Példátlan lépéssel kezdett bokszelnökként Erdei Zsolt

D  VG20140307006
2017.09.16. 08:16 Módosítva: 2017.09.16. 09:44

A magyar sportban példátlannak számító döntést hozott az Erdei Zsolt vezette Magyar Ökölvívó Szövetség. A szervezet vezetősége egy független vizsgálat eredményei alapján megvonta az utánpótlás-nevelő központ címet és az ezzel járó támogatást a Papp László Ökölvívó Akadémiától. Az elnökség szeptember 12-i ülésén egyhangú szavazással határozott arról, hogy az intézményt kivezeti az akadémiák számára fenntartott támogatási rendszerből.

A döntés egyértelműen jelzi, hogy a szövetség elnöki székét áprilisban elfoglaló egykori világ- és Európa-bajnok bokszoló valóban új korszakot nyitna a sportágban, amelyet korábban 21 éven át Csötönyi Sándor irányított.

Az akadémia leminősítése azonban nem csak az ökölvívás berkein belül számít rendkívülinek, a mai magyar sportéletben sem emlékszünk hasonló eseményre. Hiszen a tendencia épp ellenkező, a különböző sportágakban egyre-másra alakulnak a hasonló intézmények, mintha az elnevezés már önmagában garanciát jelentene az eredményekre. A Papp László akadémia példája azonban megmutatta, hogy ez korántsem igaz. Könnyen lehet, hogy hamarosan más szövetségek is követni fogják Erdeiék példáját, és egyes esetekben felülvizsgálják az akadémiák működését.

Az ökölvívók elnöke készségesen állt rendelkezésünkre, amikor a döntés hátteréről kérdeztük. Erdei az akadémia működését, illetve eredményeit említette a döntés két legfőbb okaként.

"Nyilvánvaló, hogy ami nem működik megfelelően, az nem tud megfelelő eredményt hozni. Az az akadémiai rendszer, amit elképzeltünk magunknak, kezdve a gyerekek beiskolázásától, napi két edzéssel, táplálkozási tanácsadással, erőnléti edzők alkalmazásával, és így tovább, ez egy-két helyen nagyjából megvalósult. A Papp László akadémia viszont majdnem minden szemponból elégtelenre vizsgázott."

A viszonylagos eredménytelenséget az elnök egy egészen egyértelmű példával igazolta, ami már önmagában sem enged túl sok teret az esetleges vitának.

Egy akadémiát, ami viszonylag nagy büdzsével rendelkezik éves szinten, nem előzheti meg negyven-ötven másik egyesület.

Ami a PLÖA költségvetésének nagyságát illeti, a Papp László fia (ifjabb Papp László), illetve Szántó József (nem keverendő össze Szántó Imre volt szövetségi kapitánnyal!) ökölvívóedző által vezetett intézmény Erdei Zsolt szerint 2013 második felétől számítva nagyjából 111 milló forint támogatásban részesült.

"Ha azok az egyesületek, akiknek messze nincsenek ilyen lehetőségeik, meg tudnak előzni egy akadémiát, az azért elég furcsán veszi ki magát. Akkor miért nem az egyesületek kapják ezt a pénzt?"

A Papp László akadémiával szembeni elégedetlenség azonban korántsem újkeletű jelenség, az intézmény támogatása lényegében folyamatosan csökkent, ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. A legutóbbi időszakban például már csak feleannyi pénzt kapott, mint egy évvel korábban. A központ egyértelműen nem tudott megfelelni annak az elvárásnak, hogy ne pusztán a létszámott növelje, hanem a kiemelt versenyzőkkel foglalkozzon.

"A kiemelt versenyzőkkel igazából nem foglalkoztak, inkább csak próbáltak minél több versenyzőt igazolni. De ezeket a versenyzőket is úgy hozták be, hogy azok nem helyben edzettek, hanem különböző egyesületeknél, amikkel megállapodásokat kötöttek. Ezeknél az egyesületeknél edzettek a srácok, akik aztán hozták nekik az eredményeket."

Nagyon fontos kiemelni, hogy ökölvívók elnöksége egy független szervezet vizsgálata alapján hozta meg döntését. Az auditot végző cég hónapokon keresztül figyelte a Magyarországon működő négy ökölvívó-akadémia működését, egyaránt vizsgálva azok gazdasági és sport tevékenységét, mind nyíltan, mind inkognitóban végzett ellenőrzések segítségével. Az audit során a könyvelést, a támogatások felhasználásának módját, az alkalmazott edzőket, edzésmódszereket, jelenléti íveket, eredményeket és minden egyéb releváns szempontot számításba vettek, a következtetések pedig teljesen egyértelműek voltak.

 "Ha az egyik nyolcvan-kilencven százalékot teljesít, a másik meg mondjuk tizenhatot, az elég lényeges különbség. Erre azért már mondhatjuk azt, hogy gyerekek, hát itt valami nagyon nem stimmel."

Mint az elnök elmondta, az akadémiákra vonatkozó feltételek írásban is rögzítve vannak, ezeket a szerződéseket az akadémiák vezetői alá is írták, ám a Papp László akadémia esetében rengeteg hiányosság volt a vállaltak teljesítésében.

Erdei Zsolt fontosnak tartotta kiemelni, hogy döntés csak az akadémia megszűnését jelenti, a Papp László sportegyesület azonban továbbra is működhet és számíthat a többi egyesületet is megillető támogatásra, amennyiben azokhoz hasonlóan pályázik rá.

"Itt nem személyeskedésről, személyes ellentétekről van szó, a döntés pedig végképp nem érintheti Papp László megítélését, aki továbbra is a legnagyobb legendánk. Az akadémia működése nem Papp Lászlót minősíti, hanem az ott dolgozókat, akik ennyit tudtak kihozni a nevét viselő intézményből. Még annyit sem tudtak kicsikarni, ami a minimális elvárás lett volna."

Amikor Erdeit arról kérdeztük, hogy a döntésnek van-e köze az akadémiát vezető Szántó József személyéhez, az elnök határozottan elutasította ezt a feltételezést. Mint ismeretes, Szántó József megítélését több komoly botrány is igen kétségessé tette a magyar sportéletben. Az edző 1960-ban felfüggesztett börtönbüntetést kapott nemi erőszak kísérlete miatt, 1963-ban pedig súlyos sérüléseket okozott egy csoportos összetűzés során. Mivel az eset a felfüggesztett büntetés alatt történt, tíz és fél hónapos letöltendő börtönbüntetést kapott.

A legnagyobb nyilvánosságot egy 2006-ban kirobbant ügy irányította rá. Ekkor 26 edző, illetve egy ökölvívóbíró beadványban kérte eltávolítását Csötönyi Sándortól brutális, embertelen edzési és nevelési módszerei miatt. A beadvány szerint Szántó az edzőtáborokban rendszeresen megalázta a rábízott, gyakran hátrányos helyzetű gyerekeket, a fegyelmi problémákat pedig úgy intézte el, hogy a gyerekeket egymással verette meg, nadrágszíjjal.

Szántó körül egészen újkeletű botrányok is voltak, 2016-ban büntetőeljárás folyt ellene, mert a vád szerint 2014-ben, az akkor 72 éves edző többször megütött egy 80 éves férfit, miután az az úton gyalogolva akadályozta gépjárművét a haladásban.

Amikor erről kérdeztem, Erdei Zsolt nagyon határozottan és egyérteműen kijelentette, hogy ennek a mostani döntésnek semmilyen köze nincs Szántó megítéléséhez. Természetesen tisztában van vele, hogy az edző legalábbis megosztó személyiség, ám ez a határozat most csak és kizárólag az eredmények vizsgálata alapján született. Épp azért, hogy senki se állíthassa, hogy személyes szimpátia vagy ellenszenv befolyásolta volna annak meghozatalában őt vagy az elnökséget.

Erdeinek egyébként elmondása szerint személyesen soha nem volt problémája Szántóval, illetve abban az öt hónapban, amióta elnök, nem merült fel vele kapcsolatban semmilyen fegyelmi ügy. Amennyiben pedig valaki ellen büntetőügyi eljárás zajlik, ott nem a szövetség dolga ítélkezni, hanem a bíróságé. Ha a bíróság dönt, akkor annak alapján természetesen a szövetség is meghozza a saját ítéletét.

Fiatalok edzenek a Botos András Ökölvívó Akadémián Nagykanizsán 2014. március 7-én
Fiatalok edzenek a Botos András Ökölvívó Akadémián Nagykanizsán 2014. március 7-én
Fotó: Varga György

Az, hogy az intézmény akadémiai státuszát egy független vizsgálat hatására vették el, azért is nagyon lényeges, mert a megmaradt három akadémia egyike – amelyet információink szerint egyébként nem mellékesen a legjobban minősítettek az auditon – az Erdei Zsolt becenevével fémjelzett újpesti Madárfészek (a másik két megmaradt intézmény a győri Gladiátor, illetve a nagykanizsai Botos András akadémia). Ez nyilvánvalóan támadási felületet ad azok számára, akik nem értenek egyet a döntéssel. Erdei szerint az ilyen vádaknak azért sincs semmi alapjuk, mert kiszállt az akadémiából, épp az összeférhetetlenség miatt.

"Tokkal-vonóval eljöttem, még a területére sem nagyon megyek. Egyszer-egyszer megnézem a srácokat, kicsit besegítek, de ennyi. Egyébként pedig csak az eredmény számít, hogy melyik akadémia mit tud felmutatni. Nyilván nekem is részem volt benne, hogy ott milyen szakmai munka folyik, milyen a háttér, de én onnan eljöttem, épp az összeférhetetlenség miatt. Nálam ezek a srácok nem élveznek előnyt, sőt én talán épp azokkal szemben támasztok szigorúbb feltételeket, akikel korábban foglalkoztam. De ha valakit zavar ez a dolog, akkor mondja meg, és mutasson fel eredményeket." 

Arra a kérdésre, hogy a Papp László akadémia működése a szakmai szempontokon túl esetleg gazdasági szempontból se lett volna megfelelő, Erdei azt válaszolta, hogy ilyen jellegű kifogásról jelenleg nem tud beszámolni, ahogy ő tudja az elszámolások rendben voltak, ugyanakkor a vizsgálat részletes, végleges eredménye csak október 31-ére készül el, így majd csak akkor tudnak választ adni minden kérdésre. Az elnök ugyanakkor nem gondolja, hogy lényeges visszaélések történtek volna az intézménynél.

"Nem Papp László nevével való visszaélésről van szó szerintem, hanem inkompetenciáról."

Ami a jövőt illeti, Erdei Zsolt egyértelműen kizárta annak lehetőségét, hogy az intézmény visszaszerezze az akadémia minősítést. Többek között azért, mert az elnök szerint a megmaradt három akadémia is túl sok a valós igényekhez képest.

"Igazság szerint nincs olyan bázisunk, ami több akadémia létét tenné indokoltá. Azt mondom, hogy még talán az a három akadémia is sok, hogy azt a kevés utánpótlást, ami most van, azt kiszolgálja. De lehet, hogy aztán megnövekszik a létszám, nyilván azon dolgozunk, hogy így legyen."

Hogy ehhez milyen intézkedésekre van szükség, az már inkább egy következő beszélgetés témája, hiszen a gondok összeírása sem rövid feladat, kezdve a kommunikációtól, az edzők képzésén át, az iskolákban való megjelenésig. Az viszont biztos, hogy a Papp László akadémiát érintő döntést még további, akár drasztikusnak is nevezhető lépések követhetik a közeljövőben. Az új elnökség ugyanis komolyan gondolja, hogy az előző vezetést követően az alapjaitól kezdve újítaná meg a sportág hazai szervezetét. Több komoly változtatás várható.

"Ezek például a régióvezetők munkakörét, személyét érintik. Szeretném ha pályázat útján választanánk ki a jövőben az embereket erre a tisztségre. Aztán a válogatottnál is hasonló változtatásokra készülünk, egyedül a szövetségi kapitány, Balzsay Károly marad biztosan a helyén. A többi pozícióra – például a serdülőknél, ifiknél vagy a nőknél – viszont lehet majd pályázni. Persze lehet, hogy azok nyújtják majd be a legjobb pályázatokat, akik eddig is betöltötték ezeket a posztokat, de mindenképpen szeretnék egy versenyhelyzetet kialakítani, hogy az edzők kifejtsék az elképzeléseiket, miként képzelik a magyar ökölvívást előrevinni a nemzetközi mezőnyben. Ezek a folyamatok már elkezdődtek, de ez nem azt jelenti, hogy a Papp László akadémiával példát akartam volna statuálni. Elég baj az nekem, hogy egy akadémiát meg kellett szüntetnünk."

(Borítókép: Csötönyi Sándor a Magyar Ökölvívó Szakszövetség  korábbi elnöke (b) és Szántó József a Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia edzõje beszélget a Botos András Ökölvívó Akadémián Nagykanizsán 2014. március 7-én. Az akadémia egyike annak a négy nagy központnak amely a kiemelt sportágfejlesztési támogatás részeként jött létre a sportágban. Fotó: Varga György/MTI)