Már nem Peter Stöger a Ferencváros vezetőedzője

DSC9911
2021.12.13. 13:02

A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján közölte, hogy távozik a csapattól Peter Stöger vezetőedző.

A 55 éves vezetőedző a nyáron érkezett a Fradihoz. A zöld-fehérekkel bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ahol a Bayer Leverkusen elleni hazai győzelemmel, végül három ponttal búcsúzott.

Stöger – aki szeptemberben exkluzív interjút adott az Indexnek – összesen 30 tétmérkőzésen irányította a magyar bajnokot: 18 győzelem, 2 döntetlen és 10 vereség a mérlege.

Az FTC jelenleg a második helyen áll a bajnokságban a Kisvárda mögött, igaz, a szabolcsiak egy mérkőzéssel többet játszottak. A Fradi múlt vasárnap a Debrecen vendégeként kapott ki 2–0-ra, az ezt megelőző fordulóban pedig 1–1-et játszott a Groupama Arénában a Puskás Akadémiával.

A hétvégi fordulóban a csapatot az eddigi segítő edző, Máté Csaba irányítja, valamint az edzéseket is ő tartja az új vezetőedző kinevezéséig. Az új vezetőedzőt az FTC igyekszik mielőbb megnevezni. Az FTC köszöni Peter Stögernek és két külföldi segítőjének, Gerhard Fellnernek, valamint Alexander Badénak az elért sikereket és hasonló eredményeket kíván további edzői pályafutásához

– olvasható a Ferencváros honlapján.

Az osztrák szakember Dortmundban még kevesebb időt töltött vezetőedzőként, a Borussiát 24 tétmérkőzésen irányította. Stöger szerződése 2023 nyarán járt volna le a Ferencvárossal.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)