Őrületes számok: megérte a széles Forma-1

2017.09.27. 17:57

Idénre kiszélesítették a Forma-1-es autókat, maguk a kocsik és a gumijaik is szélesebbek lettek, hogy az eddiginél nehezebb legyen őket vezetni, és nagyobb menetteljesítményeket érjenek el.

A módosításról vizuális szempontból azonnal kiderült, jó döntés, a köridőket figyelve is hamar rájöhettünk, megérte, és a gumiszállító Pirelli most a kanyarsebességekkel példálózik, mennyit is változott az F1 2017-ben.

Minek is ragozni, fussuk csak át az Autosport.com alábbi minitáblázatát, melyben az első szám a tavalyi, a második az idei sebesség:

  • Barcelona 3-as kanyar    212 Km/h    248 Km/h
  • Barcelona 9-es kanyar    215 Km/h    245 Km/h
  • Silverstone Copse-kanyar 260 Km/h    290 Km/h
  • Spa-Franc. Pouhon-kanyar 253 km/h    289 km/h

Wow! Ennyit talán nem is vártunk, hogy

30-35 kilométer/órával növekedjen a sebesség a Forma-1 leggyorsabb kanyarjaiban.

A barcelonai 3-as az a nagy visszafordító jobbos, biztosan mindenki ismeri, nem kell bemutatni. A silverstone-i copse a pálya régi első kanyarja, szintén jobbos, innen érnek a Maggotts-Becketts-kombinációba. A Pouhon Spában egy nagyívű lejtős balos visszafordító.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.

március 19., 10:39

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”

március 19., 12:21

  • Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.

március 19., 14:21

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Sport
Megvan a hatodik válogatott, amelyik részt vehet a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon

Megvan a hatodik válogatott, amelyik részt vehet a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon

Sorozatban negyedszer, összesen hetedik alkalommal jutott ki a mundialra.

38 perce

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.

március 19., 11:52

  • Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.

március 19., 17:48

  • Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.

március 18., 09:24

  • Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.

március 18., 09:46

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.

március 18., 09:34

  • Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.

március 19., 08:52

  • Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.

március 19., 15:19

  • Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”

március 19., 09:25

  • Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.

március 19., 09:40

  • Sport
Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is

Óriási kihívás előtt állnak a magyar labdarúgás reménységei is

A Barcelona, a Frankfurt és a Blackburn játékosa is pályára léphet Kisvárdán és Nyíregyházán magyar színekben.

március 19., 08:16

  • Sport
Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét

Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét

A mostani szezonban vált állandó kerettaggá a katalánoknál.

március 18., 15:47

  • Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.

március 18., 14:35

  • Sport
A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza

A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza

Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.

március 18., 16:09

  • Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.

március 18., 11:33

  • Sport
Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek

Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek

Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...

március 18., 16:24

  • Sport
Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban

Fucsovics Márton remek győzelemmel kezdte a salakos szezont Spanyolországban

A héten Murciában szerepel a magyar teniszező.

március 18., 13:26

  • Sport
Elképzeléseik merőben eltérnek, a céljuk viszont ugyanaz: a sportvilág legfontosabb elnöki posztja

Elképzeléseik merőben eltérnek, a céljuk viszont ugyanaz: a sportvilág legfontosabb elnöki posztja

Hamarosan kiderül, ki lesz a következő években a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új vezetője.

március 18., 18:24

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

3 órája