Orosz szakember lehet a Fradi új edzője

GettyImages-1323869909
2021.12.13. 15:00

Mint ismert, a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Ferencváros hétfőn bejelentette, hogy már nem Peter Stöger a csapat vezetőedzője.

A zöld-fehérek hivatalos honlapjukon arról számoltak be, hogy a szombati, Budapest Honvéd elleni találkozón Máté Csaba irányít, az új vezetőedzőt pedig igyekeznek mielőbb megnevezni. 

Úgy tudjuk, a klub első számú kiszemeltje Sztanyiszlav Csercseszov.

Az 58 éves orosz szakember legutóbb hazája válogatottját irányította, együttesének a negyeddöntő jelentette a végállomást a 2018-as világbajnokságon. 

Csercseszov 57 mérkőzésen irányította az oroszokat, 25 győzelem és 11 döntetlen mellett 21 vereség a mérlege. A rosszul sikerült Eb-szereplés (három meccs, három pont, kiesés a csoportkörben) után a szövetség szerződést bontott a kapitánnyal, aki így nyár óta munkanélküli. 

A tréner korábban bajnoki címet nyert a Legia Warszawával, amellyel a 2015–2016-os idényben a lengyel kupát is megnyerte. Korábban irányította a Dinamo Moszkvát és a Szpartak Moszkvát is.

A Ferencváros szombaton, a Honvéd elleni bajnokin zárja az évet, legközelebb január 26-án lép pályára a Puskás Akadémia vendégeként.