Kórházba került Keleti Ágnes, kritikus az állapota, de van remény
További Sport cikkek
-
Furcsa körülmények között vesztette életét Moszkvában az olimpiai bajnok sportoló
- Idén is a Groupama Aréna lesz a futball jövőjének találkozópontja
- Nem kanapékihívás, de magyar kerékpáros is képes meghódítani az Atlaszt
- A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez
- Bemutatkozott a profik között, és elérte legfőbb célját golftehetségünk első versenyén
A világ legidősebb olimpiai bajnoka, a 103 esztendős, holokauszttúlélő, izraeli és magyar állampolgár Keleti Ágnes állapota kritikus. Családja hálás az ötszörös olimpiai bajnok, háromszoros olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes, világhírű sportolóért aggódóknak, az érte elmondott imákért, tette hozzá a sportnapilap.
Karrierje során összesen tíz olimpiai érmet (5 arany, 3 ezüst, 2 bronz) nyert Keleti Ágnes, ezzel ő Magyarország legtöbb ötkarikás medállal rendelkező női sportolója.
A Nemzet Sportolója 2023. szeptember 8-án került Tarics Sándor, a 2016-ban 102 évesen és 241 naposan elhunyt vízilabdázó elé a legtovább élt olimpiai bajnokok listáján.
Az Index péntek este beszélt Bíró-Keleti Rafaellel, Keleti Ágnes kisebbik fiával, aki édesanyja betegágya mellett vette fel a telefont.
Édesanyám tüdőgyulladást kapott, és tegnap már nagyon rossz volt az állapota, az orvosok is lemondtak róla, mert a váladék eltömítette a légcsövét, és fuldoklott. Szerencsére ma sikerült kiszívni a váladékot, könnyebb lett édesanyám légzése, az előbb már mosolygott. Imádkozunk érte, reméljük, felépül, óriási életerő lakozik benne. Azt is túlélte, amikor pár éve combnyaktörése volt. Néhány nap múlva, január 9-én lesz a száznegyedik születésnapja, szeretnénk családi körben ünnepelni.
– mondta az idős bajnoknő fia.
Ebben a cikkben visszaemlékeztünk Keleti Ágnes csodálatos pályafutására, felidéztük a nehézségeket és az örömteli pillanatokat is.
Dávid Sándor sportújságíró – aki társszerzője volt Keleti Ágnes önéletrajzi könyvének – anekdotákat mesélt a régi szép időkről, amikor a tatai edzőtáborban megbámulta sok kortársa nőideálját, az akkor a melbourne-i olimpiára készülő szupersztár tornásznőt.
Illetve bemutattuk már Keleti Ágnes legjobb családi fényképeit, amelyeket a saját archívumából kaptunk meg.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe
A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.
február 26., 23:29
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
A FIFA elnöke történelmi pillanatot emleget a 2026-os világbajnokság döntőjében
A Coldplay-t hívták ehhez segítségül.
4 órája
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá
A magyar labdarúgót választották a meccs emberének a Newcastle ellen.
február 27., 00:14
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Sport
Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet
A Manchester City elleni hétvégi meccs után a Newcastle United hálóját is bevette.
február 26., 23:15
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február
Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.
február 26., 20:11
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10