Valter Attila: A csapat elégedettebb velem, mint én saját magammal

2024.11.06. 08:39
Valter Attila olimpiai negyedik helyezett országúti kerékpáros szerint csapata, a Visma Lease a Bike idei teljesítménye alapján még jobban elégedett vele, mint ő saját magával – adta hírül az MTI.

A Tour de France-on kívül szerintem már minden versenyen indultam, éppen ezért is lenne nagy szám egy Tour. A csapat még elégedettebb velem, mint én saját magammal. Idén még azt is éreztem, hogy magammal szemben picit szigorúbb vagyok, de a Visma egyértelműen elégedett velem, ezért nem izgulok a jövőre lejáró szerződésem miatt

– mondta Valter az M1 aktuális csatornának.

A 26 éves bringás szerint az ereje megvan egy jó eredmény eléréséhez, mivel látja, hogy a hozzá hasonló képességűek versenyeket, szakaszokat nyernek, és szerinte ezzel az erővel, amivel ő is rendelkezik, már lehet komoly eredményeket elérni.

Az olimpiával kapcsolatban kiemelte, hogy a jó hangulat hozzátett a teljesítményéhez, ezt pedig igyekszik majd több versenyre is átvinni. Párizsban extrán jó hangulatban voltam, és annyira különlegesnek éreztem ezt az egészet. Az olimpiai falu, a rengeteg jó sportoló és az egésznek a hangulata magával ragadott

– fogalmazott a párizsi játékok negyedik helyezettje, aki idén végig tekerte a Giro d'Italiát és a Vuelta a Espanát is. 2020-ban megnyerte a Tour de Hongrie-t, valamint Valter volt az első magyar, aki háromhetes körversenyen felhúzhatta az összetettben élen állónak járó trikót.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban

Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban

Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.

március 19., 20:47

  • Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.

március 19., 19:15

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.

március 19., 19:08

  • Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.

március 20., 05:44

  • Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.

március 19., 20:34

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

41 perce

  • Sport
Marco Rossi üzent a csúfos Nemzetek Ligája-kiesés után

Marco Rossi üzent a csúfos Nemzetek Ligája-kiesés után

„Nem kereshetünk kifogásokat.”

34 perce

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”

március 19., 09:25

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

2 órája

  • Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.

március 19., 09:40

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.

2 órája

  • Címlapon
Nagy Márton: bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma

Nagy Márton: bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma

A miniszter szerint az árrésstop a bejelentés után azonnal hat.

11 perce

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.

március 19., 10:39

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”

március 19., 12:21

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.

március 19., 11:52

  • Címlapon
Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban

Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban

Áprilisban hoz ítéletet a bíróság a megölt MTK-s labdarúgó ügyében.

18 perce