Dzsudzsák Balázs visszatért Debrecenbe – hivatalos

TRAL0460
2020.09.22. 15:46
Kedden délután a labdarúgó NB II-ben szereplő Debrecen a Nagyerdei Stadionban szurkolók előtt mutatja be új igazolását, Dzsudzsák Balázst.

Néhány nappal ezelőtt sokat sejtető hírt közölt szimpatizánsaival a Loki a klub hivatalos honlapján. Eszerint kedden, a 17 órakor kezdődő nyilvános edzést megelőzően egy bemutatásra is sor kerül.

Később egy videó is megjelent a DVSC Facebook-oldalán egy titokzatos igazolásról, ekkor már egyre valószínűbbé vált, hogy a másodosztályba kieső együttes Dzsudzsákot jelenti majd be.

A 33 éves játékos érkezését aztán kedden délután, még a nyilvános tréning előtt bejelentette a klub a közösségi oldalán, így immár hivatalos: DZSUDZSÁK BALÁZS VISSZATÉRT DEBRECENBE!

A 108-szoros válogatott szélsőnek hónapok óta nem volt csapata, legutóbb márciusban játszott tétmérkőzést. Időközben az MTK Budapest tréningeit látogatta, és Shane Tusup segítségével igyekezett formában tartani magát.

Dzsudzsák 2008 januárjában szerződött a PSV-be, később játszott az Anzsi Mahacskalában, a Dinamo Moszkvában és a Bursasporban is, mielőtt az Egyesült Arab Emírségekbe igazolt volna.

A 12 év után hazatérő játékos a Debrecen második válogatott szerzeménye az átigazolási időszakban, ugyanis júliusban Korhut Mihály írt alá gárdához. 

Dzsudzsák korábban 54 alkalommal szerepelt a Lokiban, fellépésein összesen 14 gólt szerzett és 17 asszisztot jegyzett.

Legutóbb 2007. november 23-án, az Újpest elleni bajnokin csereként játszott a DVSC-ben. Érdekesség, hogy az a találkozó volt az azóta zenei előadóként befutó Széki Attila (Curtis) utolsó idegenbeli meccse a lila-fehérek felnőttcsapatában.

Dzsudzsák Balázs az idény végéig írt alá, de hosszabbítási opcióval. 

Borítókép: Trenka Attila / Index

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Sport
Megvan a hatodik válogatott, amelyik részt vehet a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon

Megvan a hatodik válogatott, amelyik részt vehet a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon

Sorozatban negyedszer, összesen hetedik alkalommal jutott ki a mundialra.

53 perce

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.

március 19., 11:52

  • Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.

március 19., 10:39

  • Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak

A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.

március 19., 14:21

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.

március 18., 09:24

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

3 órája

  • Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.

március 19., 17:48

  • Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”

március 19., 09:25

  • Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól

Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.

március 19., 15:19

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

5 órája

  • Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.

március 18., 09:46

  • Sport
Elképzeléseik merőben eltérnek, a céljuk viszont ugyanaz: a sportvilág legfontosabb elnöki posztja

Elképzeléseik merőben eltérnek, a céljuk viszont ugyanaz: a sportvilág legfontosabb elnöki posztja

Hamarosan kiderül, ki lesz a következő években a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új vezetője.

március 18., 18:24

  • Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét

Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét

A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.

március 18., 15:03

  • Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.

március 18., 14:35

  • Sport
Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek

Csodás előjelek a válogatottnak: angliai világsztárok, topligás erősítések, felépülő kulcsemberek

Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...

március 18., 16:24

  • Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát

Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát

Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.

március 18., 12:12

  • Sport
Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét

Fellélegezhetnek a Barcelonánál, nem kell műteni a csapat fiatal alapemberét

A mostani szezonban vált állandó kerettaggá a katalánoknál.

március 18., 15:47

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

2 órája