Ahogyan az Index látta, így vonult végig az árvíz Magyarországon

Lapunk helyszíni stábjai szeptember közepétől végigkövették a Dunán és mellékfolyóin lezúduló áradást, Pozsonytól egészen Bajáig. Szeptember 16-án érkeztünk meg Szlovákiába, ahol akkor a pozsonyi rakpartok már víz alatt álltak. A város egyik külső részére, Dévénybe csak egy katonai teherautó platóján sikerült bejutnunk.

Pozsony után bejártuk Győr-Moson-Sopron vármegye több települését. A Dunaszentpál, Ásványráró, Gönyű, Dunaalmás vonalon haladva valamennyi érintett településen nagy erőkkel zajlottak az árvízvédelmi munkálatok.

Másnap Kisoroszi felé vettük az irányt, a településre vezető egyetlen szárazföldi utat elzárta a víz. Később Dunabogdányból csónakkal tértünk vissza a községbe, ahol a Magyar Honvédség H145M helikopterére szállva madártávlatból is megörökítettük az áradás által sújtott területeket.

„Itt óvatosnak kell lennünk, épp alattunk van egy közúti jelzőtábla” – ezt már Lőcsey László mondta stábunknak, miközben épp egy motorcsónakkal jártuk be a víz által elárasztott utcákat Kismaroson. Baja egyik városrészébe, Dunafürdőbe is csak csónak segítségével tudtunk bejutni. A Duna fővárosi tetőzését is folyamatosan nyomon követtük, jelen voltunk többek között a Római-parton, a Margitszigeten, és dokumentáltuk a lezárt Batthyány téri aluljáróban tapasztaltakat is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Nagykép
„Néha úgy éreztem, mintha a II. világháború rémségeit fotóznám”

„Néha úgy éreztem, mintha a II. világháború rémségeit fotóznám”

Az ukrán fotóművész, Maxim Dongyuk háborús képei visznek közelebb minket a borzalmak megértéséhez.

február 24., 09:33

  • Nagykép
Varázslatos képeken Magyarország

Varázslatos képeken Magyarország

Átadták A magyar természetfotó nagydíját, és megnyílt a Varázslatos Magyarország kiállítása.

március 1., 12:31

  • Nagykép
Hasonló, de mégis ugyanolyan

Hasonló, de mégis ugyanolyan

A Capa központ kiállításán keresztül pillanthatunk be az ezer kulturális szálon összekötött osztrák és magyar valóság egy-egy szegletébe.

március 22., 12:17

Neked ajánlott