Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mondják, mindenkinek van egy hasonmása valahol a világon, ráadásul állítólag nem is egy. Az egyik TikTok-felhasználó például úgy hasonlít az amerikai színésznőre, Blake Livelyra, mintha csak az eltitkolt ikertestvére lenne; frizurája és arcvonásai miatt nem győzi hallgatni a kommentelőktől, mennyire hasonlít a Velünk véget ér című film szereplőjére. Hasonlóan van ezzel egy 33 éves brit férfi, Lewis Parker is, akit napi szinten kevernek össze a Harry Potter-filmek Ron Weasleyjét megformáló színésszel, Rupert Grinttel.

    Grint és Parker ugyanis úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. A 33 éves férfi, aki az angliai Spalding településen él, nem véletlenül volt 15 évig a színész dublőre. Úgy tűnik, azóta sem bánja, ha emberek megállítják az utcán, hogy közös képet készítsenek vele. Parker azt mondja, jól esik neki a figyelem, pedig annak idején, még iskolásként sokat bántották vörös haja miatt. Gyerekkorában gúnyolták is azzal, hogy úgy néz ki, mint Ron Weasley, annak érdekében pedig, hogy ne aggassanak rá gúnyneveket, a haját is befestette. Mára a megtévesztő hasonlóságot a javára fordította, s mondhatni hasznot húz abból, hogy Rupert Grint hasonmásaként meet and greetekre, születésnapi bulikra és különböző eseményekre jár.

  • Meg is indokolta elsőre szokatlannak tűnő véleményét.

    Hatalmas megtiszteltetés érte a héten Árpa Attilát, aki az év férfi műsorvezetője lett a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén, Az Árulók című, kategóriájában szintén díjnyertes reality házigazdájaként.

    Az elismerését átvéve Árpa kétszer is megnézte, valóban az ő neve áll-e a szobrocskán. Mint mondta, sosem hitte volna, hogy valaha is díjazzák őt műsorvezetői munkássága miatt, pláne nem Gundel Takács Gáborral és Till Attilával szemben. 

    „Azt gondolom, hogy óriási szerencsém volt. Általában azok panaszkodnak, akik nem kaptak díjat, de most én fogok. Oké, hogy ez a feladat jól áll nekem és élvezem is, de igazságtalannak érzem, mert a másik két jelöltnek a műsorvezetés a hivatása” – mesélte a Borsnak Az Árulók kastélyának fura ura, akit magánéletéről is kérdezett a lap. Mint kiderül, tavalyi esküvőjük után feleségével már a családbővítésen gondolkodnak.

    „A babaprojekt tervben van, csak pár dolgot el kell még intéznem, hogy a legjobbkor érkezzen. Értem ezalatt a költözést, az új ingatlant, az anyagi stabilitást, a szüleimet, akiknek sajnos voltak egészségügyi gondjaik, úgyhogy valószínűleg 2026 lesz a bűvös év. Akkor fog beloggolni a kis Árpa a Mátrixba.” 

  • Ezt nem láttuk jönni.

    Emilio és felesége, Tina nem csupán családjuk realityjéhez, a Drága családomhoz forgatnak, hanem a közös TikTok-oldalukra is gyártanak tartalmat. A napokban például egy olyan videóval jelentkeztek, amelyik az apa-lánya szeretet szépségét mutatja be. Az énekes ugyanis hagyta, hogy tinilánya, Vivien kezelésbe vegye: nem elég, hogy a 13 éves lánya megpedikűrözte – méretes műkörmöt épített a lábkörmeire –, de kipingálta a lábfejét is, megcsillogtatva ezzel rajz- és sminktudását. Bár Emilio arcára van írva a véleménye, hiába, a tehetség útjába nem állhat.

    „Lehetsz te akármilyen raj, pujáró. Ha lányod van, neked annyi” – írták a videóhoz, ami alá záporoztak a kommentek.

  • Egyre kevésbé bírják a celebek a tanyasi reality-t.

    Ahogy azt megírtuk, a péntek esti adásban véget ért a Farm VIP Kiara Lord számára, aki önként döntött úgy, szeretné elhagyni a tanyát testi-lelki egészsége, valamint a purtián körülmények miatt. 

    A hírről hamarosan értesült másik csapat is a sárgátóktól vajrablás után visszatérő Kapi Leventétől és Szalontai Szilvitől.

    „Sajnos a kedves barátnődnek nem tudtuk átadni az üzeneted, mert hazasírta magát” – mondták Dávid Petrának, aki ugyan kevésbé lepődött meg a dolgon, mint társai, később könnyeit nyelve bevallotta, ő is elgondolkodott a játék feladásán.

    Megtudtam, hogy Kiara hazament...megértem. Lehet, hogy én is hazamegyek. Nincs bennem semmi érzés, nem szeretek itt lenni.

    A személyi edzőnek nem ez volt a nap egyetlen mélypontja: mikor kiderült, hogy a sárga csapat tagjai, valamint az onnan átkerült Aurelio titkon szövetkezni kezdtek Nagy Zsolt Leó kiejtéséért, szintén sírva fakadt – bár akkor még abban bízott, egy esetleges egyesítésnél újra találkozhat a pirosaktól elkerült Lukács Mikivel és Kiara Lorddal.

    „Nekem továbbra is nagyon sz.r itt lenni, és igazából most már még rosszabb. Ha haza kell mennem, akkor hazamegyek. Egyébként is elfáradtam ebben, hogy ilyen emberrekkel meg ilyen hozzáállásokkal vagyok. Nélkülük nekem ez így rossz.”

Bezárás