További Forma-1 cikkek
-
Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét
- Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
- Két versenyhétvége után lecserélheti egyik pilótáját az F1-es Red Bull Racing
- Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
- Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
A Midland csak 2006-ban érkezett volna
Az istálló idén is Jordan Grand Prix néven indul a tizenkilenc futamon, az autó neve Jordan-Toyota EJ15 lesz, a motort ugyanis a Toyotától vásárolja a gárda.
Az üzleti csoport - amelynek élén az orosz nemzetiségű, kanadai állampolgár, Izraelben felnőtt Alex Shnaider áll - azt tervezte, hogy csak jövőre kapcsolódik be az F1-be, októberben pedig még úgy gondolták, hogy a Dallara autóépítő cég segítségével. A Jordan megvásárlásával viszont nem kell kifizetniük a Nemzetközi Autós Szövetségnek (FIA) az új csapat indulásához szükséges negyvennyolcmillió dolláros rajtpénzt, amit így - a BBC értesülései szerint - Eddie Jordannek utalnak át.
Orosz pilótát akarnak
Schnaider korábban többször nyilatkozata, hogy orosz versenyzővel képzelik el a Midland Forma-1-es jövőjét.
"Bízunk abban, hogy hamarosan orosz pilóta is bemutatkozik a Forma-1-ben" - mondta az üzletember.
Eddie Jordan elmondta, boldog, hogy az elmúlt évek gazdasági nehézségei után munkatársai szebb jövő elé néznek.
"Hiszek abban, hogy a Midland érkezésével a Jordan erősebb csapat lesz. Az elmúlt hónapokban számtalan munkatársával ismerkedtem meg, valamennyien kiváló szakemberek - nyilatkozta az eddigi főnök, a jövőben gazdasági igazgatóként tevékenykedő Eddie Jordan - Örülök annak, hogy fennmarad a csapat neve, és én is segíthetem majd a munkáját". Az ír csapatfőnök a korábbi hírek szerint a dubai uralkodócsaládnak, az Al-Maktoum famíliának, majd egy kínai multinacionális vállalatnak akarta eladni istállóját és az utóbbi esetben tervek szerint Arden F1-nek hívták volna az új alakulatot.
Csökkentek Baumgartner visszatérésének esélyei
Az istállónak a magyar Forma-1-es sikerekben is része van, hiszen 2003-ban két futamon Baumgartner Zsolt volt az egyik versenyzője, sőt többször tesztelte is az autót.
Egyelőre kérdéses, hogy kik ülnek majd idén a Jordan autóiban a futamokon. Eddig egy német és egy holland pilóta szerződtetése látszott valószínűnek, de ez még változhat, különösen a tulajdonosváltás miatt. Baumgartner Zsolt angol menedzsere, Rick Gorne is tárgyal a gárdával, sőt, felmerült Demján Sándor neve is, de Eddie Jordan hatalomvesztése valószínűleg csökkenti a magyar versenyző esélyeit.
A Jordan 231 futamon indult, 4 futamgyőzelmet aratott, kétszer volt edzéselső, 279 pontot gyűjtött. Az 1999-es sorozatban harmadik helyen végzett a konstruktőrök között, tavaly kilencedikként zárt.
A Jordan megvásárlásának bejelentése az első lépés, rövid időn belül újabb szerződéskötéseket ígért a Midland Group.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Lefutballozta ellenfelét a pályáról a Barcelona, így simán hozta az elmaradt bajnoki meccsét
Ezzel megléptek a Real Madridtól a bajnoki versenyfutásban.
tegnap, 22:57
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
március 22., 21:49
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Sport
Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról
Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.
március 21., 20:51
- Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről
Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.
március 21., 17:45
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
március 21., 14:39
- Sport
Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón
Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.
március 21., 16:09