Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sokáig ki nem állhatták egymást.

    dopeman majka
    Fotó: Bődey János, Papajcsik Péter / Index

    Pityinger László, azaz Dopeman és Majoros Péter Majka közel két évtizeden keresztül álltak viszályban egymással. Mint ismert, Dopeman volt az, aki 2003-ban lehetőséget adott Majkának a ValóVilág után, hogy bizonyíthasson a zeneiparban, amivel aztán élt is az egykori villalakó, és a kezdeti sikerei után önálló karrierbe vágott. Először csak a verbális adok-lapok ment a két zenész között, majd egy szórakozóhelyen is egymásnak estek, hogy aztán a Sztárboxban rendezzék a vitájukat. 

    Az idő aztán begyógyította a sebeket mindkét oldalon, igaz, örök barátság így sem szövődött a köztük, de legalább már szóba állnak egymással. Dopeman nemrég a közösségi oldalán élőzött, amikor megkapta a kérdést, hogy mi a véleménye egykori mentoráltjáról:

    Azért szeretitek, mert én el tudtam indítani a pályán. Ennyi közöm van hozzá! Egy év után összevesztem vele, ő is összeveszett velem és háborúztunk egymással. A háborútól ő csak nagyobb sztár lett, én meg megtanultam, hogy kár volt háborúzni... Mert akármekkora igazságérzetem volt, őt tolta a média és mindenki úgy döntött, hogy neki van igaza. Semmi baj ezzel, tehetséges gyerek, jól kufárkodott a lehetőségeivel

    – kezdte a mondandóját Pityinger, aki már nem haragszik a rapperre, de annak zenéit továbbra sem szívleli.

    Dopeman korábban már a Csurran, cseppenről is elmondta a véleményét, szerinte Majoros üzleti megfontolásból és a népszerűség kedvéért lett ilyen rendszerkritikus.

    Örülök a sikerének, attól függetlenül, hogy nem tetszik a zenéje. Nem tetszett a Tündi bündi se, mert nem az a rapzene, amit én szeretek. Nem tetszik a Mindenki táncol, nekem ez bárgyú. Ettől függetlenül, tudom, hogy tök profi, sok pénzt kap és egy nagy király. (...) Annyi, hogy nem tetszik az új száma, mert tőle ez nem hiteles. És én vagyok a napraforgó...

    – fogalmazott a videójában Dopeman, amit a Bors szemlézett.

  • Új főcímdalt írnak a park 70. születésnapjára.

    Május 13-án debütál a Jonas Brothers legújabb, Celebrate Happy című száma, ami kivételes apropóból készül:

    ez lesz Disneyland születésnapi főcímdala.

    Idén júliusban lesz 70 éve, hogy megnyitotta kapuit az első, kaliforniai Disney-park, az évfordulót pedig színes és izgalmas programsorozattal ünnepli a vállalat. A Celebrate Happy is hallható lesz majd napközben szerte a vidámparkokban, a Deadline információi szerint május 16-tól kezdődően egész nyáron át.

    A Jonas Brotherst a legtöbben a Disney-csatorna filmjeiből, sorozataiból ismerhetik, de azt talán kevesen tudják, hogy első albumukat is a cégcsoporthoz tartozó Hollywood Recordsnál adták ki épp 20 évvel ezelőtt.

    Nem a jubileumi főcímdal lesz azonban a fivérek és alma materjük egyetlen közös projektje idén: decemberben érkezik a Disney+ streamingplatformra karácsonyi filmjük, a Very Jonas Christmas.

  • Három év jegyesség után véget érhetett a szerelmük.

    79254711
    Fotó: Doug Peters / Northfoto

    Sydney Sweeney és vőlegénye, Jonathan Davino jegyessége 2022 eleje óta tart, s bár esküvőjüket idén májusra időzítették, különféle elfoglaltságaik miatt nemrég elhalasztották. A TMZ értesülése szerint azonban más oka is lehet annak, hogy az Eufória sztárja nem siet azzal, hogy az oltár elé vonuljon. Nemrég ugyanis kiszúrták, hogy Sweeney szilveszteri fotómontázsából eltűnt az a kép, amelyiken párjával váltanak egy forró csókot,

    így sokan máris arra gondolnak, hogy gondjuk adódhatott.

    Bár a 27 éves színésznő egyébként sem szokott a magánéletéről gyakran posztolni, így is kevés magyarázat lenne észszerű, hogy miért töröl valaki ok nélkül egy korábbi szerelmes fotót a jövendőbeliéről. A lap azt is megtudta, hogy Sydney Sweeney hetek óta a Beverly Hills Hotelben lakik – a férje nélkül. Mint kiderült, a szerelmeseket utoljára januárban látták együtt, és a szakításukról szóló pletykák nem sokkal ezután kaptak szárnyra.

  • Úgy néz ki, a humorista rossz emberbe kötött bele, a Kőgazdag Fiatalok sztárja ugyanis nem hagyta magát.

    Nagy port kavart a Facebookon az a Reels-videó, amelyet a Dumaszínház társulatának tagja, Benk Dénes osztott meg a napokban. A jászárokszállási humorista a rövid videóban a Kőgazdag Fiatalok című reality egykori szereplőjét, Tuvic Aleksandrát kritizálta, aki egy korábban feltöltött tartalmában azokat a dolgokat sorolta fel kiskutyájával az ölében, amiket kiábrándítónak tart a férfiakban. Benk Dénes ennek apropójából maga is felhozott pár dolgot, amit nem szeret egy nőben; igaz, azokat a tulajdonságokat emelte ki, amiket Tuvic videójában látott, cseppet sem kímélve a szőkeséget. Pontosabban úgy fogalmazott:

    Na, én is mondok párat: felfújt kacsaszáj, szétplasztikáztatott fej és hagyja, hogy  a kutyája megnyalja a száját

    – utalt a korábban a Farm VIP-t és a Bachelor – A Nagy Ő című realityműsorokat is megjárt szőkeség kedvencére a humorista, akinek videója igazi kommentcunamit indított el.

    Benk Dénes szavai Tuvic Aleksandrához is eljutottak, aki nem hagyta annyiban, hogy a humorista nyilvánosan ócsárolta őt.

    „Közszereplő vagyok, ezzel vállalom azt, hogy ki vagyok téve a sok negatív véleménynek. Öt éve állom a sarat, nem is szoktam arra reagálni, ha XY Marika néni szóvá teszi, hogy paplanszájú vagyok, ő így gondolja, rá tartozik, engem ez nem befolyásol. Viszont, ha egy felnőtt ember ilyen teret teremt, ahol elfogadott a gúnyolódás, az nagyon veszélyes és káros. Nem az én személyem miatt, rólam lepereg a kritika. Viszont, ha olyan áldozatot talál, aki nem olyan erős, könnyen végzetes lehet. Nemrég költöztem el Budapestről, de már a második gyerek ugrott a vonat elé, mert bántalmazták az iskolában” – magyarázta a Ripostak Tuvic, aki állítása szerint nem is hallott még Benk Dénesről, pedig – mint mondja – rendszeresen látogatja a Dumaszínház előadásait. Mindenesetre úgy érzi, a humorista rossz ellenséget fogott ki.

    Megkapta az öt perc hírnevet, amit akart. Nem hiszem, hogy felmerül benne bármilyen bűntudat is, látszik rajta, hogy egy nárcisztikus f**szfej, egy nőgyűlölő sz**r.

    Nem lehet elmenni amellett sem, hogy Tuvic Aleksandra nyíltan vállalja, hogy a plasztikáztatás olyan fontos számára, akár az oxigén, így nem titok, hogy 18 éves kora óta többször kés alá feküdt, de legutóbb azzal keltett felháborodást, hogy 30  ágyat adományozott egy gyerekotthonnak.

Bezárás