Bármikor megbukhat a cseh polgári kormány

2013.06.14. 10:41 Módosítva: 2013.06.14. 11:29

Vádat emeltek a cseh kormányfő közvetlen bizalmasa és hat további kormánypárti politikussal szemben – derült ki a cseh államügyész pénteki sajtótájékoztatóján.

Ivo István elmondta: a vádak között a katonai hírszerzéssel való visszaélés, többek esetében pedig kenőpénzek elfogadása volt. A vádemelés érinti Necas kormányfői irodájána kvezetőjét, Jana Nagyovát, akit csütörtökön vettek őrizetbe. A cseh rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya (ÚOOZ) letartóztatta még a kormánypárti a Polgári Demokrata Párt (ODS) frakcióvezetőjét, Petr Tluchort, Ivan Fuksát, korábbi mezőgazdasági minisztert, Ondrej Páleníket a Stratégiai Alapok Osztályának vezetőjét, aki korábban a katonai hírszerzés főnöke volt. Később utódját, Milan Kovandát, is őrizetbe vették. Állítólag Lubomír Paul, a kormányhivatal vezetője is rendőrkézre került.

Necasnak vége

A cseh sajtó szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Petr Necasnak – aki két napja válását is bejelentette – véget ért a karrierje. A kormányfőnek nem marad más választása, mint a lemondás.
A Demokratikus Polgári Pártot (ODS) vezető 49 éves jobbközép politikus egyelőre ezt nem ismerte el. Tegnap kijelentette, hogy a kérdés nem időszerű, munkatársai nem követtek el bűncselekményt, ahogyan ő maga sem.
Ám a vádemelések után már "nem dughatja homokba a fejét" – írják a cseh lapok.

Több kiló arany és koronamilliók

Az ÚOOZ harmincegy helyen tartott házkutatást, ennek során 150 millió koronát – mintegy 1,6 milliárd forintot – és több tucat kilogramm aranyat foglaltak le, közölte a szervezet vezetője, Robert Slachta.

Az államfő a változás motorja

A kormányfő ma Milos Zeman államfővel találkozik, a rendőrfőnök és az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke társaságában.

Az idei elnökválasztásön államfői posztra került Zeman – a CSSD színeiben Csehország korábbi kormányfője – már utalt rá, hogy a történtek után a kormánynak mennie kellene. Necas a találkozót követően a palmentben is felszólal, egyre valószínűbbnek tűnik lemondása és új parlamenti választások kiírása is.

Önként megy vagy elzavarják

"Gyors lemondásban bízunk, de ha erre nem kerül sor, akkor bizalamtlansági indítványt kezdeményezünk" – idézte a Reuters a szociáldemokratáktól Jeronym Tejcet. A CSSD politikusa szerint ezután konzultációk indulnak a többi párttal a rendkívüli választás lebonyolítására.

Politikusok mennek, a korrupció marad

A nyomozás korrupciós ügyekkel kapcsolatos, amelyek befolyásos vállalkozókat és kormánypárti politikusokat érintenek.

"Az emberek változnak, de a "jutalékok", részben állami vállalatok korrupt rendszere ugyanaz marad" – írta a Hosporadske noviny. A cikk szerzője, Julie Hrstkova szerint a kérdés most az, hogy a 20 év alatt felépült rendszert most valóban lebontják-e Csehországban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.

tegnap, 21:43

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.

március 20., 17:42

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42