Vas Blanka világkupa-futamgyőzelmet aratott Belgiumban

vas
2025.01.25. 14:59
Vas Blanka megnyerte a terepkerékpáros (cyclocross) világkupa szombati versenyét a belgiumi Maasmachelenben, ezzel pályafutása második vk-sikerét aratta – tudatta az MTI.

A 23 esztendős magyar bringás az összetett ötödik helyéről várta a rajtot, és a remek startot követően tagja volt az élmezőnynek. Az esőtől feláztatott és sáros, szűk pályán nehéz volt előzni, Vasnak ez mégis sikerült, hamar az élre állt, az első két körben ott is tekert. Az ötkörös viadal harmadik körére a riválisok közül hárman utolérték, négyesük messze az üldözők előtt tekert, akik között a világ- és Európa-bajnok Fem van Empel bukott.

Az utolsó körre picit szétszakadt csoportban Vas harmadik helyen tempózott, egy technikás részt remekül megoldva az élre állt, miközben az ellenfelek közül volt, aki még ebben a körben is kerékpárcserére kényszerült, ezt Vasnak csak egyszer kellett megtennie a verseny alatt.

A hegyikerékpárban világbajnok Puck Pieterse bukás miatt leszakadt az élbolyról, Vas pedig a hajrában is kitartott a meredek rézsűkön, felázott homokos részeken is, és bár az U23-as világbajnok Zoe Bäckstedt a végén sprintelésre kényszerítette, így is győzni tudott. Harmadikként a szakág 2021 vb-aranyérmese, Lucinda Brand ért be.

Ezzel Vas 2021 októbere, az Overijsében aratott diadala után második vk-viadalán ünnepelhetett, és csendült fel neki a Himnusz.

A magyar bajnok Bruchner Regina (MVM VESC) az 58. lett közel kilenc és fél perc hátránnyal.

A férfiak futama – Takács Zsomborral és a magyar bajnok Vas Barnabással – 15.10-kor rajtol.

A vk-sorozat vasárnap a hollandiai Hoogerheidében zárul.

Kerékpár-világkupa (Maasmachelen)

  • 1. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 48:58 perc
  • 2. Zoe Bäckstedt (brit, Canyon//SRAM) 1 másodperc hátrány
  • 3. Lucinda Brand (holland, Baloise Glowi Lions) 12 mp h.
  • ...58. Bruchner Regina (MVM VESC) 9:35 p h.

(Borítókép: Luc Claessen/Getty Images, archív)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban

Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban

Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.

március 19., 20:47

  • Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.

március 20., 05:44

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.

március 19., 19:08

  • Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.

március 19., 20:34

  • Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.

március 19., 19:15

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

58 perce

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

4 órája

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.

március 19., 08:52

  • Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.

március 19., 17:48

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.

március 19., 11:52

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”

március 19., 12:21

  • Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.

március 19., 15:19

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

6 órája

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Címlapon
Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében

Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében

Csaknem egy évvel ezelőtt szúrta szívtájékon osztálytársát.

42 perce

  • Címlapon
Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin

Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin

Egy kulisszatitkot is megtudtunk a magyar pilótával kapcsolatban.

52 perce