A Forma-1-ből Amerikába kényszerülhet Baumgartner

2005.01.12. 16:42
Nem sikerült megállapodni a folytatásról a Minardival a Baumgartner Teamnek, így az első magyar Forma-1-es pilóta új állást keres Menedzsmentje szerint lehetséges, hogy a Jordan alkalmazza, de három csapatnál is keresnek még tesztpilótát. Az ügyeit jelenleg intéző Rick Gorne kapcsolatai révén azonban a most Champ Car néven futó egykori Indy Carba is kerülhet Baumgartner Zsolt.
Az első magyar Forma 1-es versenyző menedzsmentjének eddig nem sikerült megegyeznie a 2005-ös feltételekről a Minardival, ugyanakkor több szerződéses lehetőség is nyitott még pilóta számára a Forma 1-ben - közölte szerdán a pilóta menedzsmentje.

Az új menedzser jóban van Eddie Jordannel

#alt# "Azon dolgozunk, hogy megvalósítsuk Zsolt számára az új körülmények kínálta lehetőségeket. Továbbra is van még esélye pilótai szerződésre a Jordannél, ugyanakkor három nagycsapat tesztpilótai állása is nyitott számára. Ez a négy út áll jelenleg előttünk, ezekkel kapcsolatosan folyamatosan zajlanak az egyeztetések" - mondta Rick Gorne, Baumgartner Zsolt új menedzsere. (A régi, Frank Tamás, bár hivatalosan nem szakított vele, már nem segíti a pilótát.)

Bár a Jordannek még nincs egyetlen szerződtetett versenyzője sem, nem lesz könnyű dolga a Baumgartner Teamnek. Az ír istálló főnöke ugyan jóban van Gorne-nal, de már előre haladott tárgyalásokat folytat tavalyi két tesztpilótájával, a német Timo Glockkal és a holland Robert Doornboosszal.

Az istálló sajtófőnöke kedden ugyan elárulta, több név is van még a listán, de azt sem hallgatta el, hogy azt igazolják le, aki a legtöbbet képes fizetni a helyért. Az Index úgy tudja, Baumgartner Zsolt szezonja tavaly a Minardinál hétmillió dollárba került, míg egy évvel ezelőtt a Jordan tízet kért.

Idén a Minardi tulajdonosa, Paul Stoddart még a hétmillióból is engedett volna, ötmillióért versenyezhetett volna nála Baumgartner, de mégsem sikerült megállapodnia vele Gorne-nak. Baumgartner ennek ellenére nem csalódott, még mindig pozitívan látja Forma-1-es jövőjét.

Ki nem mondott szakítás a Minardival

"Sokat tanultam az elmúlt egy évben, és szívesen versenyeznék egy újabb szezont is a csapatnál, de nem mindenáron. Mind a technikai, mind pedig az anyagi feltételeket illetően is több olyan tényező volt, illetve van, ami finomításra szorul, és amit tisztázni kell egy újabb szerződés aláírásakor. Jó feltételekkel nagyon szívesen versenyeznék 2005-ben is a Minardinál, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem jön létre a megállapododás. Mindez azt jelenti, hogy meg kell fontolnom azokat az egyéb lehetőségeket, melyek szerencsére az elmúlt napokban egyre inkább körvonalazódni látszanak. A Jordant leszámítva csapatneveket természetesen nem mondhatok egyelőre, de több irányban is folytatunk nagyon bíztató tárgyalásokat, és igazán érdekes lehetőségek is nyílhatnak számomra a közeljövőben" - érvelt Baumgartner.

Szavai valójában azt jelzik, szakított a Minardival. Ráadásul furcsa, hogy a Minardi technikai feltételeit is kritizálja a versenyző, annak ellenére, hogy néhány hónapja az Indexnek még azt mondta, 2005-ben az olasz istálló minden eddiginél jobb autóval indulhat.

Csak a Jordan és a Sauber maradt

#alt# Gorne szerint, ha a Jordannél sem lehetne hivatalos pilóta a védence, másik három gárdánál tesztpilótaként szívesen alkalmaznák. Kérdés, hogy hol, ugyanis a Ferrarinak, a McLarennek és a Toyotának két-két plusz pilótája is van, de van már harmadik embere a Williams-BMW-nek, a BAR-nak, Reanult-nak és a Red Bull Racingnek is. A Minardival nem tudott megállapodni a menedzsment, így már csak a Jordan és a Sauber marad. Esélyeit tovább csökkenti, hogy pénteki tesztpilóta - aki a versenyhétvégék első, tét nélküli napján köröz - nem lehet, mert az F1 szabályai szerint ezt az állást csak olyanok tölthetik be, akik kevesebb mint hat nagydíjon indultak korábban. A Jordan tavaly ha három napot futott a versenyhétvégéken kívül, így a Sauber lehet az egyetlen reális esély, bár a futamokon kívüli gyakorlásokat ők sem vitték túlzásba.

Amerika már tavaly is képben volt

Rick Gorne az amerikai együléses sorozatokban olyan sztároknak volt az ügynöke, mint Alex Zanardi vagy Gilles De Ferran, és még mindig remek kapcsolatai vannak.

"Természetesen az elsődleges célunk a megkezdett Forma 1-es út folytatása, de szerencsére az amerikai ChampCar sorozatból is érdeklődnek Zsolt iránt" - közölte szerdán.

Ez már tavaly is egy lehetőség volt a magyar számára, az F1-ből érkezett pilóták akár 1,5-2 millió dollárt is megkereshetnek a napjainkban kevésbé virágzó sorozatban évente.

Baumgartner Zsolt a Forma-1-be vágyik vissza, de a fentiek alapján egyre valószínűbb, hogy karrierje 2005-ben máshol fog folytatódni.

A Champ Car a legkevésbé népszerű amerikai versenysorozat
A Champ Car-t a sorozat fénykorában még Indy Car-nak, majd a névadó indianapolisi 500 mérföldes futam elvesztése után CART-nak hívták, ám az utóbbi években jócskán csökkent a népszerűsége. A legnagyobb pilóták és a legjobb csapatok a rivális IRL szériába vándoroltak, amely tavaly már átvette az Indy Car nevet is. A CART-ban még Alex Zanardi és Michael Andretti voltak a legnagyobb sztárok, tavaly viszont már Sebastian Bourdais és Bruno Junqueira versenyzett a bajnoki címért. Népszerűsége talán ezért is marad el a virágkorát élő NASCAR és a feljövőben lévő Indy Car mögött.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Sport
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a BL-nyolcaddöntős klubnál, az érintettet elkülönítették

Súlyos betegséget diagnosztizáltak a BL-nyolcaddöntős klubnál, az érintettet elkülönítették

A holland csapatnál megtették a szükséges lépéseket a megelőzés érdekében.

17 perce

  • Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.

március 19., 11:52

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.

március 19., 10:39

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.

március 19., 14:21

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.

március 18., 09:24

  • Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

2 órája

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

3 órája

  • Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.

március 19., 15:19

  • Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.

március 18., 09:34

  • Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”

március 19., 09:25

  • Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.

március 19., 17:48

  • Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét

Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét

A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.

március 18., 15:03

  • Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.

március 18., 14:35

  • Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.

március 18., 11:33

  • Sport
Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét

Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét

A mostani szezonban vált állandó kerettaggá a katalánoknál.

március 18., 15:47

  • Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

3 órája

  • Címlapon
Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében

Újabb fordulat az egykori magyar labdarúgó halálát okozó taxis ügyében

Kábítószer-birtoklása miatt is bűnösnek mondták ki a sofőrt.

17 perce

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

22 perce

  • Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát

Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát

Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.

március 18., 12:12

  • Sport
Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek

Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek

Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...

március 18., 16:24