Ahogy Emese nőtt, az ellenfél töpörödött

Szász Emese már büszkén és a rá jellemző széles mosollyal pózolt az aranyérmével, amikor az eredményhirdetés után újra találkozott a mesterével, Kulcsár Győzővel. Aki még egyszer gratulált neki.

„Maga ott a Szász az arannyal?” - viccelődött a négyszeres olimpiai bajnok, aki tegezi a versenyzőt, a versenyzőnek felajánlotta, hogy kölcsönösen tegeződjenek, de ő ezt nem tudja megtenni.

Amikor próbálták rábeszélni Kulcsárt, hogy álljon oda ő is egy fotóra, akkor csak azt felelte, hogy ez nem az ő, hanem Emese napja, hadd élvezze ki a fotókat, a pillanat mámorát, mert nagyon rászolgált erre az aranyra.

„Ha engedélyt ad rá, akkor egy fotót lehet csinálni” - mondta. Szász pedig magától értetődő maga mellé hívta, hogy együtt örülhessenek.

Amikor azt kérdeztem Kulcsártól, hogy mit mondott neki még a páston, amikor átölelte, annyit felelt, semmi különöset. Majd olyan nyomatékkal mondta, hogy talán helyesebb lenne vastag betűkkel szedni.

Olimpiai bajnok vagy”

– ennyi jött ki belőlem, jobb nem jutott eszembe. Reméli, nem haragszik meg érte, hogy valami örökre emlékezetes, a pillanathoz illő gondolatot nem tudott kibökni.

Kulcsár 2004-ben Nagy Tímeát segítette aranyhoz, de rögtön felhívta rá a figyelmet, mekkora különbség van a mostani, és az akkori siker között. Titit ugyanis készen kapta, már olimpiai bajnok volt.

„Én maximum csak ronthattam rajta. Nem sikerült, megnyertük vele együtt is. Nehéz összehasonlítani a két versenyzőt.

Emese 16 évesen került hozzám, láttam, hogyan nő fel, még azt is, hogyan lesz szerelmes. Láttam, hogy milyen gondokkal küzd meg napról napra, amíg nem ért fel a csúcsra.

Végig bíztam benne, hogy ott van a kezében a tudás, hogy olimpiai bajnok lehessen. Most sikerült elérnie. Kijárt neki. Fantasztikus tanítvány, nem is kívánhatnék jobbat. Megesik ettől, hogy veszekszünk, morog, durcáskodik, de megcsinálja, amit kérek tőle. Másként egy ilyen kapcsolat nem működik.”

Kulcsár nagy szerénységgel hozzátette, egy rossz szava sem lehetett volna, ha Szász az ezt megelőző két sikertelen olimpia után azt gondolja, hogy nem bízik már benne, és továbbáll, elmegy tőle. Nem így lett, kitartott mellette, ez is csak jelezte, milyen komoly bizalmi tőkén alapul a kapcsolatuk.

„Pekingben a második, Londonban az első körben esett ki. Ha engem hibáztatott volna, megértem és elfogadom: nem folytatjuk, továbbléptünk volna. De ez a lány hitt bennem.

Ez a lány a sérülések után is olyan kemény volt. Éveken át szenvedett a könyökével, injekciózva vívott, meg kellett műteni. Teljesen rászolgált az aranyra. Tudom, ezt sokakról el lehet mondani, ezért is örülök neki, hogy összejött. Pedig ez a mai versenynap sem volt könnyű.”

Szász a felkészülési időszakban azt is bevállalta, hogy az Egyesült Államokban edzőtáborozzon három másik nemzet vívóival az olimpia előtt, mert otthon nem voltak megfelelő partnerek. Kulcsár szerint le van gatyásodva a női párbajtőr, de az öröm pillanataiban nem szeretne nagy értekezésbe kezdeni, nem szeretett volna a gondokról beszélni.

Külön kiemelte viszont azokat junior korú fiú versenyzőket, akik nélkül ez az ünnep nem jöhetett volna össze.

„Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. Peterdi Andrisnak, Buta Leventének, Siklósi Gergőnek, Andrásfi Tibornak, Berta Dánielnek. Ha valakit kihagytam, nézzék el nekem, mert nem készültem pontos számvetéssel. Szóval, ők olyan erősek már, hogy Emesének nem gyerekjáték velük vívni, és sokat fejlődhet velük szemben. Pontosak, nagyobbat ütnek és szúrnak, mint a lányok, de ennek ellenére is vállalta, hogy a sikerért velük edz. És persze a fiúk is vállalták a pluszmunkát, ami nem csekélység.”

A 75 éves mesteredző felelevenítette az első asszót a 2013-ban egyéni világbajnok észt Beljajeva ellen. 1-4-es hátránynál volt ugyanis egy szerencsés momentum, ami meglódította. Egy vitatott tus miatt megállt a meccs. Ez az idő elég volt arra, hogy rendezze a gondolatait, és ami rossz irányba ment a jó felé terelje.

„Nehéz érzékeltetni, mi történik ilyenkor. Ha akkor nem zökken ki, és nem klikkel át az agya, akkor most aligha beszélnénk itt. Akkor azonban megtalálta a helyes utat. Elég ilyenkor egy kis kattanás. A döntőben is ugyanez történt. 11-7-nél elhitte és megértette, ha nem vív harcosabban és férfiasabban, akkor ezt a döntőt elveszíti. Nem könnyű ilyenkor előremenni, mert sokszor végzetes lehet, ha elviszi a hév. De ő megtalálta a helyes arányt.

Akkor is jött ez a kis kattanás. Utána pedig már megvolt a vérszag, ő a páston egyre csak nőtt, míg az ellenfele fokozatosan töpörödött össze. Szörnyű érzés ez ilyenkor.

Amihez addig nyúlt és jó volt, egy pont után hirtelen és váratlanul hatástalan lesz, és akármit is tesz, nem tudja megállítani az ellenfelet. Emese jó bokszoló módjára érezte, hogy megütötte, megfogta az ellenfelet, és ráment: megverte. Ledöfte. Hadd legyek ilyen durva. Pedig ez az olasz lány piszok nehéz rivális ám. Olyan a csuklója, olyan puha a stílusa, ami nem fekszik neki.”

Nagyon érdekes ebben a helyzetben, hogyan élte át ugyanezt a versenyző. Vele is az első asszótól indultunk, amikor visszaidéztük az arany történetét.

Szász agyán a nap elején átfutott a négy évvel ezelőtti kudarca – padlóra került saját bevallása szerint -, amikor rögtön kizuhant, ami dacot és extra motivációt szült. Egyszerűen nem hagyhatta abba olyan rossz élménnyel.

Nem azért csinálta végig ezt a négy évet, hogy ennyivel, az első körrel vége legyen, hogy tizedikén utazzon haza. (Várhatóan nem marad az aranygépig, de most szeretné élvezni az olimpiát, Riót.)

A Vasas 33 éves versenyzője mindig is mosolygós volt, de azért a nagy versenyeken megesett vele, hogy feszülten lépett pástra, és a feszültség hatása alatt nem kellő döntéseket hozott, ezzel pedig hátrányba hozta magát.

„Na ne. Ez volt a gondolatom 1-4-nél. Na ne. Nehogy már! Nem lehet még egyszer, hogy ilyen simán kikapok.

Nem lehetek még egyszer olyan megilletődött. Elkezdtem bátrabban vívni, kockáztatni. Az volt bennem, hogy ha most sem nyerek érmet, akkor tényleg az van megírva a sorsomban, hogy nekem ez már nem fog összejönni olimpián. Aztán összejött. Itt van ez az érem előttem. Még most sem hiszem el. Olyan hihetetlen ez az egész, amikor ránézek. Pedig én küzdöttem érte, és nem a piacon vettem. Nem hamisítvány.”

Kifejtette, hogy - pszichológusa tanácsára is – eltervezte, egész nap mosolyogni, vigyorogni fog. Mert a többiek, akiken látja a feszültséget, még jobban összezavarodhatnak, még idegesítheti is őket.

Ő pedig annak ellenére, hogy utolsó esélyként tekint erre a versenyre, akkor sem fog elkomorulni. Stresszeljenek csak nyugodtan a többiek, ő megtette eleget korábban. Úgy érzi, most érett be versenyzőként.

Könnyekkel a szemében emlékezett vissza az elmúlt négy évére. Nagyon mélyről jött vissza a sérülése és a londoni olimpia kudarca után, lelkileg sem volt könnyű időszak, édesapja halála is megviselte, és amikor az éremre tekint, akkor természetesen őt is látja benne.

„Ha az példámban erőt tud meríteni bárki, örülni fogok neki, mert sokszor szenvedtem. De van visszaút. Higgye el mindenki.”

Fiamingo ellen például egyszer nagyon kikapott a budapesti Vk döntőjében. Fiamingo, ha visszagondolt arra a meccsre, talán még azt is elkönyvelte magában, meglesz neki ez az arany, milyen jó, hogy vele hozta össze az élet.

„Nem volt veszíteni valóm, ennek ellenére az első három percben nagyon görcsösen fogtam a markolatot, alig mozogtak az ujjaim. Aztán ez elmúlt.

Amikor pedig a kilencedik tust is beadtam, akkor már kezdtem érezni, hogy megvan a ritmus, ráálltam a sínre, már csak meg kell tartani a végéig.

Ha Fiamingo azt hihette, hogy képtelen leszek arra, hogy kivegyem a zsebéből az aranyat, tévedett. Itt van előttem.”

11-7-nél is a nincs veszítenivaló semmihez sem fog érzése kerítette a hatalmába, aztán a hajrá örökre emlékezetesre sikeredett.

Az elődöntőről szóba került, hogy a francia Rembi mindenáron próbálta – nem túl szimpatikus módszerekkel, a kosárral a fejére ütött - kizökkenteni, de nem sikerült neki. Pedig kétszer is fegyvert cserélt, egy ütközésnél meg is ütötte.

Azt nem szerette volna elárulni, milyen taktikával kezeli a mesterét, ha összezördülnek valamin, mert a folytatásban még nem lesz hatásos a módszere. Azt ellenben nem zárta ki, hogy a tokiói olimpián még ott lesz. Addig azonban szeretne férjhez menni, gyereket szülni. (Kulcsár meg sem állna a 2024-es budapesti játékokig.)

„Van előttem példa előttem, Nagy Titié, hogy gyerekkel sem lehetetlen elérni nagy eredményt. Miért ne próbálnám meg?”

Amikor két számot kérdeztem tőle, a 168-ra azonnal rávágta, hogy ennyi olimpiai aranyat nyert eddig Magyarország. Ábrándozott róla, hogy milyen nagyszerű lenne, ha végre nem egy keretedzésen, és egy álmosító tatai hétköznapon hozná a bombaformáját, hanem az olimpia napján, augusztus hatodikán.

„Elhessegetem a gondolatot, hogy az én döntőm lesz a legelső, ezért akár össze is jöhetne nekem. Ne haragudjatok rám azért, mert most miattam az összes pólón nem a jó eredmény szerepel. Hiszen már 169 aranyérme van a hazámnak.”

A 296-os számról nem tudta, miért kérdezhetem. Ő ugyanis Hajós Alfréd óta Magyarország 296. olimpiai bajnoka.

„Hát mit mondhatok erre? Tetszik. Mindig is szerettem volna 296. lenni”

- mondta ugyanazzal a feledhetetlen és önfeledt mosollyal, amivel az érmet megkapta.

Olimpiát elsőre

Szász Emese a négy évvel ezelőtti vívóaranyhoz – az is az első volt -, Szilágyi Áronéhoz hasonlóan úgy nyert olimpiát, hogy előtte sem Európa- sem világbajnoki aranya nem volt. Szilágyi azóta nyert már Eb-t, nem kívánhatunk mást Szásznak, hogy ebben is kövesse a pár évvel fiatalabb bajnoktársát.

Folytatódik a sorminta

A vívást bemutató cikkünkben emlékeztettünk arra a sormintára, hogy egy aranyéremmel záruló olimpia után a következőn is lesz arany. Bejött. Szilágyi után most Szász nyert. Arra pedig egyelőre ne is gondoljunk, hogy a minta szerint mi várható Tokióban.