Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

2025.02.26. 14:10
Barcelonából indul jövőre a francia országúti kerékpáros körverseny, a Tour de France.

A szervezők szerdai bejelentése alapján a legnagyobb háromhetes viadal története során először rajtol majd a katalán városból, az első szakasz pedig – július 4-én – egy 19,7 kilométeres csapatidőfutam lesz.

GettyImages-2201958911
Fotó: Getty Images

A második etapon Tarragonából indul majd a mezőny, a befutó pedig 178 kilométer után ismét Barcelonában lesz, a harmadik résztávról egyelőre csak annyit tudni, hogy Granollersből startol majd. Az első és a második szakasz befutója az Olimpiai Stadionnál, Montjuic nevű dombon lesz.

Ez lesz a harmadik alkalom, hogy Spanyolországból indul a Tour de France, 1992-ben San Sebastian, 2023-ban pedig Bilbao volt a Nagy rajt helyszíne, míg Barcelonában korábban háromszor (1957, 1965 és 2009) járt a mezőny.

A viadalt 2026 és 2030 között a közmédia is élőben közvetíti, tette hozzá az MTI. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

39 perce

  • Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.

március 19., 20:34

  • Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.

március 19., 19:15

  • Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.

március 20., 05:44

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

5 órája

  • Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.

március 19., 19:08

  • Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”

március 19., 09:25

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

2 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

10 órája

  • Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.

március 19., 09:40

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.

március 19., 08:52

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

39 perce

  • Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.

március 19., 14:21

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

4 órája

  • Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.

március 19., 11:52

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

3 órája

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

3 órája

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10