Nincs magyar alkatrész a Nemzeti Buszban

2013.10.02. 07:08 Módosítva: 2013.10.02. 07:16

Egyelőre nincs hazai beszállító a Rába-Volvo buszban, a Rába hozzájárulása a matricák felragasztásában ki is merülhet – írja az Omnibusz blog. A győri vállalat gyakorlatilag autóbuszimportőrként vesz részt az együttműködésében, pedig a kormány – a cég tulajdonosa – gyakran hangoztatja, hogy a hazai buszgyártás feltámasztása az együttműködés célja.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára például az együttműködés idén februári indításakor úgy beszélt: a Rába-Volvo szövetség lendületet ad majd a magyar buszgyártásnak.

Nincs magyar beszállító

A Rába-Volvo a legújabb, pécsi tendergyőzelmével már 66 autóbusz szállítását kezdheti 2014 tavaszától – a nemzeti pántlikába csomagolt buszban azonban nem lesz magyar alkatrész. A Rába a közleményében továbbra is jövő időben említi a magyar beszállítók részvételét. A teljes egészében Lengyelországban készülő 7700A és 7900 típusú buszokba tehát egyetlen magyar cég sem szállít egy szöget sem.

pecsivolvo
Fotó: omnibusz blog

A cég az idő rövidségével indokolja a magyar beszállítók elmaradását, ami azért érdekes, mert két éve, az állami felvásárlás óta stratégiai cél a Rábánál a buszgyártás. Az Omnibusz blog szerint az sem utal semmi jóra, hogy a cég a későbbiekben „a magyar igényeknek megfelelő” specifikációval gyártaná a buszokat, majd a magyar beszállítók részvételével.

A közelmúltban Budapesten forgalomba állított 159 Mercedes Citeróban, valamint a 2004-ben vásárolt Volvo 7700A-kban is több a Magyarországon gyártott alkatrész, mint a most rendelt Rába-Volvo darabokban.

Ellenálltunk, importálunk

A sors fintora, írja a blog, hogy a Volvo a kilencvenes években ajánlatot tett az Ikarusra, de az üzlet a közvélemény és a gyári dolgozók ellenkezése miatt nem valósult meg. Ehelyett a svédek inkább a lengyelországi Wroclawban építettek buszgyárat egy zöldmezős beruházás keretében. Éppen itt készülnek a most importálandó buszok.

A Rába sem először próbál betörni az autóbuszgyártásba: a kétezres évek elején már megpróbálkozott ezzel, a szakmabeliek szerint nem túl jó eredménnyel. Az akkoriban eladott buszok minősége nem volt túl jó, ezért csak darabonként egymillió forintos veszteséggel tudott túladni rajtuk a gyártó.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

1 órája

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

2 órája

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

30 perce

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

2 órája

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.

2 órája