Időkérés közben panaszolta be a bírót a magyar röplabda fenegyereke
További Sport cikkek
-
Furcsa körülmények között vesztette életét Moszkvában az olimpiai bajnok sportoló
- Idén is a Groupama Aréna lesz a futball jövőjének találkozópontja
- Nem kanapékihívás, de magyar kerékpáros is képes meghódítani az Atlaszt
- A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez
- Bemutatkozott a profik között, és elérte legfőbb célját golftehetségünk első versenyén
A Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát, miután a csütörtökön, a nyíregyházi döntőben 3-1-re legyőzte a házigazda Nyíregyházát. A 24.hu szúrta ki a közvetítésben, hogy a Nyíregyháza edzője, Hollósy László az egyik időkérést használta fel arra, hogy panaszt tegyen a Magyar Röplabda Szövetségnél a bíró miatt.
Miután elmagyarázta játékosainak, mire figyeljenek a folytatásban, Hollósy azt mondta:
És ezúton jelentem a Magyar Röplabda Szövetségnek, hogy Adler László 4-5 éve folyamatosan ellenem fúj, nevetséges, hogy egyszerűen nem képes három érintést befújni egy kupadöntőn
Korábban is voltak furcsa megmozdulásai Hollósynak, aki 2014-ig irányította a magyar női válogatottat. Nem is rosszul, mert akkoriban a sportág egyik legjobb eredményét érte el azzal, hogy csapatával bejutott a világbajnoki selejtező harmadik körébe. Ennek ellenére a szövetség kirúgta, mert egy franciák elleni meccs közben egyszerűen nem állt szóba játékosaival, taktikai utasításait a másodedző osztotta ki.
Az egyébként 3-2-re megnyert meccs után azt nyilatkozta Hollósy, erre azért volt szükség, hogy sokkolja, felrázza a játékosokat.
A szövetség azonban nem értékelte a pedagógiai húzást, mert a menesztését bejelentő közleményében azt írta, hogy az edző morálisan nem felelt meg a fair play szellemének.
A beol.hu 2019-es cikke szerint egy Fatum Nyíregyháza-Swietelsky-Békéscsabai RSE bajnokin is panasz érkezett Hollósyra: a játékvezetői ellenőr jelentésében azt írta, hogy Hollósy folyamatosan provokálta a Békéscsaba játékosait. Az edző ezt tagadta.
2018-ban egy 3-0-ra elvesztett meccs után az M4-nek osztotta ki játékosait, amiért szerinte sokáig ünnepelték az előző fordulóban aratott győzelmüket és ezért nem teljesítettek megfelelően.
Azt hittük, megvertük a Békéscsabát, akkor gyakorlatilag mi vagyunk a röplabdázás anyakirálynői. Gyakorlatilag nulla teljesítményt sikerült nyújtani. Nem egy, hanem három-négy játékos elfogadhatatlan kategória, egyszerűen nem találok szavakat. [...] Ameddig egy profi játékosnak otthon kéne pihennie és felkészülni, addig az én játékosaim egész Nyíregyháza kávézóit bejárták.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
A második félidőre elfogyott a Szeged Magdeburgban, ötödik helyen végzett BL csoportjában
Mikler Roland bravúrjaival sokáig meccsben tartotta csapatát.
1 órája
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
10 perce
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
1 órája
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
1 órája
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe
A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.
február 26., 23:29
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
40 perce
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
23 perce
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Sport
Az újabb gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a rangadó hőse, a Liverpool már 13 ponttal vezet
A Manchester City elleni hétvégi meccs után a Newcastle United hálóját is bevette.
február 26., 23:15
- Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott
Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.
február 26., 09:57
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
6 órája
- Sport
Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának
Ez további kérdéseket vet fel egy lehetséges budapesti nyári olimpiával kapcsolatban.
február 26., 15:47
- Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is
Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?
február 26., 15:03
- Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február
Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.
február 26., 20:11
- Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából
A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.
február 26., 10:08
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
8 órája
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06