Szőke Alex világbajnoki ezüstérmes!

GettyImages-1332123792
2021.10.09. 19:36
Szőke Alex ezüstérmet nyert a 97 kilogrammosok versenyében az oslói birkózó-világbajnokság szombati napján.

Az ESMTK 21 éves olimpiai ötödik helyezett versenyzője a pénteki előcsatározások során ukrán, majd német riválist vert magabiztosan, az elődöntőben pedig az amerikai Tracy Gangelo Hancockot 4:1-es hátrányból felállva múlta felül.

A súlycsoport tokiói dobogósai közül egyedül a bronzérmes iráni Mohammadhadi Abdollah Saravi indult el a vb-n, és a papírformának megfelelően be is jutott a döntőbe, azaz Szőkének a lehető legnehezebb riválissal kellett szembenéznie a szombati fináléban.

A mérkőzés első másfél perce teljesen kiegyenlített állóharccal telt, melynek végén a bírák úgy döntöttek, a magyar tehetséget intik (0:1), ami később döntőnek bizonyult.

 Saravi ugyanis ki tudta használni a parterhelyzetet, egy szép pörgetést mutatott be, amivel 3:0-ra növelte előnyét. Az első szakasz hátralévő részében már egyértelműen Szőke Alex volt aktívabb, ám akciót nem sikerült csinálnia.

A szünet után is az ESMTK sportolója irányított, az iráni viszont még az első percben, némileg váratlanul ki tudta őt tolni a szőnyegről, amit a bírók egy ponttal jutalmaztak. A magyar ugyanakkor már az akció közben jelezte, hogy Saravi szabálytalanul indított, s ezt hosszas videózás után a zsűri is így látta, így maradt a 0:3. Ezek után Szőke Alex maradt lendületben és az iránit meg is intették, lentről viszont nem sikerült a pörgetési kísérlete. Ezt követően még volt hátra közel másfél perc, ám az iráni stabilan védekezett, riválisa nem talált rajta fogást, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

A világbajnoki újonc Szőke Alex karrierje első felnőtt érmét nyerte világversenyen, egyúttal a magyar csapat első dobogós helyét szerezte meg Oslóban.

 Pénteken a szintén kötöttfogású Lévai Tamás (77 kg) és Szabó László (82 kg) egyformán az ötödik helyen végzett.

Vasárnap Váncza István (67 kg) a vigaszágon szerepel, Torba Erik (63 kg) és Takács István (87 kg) pedig bronzéremért lép majd szőnyegre.

(MTI)

(Borítókép: Szőke Alex. Fotó: Tom Pennington / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.

március 18., 11:33

  • Sport
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.

2 órája

  • Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul

Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul

Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.

március 17., 19:16

  • Sport
Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt

Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt

Elképesztően kínos helyzetbe került az élvonalbeli klub egy téves infó nyomán.

március 17., 18:41

  • Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.

március 18., 09:24

  • Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.

március 18., 09:34

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

1 órája

  • Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.

március 18., 09:46

  • Sport
Három út áll a magyar kerékpársport előtt

Három út áll a magyar kerékpársport előtt

Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.

március 18., 05:57

  • Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát

Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát

Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.

március 18., 12:12

  • Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét

Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét

A klub közleményben reagált a történtekre.

március 17., 06:42

  • Sport
Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ

Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ

Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.

március 17., 16:33

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

4 órája

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

8 órája

  • Sport
Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt

Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt

Nem kellett sokat várni az MNASZ reakciójára.

március 17., 17:21

  • Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.

március 18., 14:35

  • Sport
Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter

Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter

A magyar kapus őrületbe kergette az ellenfél támadóit a Bundesliga szombati rangadóján.

március 17., 07:24

  • Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben

Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben

Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.

március 17., 14:22

  • Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét

Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét

A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.

március 18., 15:03

  • Sport
Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén

Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén

A klub drukkerei szerint a kormányfő dehumanizáló megjegyzést tett a magyarok egy csoportjára.

március 17., 09:15

  • Sport
Éleződik a belharc, nyílt levélben követelik Szujó Zoltán lemondását

Éleződik a belharc, nyílt levélben követelik Szujó Zoltán lemondását

Jelentős feszültség halmozódott fel a magyar autósportban.

március 17., 08:41

  • Sport
68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja

68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja

A Honvéd legendája tervezte a babát a nála 25 évvel fiatalabb nejével.

március 17., 09:57

  • Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

2 órája

  • Sport
Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól

Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól

Ismét túlzásba vitte a keménykedést a rutinos hátvéd.

március 17., 13:15

  • Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében

Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében

Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.

március 17., 10:11

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

4 órája

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

9 órája