldi fejére került a korona.

Abu-Dzabiban az idényzáró helyszínén a pénteki nap alapján egyelőre a Mercedes tűnt erősebbnek, de a Red Bull már sok alkalommal tudott nagyot javulni az időmérőre. Az idei kiváló szezonról mérnökünk, Dr. Kling Sándor is megosztotta gondolatait, aki emellett egy aerodinamikai érdekességre is felhívta a figyelmet:

„Különleges év végi versenyhez közelítünk, hiszen évtizedek óta nem volt olyan, hogy két versenyző azonos pontszámmal érkezzen az utolsó futamra.

A csapatok egész évben fejlesztik az autójukat onnantól kezdve, hogy a téli teszten tapasztalatokat gyűjtenek, de nyár végéhez, őszhöz közeledve már általában átváltanak a következő évi fejlesztésre.

Ennek vagy az az oka, hogy a bajnokság addigra már eldőlt, vagy addigra egy plató közelébe ér a fejlesztési görbe, ahol már jóval nagyobb erőforrásokkal lehet csak kis javulást elérni. Idén azért különleges a helyzet, mert jövőre teljesen új koncepciójú autókkal kell kigurulni, amire sok figyelmet illene szentelni, de most minden kis apróság segíthet a bajnokság eldöntésében. Ennek ellenére sok technikai újdonságot nem láthatunk az autókon az elmúlt versenyeken, inkább a hatékony gumihasználat és a megfelelő aero-beállítások terén megy a verseny a mérnöki oldalon. Múlt héten a Red Bull egy körön sokkal gyorsabbnak bizonyult a Mercedesnél, de aztán a versenytávon megfordult a helyzet vagy beállítások vagy taktikai különbségek miatt. Izgalmas verseny elé nézünk.

A hátsó szárny nagyon intenzív téma volt a szezon második felében. Sok támadás érte a két világbajnoki címért küzdő csapatot, hogy nem felelnek meg a szabályzat előírásainak. Az FIA teszteli a szárnyak merevségét több ponton, több irányból. Ezeken a teszteken gyorsan kiderülne, ha valami nem stimmel, azonban egy érdekes videóra bukkantam.

A felvétel az interlagosi Brazil Nagydíjon készült a Senna S-ek utáni DRS zónában, és az alsó, fő szárny-sík hátsó sarkára érdemes figyelni.

A szárnyvéglap rugalmassága miatt – amelyre egyébként nincs FIA előírás – rés keletkezik a fősík mellett, ami utat enged a nagy nyomású levegőnek, hogy el tudjon szökni. A szárnyvéglap csak akkor deformálódik annyira, hogy rés keletkezzen, amikor már nem a leszorítóerő a fő szempont, hanem a kis légellenállás.

Ezzel a kis trükkel valószínűleg jó néhány km/h végsebességet lehet nyerni, viszont a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy a DRS-en kívül nem lehet az autón mozgó aerodinamikai elem . Azt nem tudjuk, hogy ezt a kérdéskört vizsgálta-e az FIA, de bennünk sok kérdést felvet, és részben magyarázatot adhat az elmúlt néhány verseny nagy Mercedes sebesség növekedésére.”

Valóban ez a szezon sok-sok okból emlékezetes marad az F1 szerelmeseinek, na és persze a két főszereplőnek, Hamiltonnak és Verstappennek is, hiszen előbbi sikere esetén a brit rekordot jelentő, nyolcszoros világbajnokká válna, míg a holland életében először érne fel a csúcsra. Pénteken tehát a címvédő alakulat volt az erősebb és a szombati napot is a Mercedes kezdte jobban. A harmadik szabadedzést bő két tizeddel megelőzve Verstappent, Hamilton húzta be. Így várhattuk hát az idény utolsó időmérőjét.

 Q1

Az első etapban megint Hamilton diktálta a tempót, aki 1.23.266-tal az élre állt, de Verstappen csak 56 ezreddel maradt el a címvédőtől. Nem sokkal később piros zászlóval megállították az időmérőt, ugyanis  Mick Schumacher elsodorta az utolsó kanyar belső ívén elhelyezett bóját, ami a pálya közepén állt meg, miután Lando Norris is eltalálta.

Nem volt hosszú a kényszerszünet, a hátralévő percekben pedig Hamilton tovább gyorsult és 1.22.845-re faragta az etalont. Latifi, Russell, az élete utolsó időmérőjén résztvevő Räikkönen, Schumacher és Mazepin számára véget ért a kvalifikáció. 

Q2

A középső szakaszban előkerültek a közepes keverékek és megindult a szokásos taktikázás a gumikkal. Aki tovább tudott menni ezen a garnitúrán, az másnap a sárga oldalfalú, tartósabb közepesen rajtolhat szemben a piros jelölésű lággyal. Ezeken is Hamilton volt a jobb, aki ha csak négy ezreddel is, de megverte Verstappent. Megvillant a Ferrari is igaz, a lágyakon, de Carlos Sainz 1.23.174-et futva átvette a vezetést.

Közben Verstappen jelezte a rádión, hogy csúnyán elfékezte a bal első gumiját a célegyenes végén. A hollandnak így újabb mért körre volt szüksége, hogy ne az elkopott abroncsokon kelljen vasárnap rajtolnia. Végül Verstappen átváltott a lágyakra és 1.22.800-al megnyerte a Q2-t, míg Alonsótól, Gaslytól, Strolltól, Giovinazzitól és Vetteltől búcsúztunk. Ezzel a Mercedes az érezhető tempófölény mellé taktikailag is előnybe került.

Q3

Eddig a pontig úgy nézett ki, hogy Hamilton ellen nincs ellenszer az időmérőn, a Red Bull taktikailag is hátrányba került az elfékezett közepes keverék miatt a vasárnapi futamra, így szinte létkérdés volt, hogy legalább a Mercedes elől indulhasson Verstappen. Kérdés volt, hogy ehhez hol tud tempót találni a holland az utóbbi heteket uraló Hamiltonnal szemben. A Red Bull Pérezt használta, hogy szélárnyékot biztosítson Verstappennek a pálya közepén. A holland pedig egy váratlanul brutális kört pakolt össze a legjobbkor és az óra 1.22.109-nél állt meg, amire Hamilton csak 1.22.660-at tudott produkálni.

Egy hete Dzsiddában hasonló volt a helyzet az utolsó körök előtt, de akkor a címvédő előhúzta a kalapból a Hamilton-faktort. Ennél jobban nem lehetett volna az izgalmakat fokozni, ha a Red Bull altatott idáig, akkor ez nagyon bejött, senki sem értette, honnan húzta ezt elő Verstappen. Fel volt adva a lecke Hamiltonnak, akárcsak az előző időmérőn.

Hamilton lassabb első szektorral nyitott az utolsó körében, míg középen 189 ezred volt a lemaradása. A címvédő végül 371 ezreddel maradt alul, Verstappen pedig  elvette a gázról a lábát és megnyerte az időmérő edzést!  Elképesztő körülmények között szerezte meg idénybeli 10. pole-ját a 24 éves holland. Hamilton számára nagy érvágás, hogy Bottas sehol nem volt, csak a hatodik lett, míg Pérez a másik Red Bullal a negyedik helyet szerezte meg. Nagy meglepetésre Lando Norris bejött a harmadik rajtkockába. Hamilton körül tehát lágyon rajtolók lesznek és nem számíthat hátvédjére sem, ám hosszútávon a gumielőny a britnél lesz, aki ebbe kapaszkodhat. Elképesztő rajt lesz, az biztos!

 Verstappen érthetően boldogan értékelt az időmérő végén.

„Fantasztikus érzés itt nyerni. Eddig ezen a hétvégén egyszer jó volt az autó egyszer meg nem. Alig várom a holnapi versenyt. Jól éreztem magam mind a két keveréken, este talán a lágyakon könnyebb lesz versenyezni. Próbálom a saját versenyemet futni. Nagyon nyugodt voltam az időmérő előtt is, tudom, hogy a csapat a lehető legjobb autót akarja összerakni nekem és én is mindig a legjobbamat próbálom nyújtani.

Hamilton egy kissé zavart mosollyal konstatálta időmérős vereségét, de már a holnapi futam járt a fejében. 

„Max kiváló kört rakott össze, erre nem volt válaszunk. Erősnek éreztem magam az időmérőn. Jó pozícióban vagyunk a holnapi versenyre, várjuk már a rajtot.”

Lando Norris volt a meglepetés ember, aki ismét erőn felül teljesített a McLarennel.

„Nem tudom, honnan jött ez a kör. Meglepődtem az időn, de nagyon örülök. Ideges vagyok, hogy közvetlenül előlem indulnak a vb-címért küzdő srácok, nem akarok belekeveredni ebbe a csatába.”

A holnapi mindent eldöntő Abu-Dzabi Nagydíj magyar idő szerint, 14.00-kor kezdődik! Az Indexen folyamatos szöveges tudósítással és összefoglalóval várjuk majd Önöket!

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Andrej Isakovic / AFP)