Nem akármire költi a The Voice győztese a pénznyereményét

SZG 2618
2023.11.24. 15:03
Az Erdélyben elő Szakács Erikának, azaz a 2023-as The Voice Magyarország győztesének rengeteg terve van a jövőre nézve. Az Indexnek elárulta, Magyarországra költözik-e, beiratkozik-e az egyetemre, valamint arról is beszélt, hogy mire szeretné költeni a 36 millió forintos nyereményét. A fiatal énekesnő megnevezte azt a magyar előadót is, akire nagyon felnéz.

Szakács Erika nyerte a 2023-as The Voice Magyarország tehetségkutató műsort, amelynek múlt szombaton volt a fináléja. Azóta a 18 éves énekesnő már hazautazott a családjához az erdélyi Nyárádszentbenedekre, így az Index telefonon érte őt utol.

Megtudtuk, hogy a verseny óta már megnyugodott, elkezdte feldolgozni a győzelmét. A szülei és a barátai nagyon büszkék rá, a finálé után örömkönnyek közepette fogadták őt.

A nyertes támogató közege

Erika már korábban is szerepelt tehetségkutató műsorban (X-Faktor), ám elárulta, soha nem az vezette őt, hogy nyerjen. Mindig úgy fogta fel, hogy elsősorban akkor nyer, ha fejlődik. Anno az X-Faktorba is azért jelentkezett, hogy visszaigazolást és megerősítést kapjon. 

Akkoriban nagyon-nagyon önbizalomhiányos voltam, és alig mertem jelentkezni. Az az időszak azért kellett, hogy kapjak egy löketet, és kicsit a lábamra álljak, és elhiggyem, hogy erre a pályára való vagyok, és hogy értékelik is, amit csinálok. És ugyanez volt a The Voice-nál is.

A műsor előtt az énekesnő ugyanis azt érezte, hogy kell valami, ami kizökkenti a komfortzónájából, és megtanítja dolgozni, küzdeni. A The Voice-ban rengeteget dolgoztak, minden nap technikákat tanultak, és nem úgy kellett elénekelnie egy dalt, ahogyan azt általában tenné, hanem sokkal tudatosabban, átalakítva.

Ezért is érzi azt a fiatal győztes, hogy ezek a versenyek a személyes fejlődésében is segítették. Annak is nagyon örül, hogy mások is látták ezt a fejlődést. „Az egy dolog, hogy én érzem ezt magamon, de amikor egy néző, egy kívülálló is látja, és elismeri, hogy tényleg fejlődtem, az csodálatos élmény.” Erika azt is elárulta, hogy a The Voice-ban egy rendkívül támogató közeg részese lehetett: 

Nagy barátságok szövődtek, és minket nem feltétlen az érdekelt, hogy melyikünk jut tovább, hanem az, hogy lássam, hogy élvezi azt, amit csinál, és hogy büszke legyen magára, miután elénekelte a dalt. Nagyon sűrű volt a program, stresszes is volt, így ott mindenki tisztában volt azzal, hogy az a legnagyobb dolog, hogyha kiállsz a színpadra, és maximálisan el tudod énekelni azt a dalt. Én mindenkiért izgultam, szerintem a többiek is így voltak ezzel. Úgyhogy inkább baráti és támogató volt közeg, mintsem rivalizáló.

A jó kapcsolat mentorával, Miklósa Erikával is egész biztosan megmarad. A fiatal énekesnő úgy véli, az a kötelék, ami a verseny alatt kialakult köztük, nem fog megszűnni, és a jövőben is számíthat majd az operaénekesnőre. Szakács Erika szerint ha Miklósa Erika nem lett volna ennyire lelkiismeretes és szorgalmas coachként, akkor máshogy alakultak volna a dolgok. 

Kapcsolódó
Miklósa Erika: Az embernek néha elege lesz

Miklósa Erika: Az embernek néha elege lesz

Túl az Operán és csalódásokon képzést indít a tehetségeknek a világhírű koloratúrszoprán.

Élet a The Voice után

Az énekesnő a közeljövőben nem tervezi azt, hogy Budapestre költözik. Az elmúlt hónapban nagyon hiányzott neki a családja és a barátai, és amennyire ideje engedi, szeretne közel maradni szeretteihez. 

Viszont nagyon várom, hogy beinduljon ez az időszak is, mert biztos lesznek megkeresések, úgyhogy ingázni és utazgatni fogok. Ezt egyáltalán nem bánom, mert engem abszolút kikapcsol az, ha utazhatok. Úgy vagyok vele, hogy nem költözök ki, inkább vállalom a sok utazást. Nagyon szeretek itt, Nyárádszentbenedeken élni. 

Az énekesnő egyébként nagyon jól beszél románul (és szereti is), ami hasznos volt számára a The Voice alatt is, amikor Miklósa Erikával olaszul énekeltek, hiszen a két nyelv nagyon hasonló. Szakács Erika azt is elmondta, hogy sok román barátja és szomszédja van, így nem volt nehézség számára megtanulni a nyelvet. Arra a kérdésre is válaszolt, hogy ő nem sokat érzékel a román–magyar konfliktusból, amiről lehet néha hallani, sőt a románok nagyon nyitottak a magyar lakosság felé, főleg a fiatalok. 

A műsor alatt többször elhangzott, hogy Erika most menne egyetemre – filozófia, valamint pszichológia szakra –, ám úgy döntött, egy évet biztosan halaszt, hogy minden erejével az éneklésre tudjon koncentrálni, és igyekszik maximálisan kihasználni a tehetségkutató műsor adta zenei lehetőségeket.

Azonban nem az éneklés az egyetlen művészeti ág, amiben Erika jeleskedik, hiszen a középiskolában festészet szakon végzett. Azt mondta: „Mindenképpen szeretném folytatni a festészetet is, csak most a zenei pályán lesz a nagyobb hangsúly. Persze, amikor kedvem van, akkor festek, ami számomra pihentető, és olyan, mint egy meditáció. Sokkal több időt igényel, mint az éneklés, tehát nyugodtabb folyamat is. De ez egyelőre a hobbim marad”. Úgy véli, a festés és az éneklés jól kompenzálja egymást, és kéz a kézben jár, most viszont az utóbbinak jött el az ideje, és ez is marad a fővonal. 

A pénznyeremény sorsa

A fentiek értelmében nem is véletlen, hogy Erika a 36 millió forintos nyereményének egy részét arra szánná, hogy szervez egy kiállítást az egykori művészeti iskolás társainak. Nyáron nem volt lehetőségük a végzős diákoknak bemutatni munkáikat egy normális kiállítótérben, így most az énekesnő a barátainak szeretne kedveskedni azzal, hogy támogatja őket, hiszen ők is végigkövették és végigizgulták Erikáért a The Voice-ot. Az énekesnő szerint a családja után ők az első számú támogatói, rajongói, ezt szeretné most viszonozni. 

Kapcsolódó
Leszállt egy angyal a The Voice színpadára

Leszállt egy angyal a The Voice színpadára

A harmadik adásában elengedtek egy olyan versenyzőt, akit nem lett volna szabad.

Persze a nyereményből még így is marad bőven, és Erika elárulta, hogy mindenképp szeretne valamennyi pénz félrerakni, hiszen jól jöhet még az egyetemi évek alatt, de mindig jó, ha van vésztartalék. Emellett szeretne a jövőben egy művészkönyvet is kiadni a verseivel, az írásaival, és a gondolataival, amihez jelenleg is gyűjti az anyagokat. Hozzátette azt is, hogy ő illusztrálná is a könyvet a rajzaival, valamint a barátait is bevonná a projektbe. 

A kiállítás, a tartalék és a könyv mellett még utazásra is szánna valamennyi összeget, ugyanis nagyon szeretné bejárni a világot, eljutni nagy múzeumokba, híres épületekbe, megismerni más kultúrákat. Családjának egyik nagy álma, hogy Egyiptomba eljussanak, és megnézzék a piramisokat, így minden bizonnyal ez az ország is a listára kerül. 

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan magyar előadó, akire példaként tekint, és akire nagyon felnéz, azt válaszolta: 

A Blahalouisiana énekesnőjét, Barbit mondanám. Egyébként sokszor hasonlítottak is már hozzá. Trokán Nóri mondta a Carson Comá-s produkció után, hogy Barbira emlékeztetem. 

Szerinte az a fajta előadói megnyilvánulás, amit a Blahalouisiana énekesnője szokott hozni a koncertjein, nagyon természetes, és tetszik neki, mennyire átéli a dalait éneklés közben, de mégis közvetlen marad a közönséggel. Erika azt mondta, ő is így szeretne koncertezni a jövőben. 

Kapcsolódó
Schoblocher Barbara a Sztárban sztár döntőjéből ül be az ítészek székébe

Schoblocher Barbara a Sztárban sztár döntőjéből ül be az ítészek székébe

Kezdetben nem volt könnyű neki megmutatni a kendőzetlen valóságot.

(Borítókép: Az  RTL Voice című műsorában döntős Szakács Erika 2023. november 18-án. Fotó: RTL)  

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj-jelölt halálát

Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj-jelölt halálát

Az őrzője gyilkolhatta meg.

3 órája

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.

1 órája

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.

1 órája

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

3 órája

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

2 órája

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

30 perce

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03