Huszonöt év magyar acél

A gyáróriást egy borongós szürke alkonyatban láttam először. Félelmetesnek, titokzatosnak képzeltem a füstölgő vasszörnyet, a poros kohászkolóniákon emberek botorkáltak – nyugtalan voltam, a látvány felzaklatott. 

Egy évvel később, 1987-ben érkezett a hír: „Háromszáz embert elbocsátanak az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerművéből.” Valami elmozdult, a kohászat fellegvárát, a szocialista nehézipar egykori jelképét az állam már nem tudja tovább finanszírozni. 

Az első találkozáskor a gyár fényszegény csarnokában, a vasmunkások megdöbbent szoborarcát látva, tudtam, hosszú távon visszajárok majd, fotójegyzeteket készítek sorsuk alakulásáról, a város életéről. Kilenc évig kísértem figyelemmel a kohászat leépülését, egy drámának voltam részese, ahol emberek ezrei váltak munkanélkülivé.

A gyárban akkoriban tizenháromezren dolgoztak, a különféle munkahelyek megszüntetése, az elbocsátások évekig elhúzódtak. Az események alakulását előre nem láthattam, a hírek mögötti világ érdekelt. Az ember és környezetének sajátos bemutatásával a korszak vizuális lényegét, egy szubjektumon átszűrt életérzést szándékoztam közvetíteni. 

Amikor az acélgyártás lelkét, a kohókat, az olvasztókemencéket a maradék néhány száz munkás lebontotta, úgy éreztem, egy korszak lezárult. Fotóesszévé sűrítettem addigi felvételeimet, és 1996-ban megjelent első fotóalbumom „Acélváros. Ózd, 1987–1995” címmel. A könyv már régen elfogyott, ózdi fotóimat sok országban láthatták, fontos hazai és külföldi gyűjteményekbe kerültek. 

Magamnak tett ígéretem szerint évenként néhányszor visszajárok Ózdra, a változásokra, az arcokra figyelve csendes archív fotókat gyűjtögetek. A városban egyre kevesebb a múltat idéző rozsdás vas, még az Ózdot jelképező Gyár úti kéménysort is lebontották, az acélmű és a kohók helyét azóta visszavette a természet. Az „Ipari Park” dermesztő csendjében bolyongva, még találtam apró kis műhelyeket, az egyikben szöget gyártanak, de a régi gyárra már csak a fotóim emlékeztetnek...

A kiállításra most az elmúlt 25 év analóg technikával készült fotóiból válogattam.

Budapest, 2013. november

Benkő Imre