Baumgartner a Jordanből is kiszorulhat

2005.01.27. 11:23
A héten gazdát cserélt Jordannél már az orosz-kanadai tulajdonos és az istálló új menedzserei keresik az idei pilótákat. Ez nem kedvez az újra Forma-1-es állást kereső Baumgartner Zsoltnak, akinek menedzsere nagyon jóban van az eddigi tulajjal, Eddie Jordannel: a Midland vezetőinek ugyanis "nem számít a pénz" és a mexikói Mario Dominguezt, valamint a BAR-Honda tesztpilótáját, Anthony Davidsont részesítik előnyben.
A Forma-1 tíz csapata közül csupán a Jordannek nincs még egyetlen pilótája sem az idei szezonra. Az ír tulajdonos, Eddie Jordan a hét elején adta el istállóját az orosz-kanadai milliárdos, Alex Shnaider vezette Midland Groupnak, így már az új befektető dönti el, kiket igazol.

A Reuters hírügynökség úgy értesült, a listán előkelő helyen van az amerikai Champ Car-sorozat egyik tehetsége, Mario Dominguez. A versenyzőt már ősszel megkeresték a Midland vezetői, amikor még úgy tűnt, saját csapatot alapítanak, amellyel 2006-ban indulnak a Forma-1-ben.

"Davidson az egyik kedvencünk"

Az események a Jordan megszerzése miatt viszont felgyorsultak, csütörtökön Dominguez és menedzsere, Henry Luzet Torontóban találkozik Shnaiderrel, hogy véglegesítsék a szerződését.

Európában a team új menedzserének, Colin Kolles feladata a legjobb pilóták kiválasztása: a szakember a BAR-Honda tesztpilótáját, Anthony Davidsont szemelte ki.

"Davidson az egyik kedvenc pilótám, és Trevor Carlin, a sportigazgatónk is nagyon kedveli őt, hiszen a Forma-3-ban a versenyzője volt" - nyilatkozta Kolles a Reutersnek. - "Persze nem csak ezen múlik, hogy leigazoljuk-e. Már rég óta követjük a pályafutását, ám nem lesz könnyű megszereznünk őt. De dolgozunk a megoldáson".

A Midlandnél nem a pénzen múlik, kik lesznek a pilótái

Davidsont decemberben a Williams-BMW is ki akarta próbálni, valószínűleg szívesen szerződtette volna, de a BAR vezetői nem engedték el. Legjobbjuk, Jenson Button ugyanis 2006-ban biztosan a Williamshez igazol, így helyét Davidson vehetné át.

"Davidson érkezése nem pénzkérdés, az nem probléma" - mondta Kolles, aki valószínűleg a huszonöt éves tehetség egy éves kölcsönvételébe is belegyezne.

Kolles elárulta, pilótakérdésben meghallgatták Eddie Jordan véleményét is, és az "elképzelések nem állnak messze egymástól".

Eddie Jordan emberei nem kerültek képbe

Jordan korábban a holland Robert Dornboosszal és a német Timo Glockkal tárgyalt, akik tavaly a tesztpilótái is voltak, sőt, utóbbi néhány versenyen is indulhatott.

Az új tulajdonosnál viszont, úgy tűnik, eddig nem kerültek képbe, mint ahogy nyilvánosan eddig nem merült fel Baumgartner Zsolt neve sem, bár az f1welt.com még az esélyesek között számol vele.

A magyar pilóta a Minardinál biztosan nem folytatja, de menedzsere szerint van lehetősége, hogy a Forma-1-ben maradjon. Esetleg a Saubernél, mint tesztpilóta helyezkedhetne el, vagy a Jordannél lehetne versenyző.

Gorne személyes kapcsolata számíthat

Helyzetét viszont jócskán megnehezíti Kolles véleménye, azaz hogy "a pénz nem probléma" a Midlandnél, ugyanis Baumgartner tavaly a Minardinál pénzért versenyzett: támogatói hétmillió dollárért vettek neki helyet.

Valószínűleg így már csak abban reménykedhet a magyar, hogy menedzsere, Rick Gorne nagyon jóban van Eddie Jordannel, és sikerül valahogy beprotezsálnia a gárdához.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.

március 19., 14:21

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”

március 19., 12:21

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.

március 19., 10:39

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.

március 18., 09:24

  • Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.

március 19., 08:52

  • Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.

március 19., 09:40

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

2 órája

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.

március 18., 09:46

  • Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.

március 19., 15:19

  • Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.

március 18., 09:34

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

53 perce

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

5 órája

  • Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

4 órája

  • Sport
Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek

Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek

Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...

március 18., 16:24

  • Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.

március 18., 14:35

  • Sport
Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét

Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét

A mostani szezonban vált állandó kerettaggá a katalánoknál.

március 18., 15:47

  • Címlapon
Gyógyszerészek segítenék ki a háziorvosokat, minden megváltozna a patikákban

Gyógyszerészek segítenék ki a háziorvosokat, minden megváltozna a patikákban

A védőoltások hozzáférésének javítása a várható élettartam növekedésével járhat – hangsúlyozták.

17 perce

  • Címlapon
Szabad Európa: Létrehozták a cigánymentes falut, de egy család kijátszotta a rendszert

Szabad Európa: Létrehozták a cigánymentes falut, de egy család kijátszotta a rendszert

„Nem azért végeztem el a jogi egyetemet, hogy egy polgármester mondja meg, hova költözhetek.”

6 órája

  • Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét

Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét

A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.

március 18., 15:03