Kiderült, ki vigyáz a műsorvezetőnő kislányára, míg ő dolgozik.
Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, Mirabella tavaly júliusban jött világra, a tévés azonban hamar, mindössze négy hónappal a szülést követően visszatért a munkába. A TV2 műsorvezetőnője reggelente a Mokka nézőit köszönti, nemrég pedig egy újabb munkát vállalt be: vasárnap esténként A Nagy Duett című éneklős show hamarosan induló új évadának online háttérműsorát fogja vezetni, ez az új feladat pedig némileg átalakítja családja mindennapjait.
A 37 éves tévés nem előzmény nélkül vállalta a háttérműsor vezetését, a 14 évvel ezelőtti első évadban ugyanis ő is szerepelt, méghozzá Éder Krisztián, azaz SP oldalán, akivel harmadik helyen végeztek.
„Az életemnek egy nagyon szórakoztató időszaka volt, pedig sem az énekléshez, sem a tánchoz nincs tehetségem. Ettől függetlenül nagyon élveztem. Kimozdultam a komfortzónámból, ami azért felszabadító volt” – mesélte a hot! magazinnak Iszak, majd arra is kitért, hogyan készül új feladatára. Mint mondja, mivel 15 éve dolgozik műsorvezetőként, ezért van tapasztalata, ráadásul a legtöbb szereplőt ismeri, amit előnynek tart.
A műsorvezetőnő a lapnak arról is mesélt, hogy kislányára, Mirabellára ki vigyáz, míg ő dolgozik.
Szerencsére a férjemmel mindent megoldunk. Ő marad otthon a kisbabánkkal, ha a Mokkában kezdek reggel, és azután megy el dolgozni, hogy én végeztem. Váltjuk egymást. Nagyon örülök neki, hogy ezt ilyen könnyedén abszolváljuk. A Nagy Duett pedig vasárnaponként lesz, de már erre is van tervünk: szerencsére anyósom is és anyukám is jelentkezett, hogy jönnének segíteni. Mindez persze logisztikát igényel, és a munkámmal kapcsolatban már nem vagyok annyira rugalmas, mint huszonévesen, hiszen a kislányom az első, de szerencsére a feladataim lehetővé teszik, hogy hozzá igazítsak mindent. Annak meg nagyon örülök, hogy a kislányom ennyire szeret az apukájával lenni. Szerencsére nagyon jól elvannak.
– idézte a Bors Iszakot.