A legnagyobb amerikaifutball-tehetség, akit senki sem ismer
További 120 yard cikkek
-
Magyar csodagyereket csábít az NFL történetének legsikeresebb edzője
- Több mint 1000 milliárd forintot költöttek el egy este alatt
- Vérfertőzéssel és nemi erőszakkal vádolják az NFL korábbi sztárját
- Több ezer milliárd forint forog kockán, mégsem tudják magukat komolyan venni
- Fojtogatás: családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe a sztársportolót
Ritkán fordul elő, hogy az egyetemi amerikaifutball-bajnokság másodosztályának döntőjére komoly figyelem összpontosuljon, szombaton viszont így volt. NFL-játékosmegfigyelők lepték el a texasi Frisco stadionját, méghozzá azért, hogy láthassák a sorban ötödik bajnoki címével történelmet író North Dakota State Bison irányítóját, Carson Wentzet, akiből úgy lehet NFL-sztár, hogy majdnem több dolog szól ellene, mint mellette.

Amikor 2006-ban elkezdte a középiskolát Carson Wentz, nemhogy arról nem álmodott, hogy egyszer az NFL-be kerülhet, de az is elérhetetlennek tűnt, hogy az észak-dakotai Bismarck Century középiskola csapatában ő lehessen az irányító. 14 évesen nem számított alacsonynak 177 centijével, ez a magasság viszont kevés ahhoz, hogy irányítóként számoljanak valakivel, hiszen ha közel kétméteres játékostársak blokkolnak előtte, nem fog tőlük semmit sem látni.
Kövesse a 120 yardot Facebookon is!
Ezért Wentz minden este azért imádkozott, hogy legalább 10 centit nőjön, hogy teljesülhessen az álma, az imák pedig megtették a hatásukat: mire befejezte a középiskolát, már 198 centis volt, és 50 kilóval – főleg izommal – nehezebb is. Irányítónak viszont csak végzősként állították be, és jöttek is sorban az ajánlatok az egyetemi másodosztálynak számító FCS (Football Championship Subdivision) csapataitól. Carson a bátyja, Zach példáját követve a North Dakota State-et választotta, ahol aztán minden várakozást felülmúlt.
Pedig a Bisonnál is elég sokat kellett várnia, hogy bizonyíthasson. 2011-ben csak edzett a csapattal, de nem küldték pályára, a következő két évben a később az NFL-ben csak nyári edzőtáborig jutó Brock Jensen cseréje volt, 2014-ben viszont átvette az irányítást. A North Dakota State ekkorra már sorban harmadik bajnoki címénél járt, épp egy veretlen szezon után volt, de új edzővel kezdték a következő idényt, nem kis teher nehezedett tehát Wentzre.
A 2014-es szezont 15-1-es mérleggel és egy negyedik bajnoki címmel zárta. De nem is emiatt, hanem elsősorban a rendkívül gyorsan elindított passzai és a nagyon pontos labdái miatt tűnt fel az egyetemistákkal foglalkozó szakíróknak. 2015 nyarán, a szezon előtt az ESPN elemzője, Mel Kiper már a 2016-os évfolyam harmadik legjobb irányítóját látta benne, az értéke pedig egyre csak nőtt egészen addig, amíg októberben el nem tört a jobb csuklója.

Ez ugyanis egy újabb komoly problémát jelentett számára, pedig a sérülésig sem kifejezetten neki állt a zászló. Hiába mozgékony, és tud ezzel időt nyerni a védők elől, hiába passzol pontosan, hiába higgadt a passzok előtt, és hiába hasonlították már 2015 nyarán a Baltimore Ravensszel Super Bowl-győztes irányítóhoz, Joe Flaccóhoz, így komoly hendikeppel kell szembenéznie.
A legnagyobb hátráltató tényező egyértelműen az, hogy a másodosztályban messze nem NFL-szintű védelmek ellen kellett játszania, így számára még nagyobb lesz az ugrás a profik közé. A nyári értékelések alapján fejlesztenie kellett azon, hogy ha ki is kell lépnie a zsebből, ne feltétlenül fusson egyből, hanem csak időt nyerjen ahhoz, hogy megcsinálja a passzt, illetve abban is javulnia kellett, hogy ne annak az elkapónak passzoljon, akire elsőként ránéz, hanem olvassa a védelmet, és az összes opciót vegye sorra, és annak dobjon, akit a legüresebben hagyott a védelem.
Erre jött rá a sérülése októberben, ami miatt úgy tűnt, hogy a padon fejezi be utolsó egyetemi szezonját, ami a bizonytalanság miatt mindig árt egy irányító, de általában az összes játékos értékének.
Wentz szerencséjére a sérülése ellenére is bejutott a döntőbe a North Dakota State, és mivel felépült a Jacksonville State elleni mérkőzésre, még egyszer, utoljára megmutathatta, mit is tud. Az már a szezon során kiderült, hogy türelmesebbé vált, és nem futott, ha nem volt muszáj, ahogy az elkapóit is jobban olvasta. A döntőben pedig már a félidőben 24-0-s vezetéshez juttatta csapatát, majd 37-10-re nyertek. Wentz ugyan nem élete legjobb meccsét játszotta, de nyolc meccs, és több mint két hónap kihagyás után így is biztatóan tért vissza.
197 passzolt yardja, egy passzolt touchdownja és két interceptionje mellett 79 futott yardja és két futott TD-ja is volt, vagyis fontos szerepet játszott a bajnoki cím megszerzésében.
A legfontosabb kérdésre viszont csak ezután kaphat majd választ. Azok után ugyanis, hogy Joe Flaccóhoz hasonlították, le kellene másolnia a Ravens-irányító karrierívét. A másodosztályból ugyanis nagyon nehéz kezdőjátékossá válni az NFL-ben. A 2015-ös szezon kezdetén a liga 1696 játékosának több mint 86 százaléka az egyetemi első osztályból érkezett, a másodosztályból pedig csak 7,7 százalék. Másodosztályú irányító pedig alig van a ligában.
A 2008-as draft 18. választásával elkelt Flacco, a Cowboys-irányító Tony Romo és a Jetsnél a szezonban végig kezdő Ryan Fitzpatrick mellett egy ideit Josh McCown is kezdhetett a Cleveland Brownsnál, rajtuk kívül viszont maximum csereként láthatunk másodosztályból jött QB-kat.
A középiskolában és egyetemen is kiváló tanulmányi átlaggal záró Wentz viszont aligha elégszik majd meg azzal, hogy csere legyen. „Nagyon izgatott voltam a kezdés előtt, az este is alig tudtam aludni. Imádom ezt a játékot, és nagyon hálás vagyok, hogy még egyszer pályára léphettem a csapattársaimmal, hogy a lehető legjobban távozhassak az egyetemről” – mondta az ötszörös bajnok.

Az viszont az elmúlt évek teljesítménye mellett a következő hónapon múlik, hogy kiderüljön, Wentz lesz-e 2008 óta az első olyan nem első osztályból érkező irányító, aki beférhet az első körbe. Erre meg is van az esélye, december közepén ugyanis az NFL.com, a döntő után pedig a CBS szakírója előlegezte meg neki az első körös választást. Joe Flaccóval megérte kockáztatni, hiszen az irányító a 2012-es szezon végén Super Bowlt nyert a Baltimore Ravensnek, ami rá egy hónapra egy hatéves, 120,6 millió dolláros szerződéssel jutalmazta játékosát.
A következő, rettenetesen elérhető cél tehát már meg is van Wentznek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Lefutballozta ellenfelét a pályáról a Barcelona, így simán hozta az elmaradt bajnoki meccsét
Ezzel megléptek a Real Madridtól a bajnoki versenyfutásban.
tegnap, 22:57
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
március 22., 10:17
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Sport
Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról
Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.
március 21., 20:51
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
tegnap, 11:22
- Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
március 21., 14:39
- Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon
A világrekorder szeretne szépen megöregedni.
március 21., 19:48
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről
Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.
március 21., 17:45
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
Rovataink a Facebookon