Veszteséges volt a visszatérő koncertjük, végleg feloszlott a Fekete Vonat

2023.01.10. 11:43
Miután január 7-én megtartotta visszatérő nagykoncertjét a Fekete Vonat, személyes okokra hivatkozva lemondták a következő, májusi koncertjüket. Saját közösségi oldalukon L.L. Junior és Mohamed Fatima is arról írt, hogy nem lesz több fellépésük, és nem terveznek többet újra összeállni. De az énekesnő máris új zenekart alapított, és hozzátette, hogy Beattel is közös dalokat rögzítene.

A trió női tagja, Mohamed Fatima vasárnap arról írt, hogy veszteséges volt a húsz év után visszatérő együttes januári koncertje a Papp László Budapest Sportarénában, majd később a Budapest Park bejelentette, hogy rajtuk kívül álló, személyes okok miatt elmarad a május 6-i második visszatérő koncert.

Kapcsolódó

Az énekesnő akkor rajongói hozzászólásra válaszolva azt írta, tizenöt nap elteltével tudják csak meg, mit mutatnak a számok, de elmondása szerint Beattel már a fellépés után azt az infót kapták, hogy veszteséges volt a koncert, és még ők tartoznak. L.L. Junior hétfőn jelentkezett közösségi oldalán, ahol arról írt, hogy ez volt az utolsó koncertjük együtt.

Úgy gondolom, méltó ünneppel zárhattunk le egy zenei korszakot és ezzel ezt a formációt is, igen, mert kikerülhetetlenül csalódást kell okozzak, ugyanis a 2023. május 6-ai, Budapest Parkba meghirdetett koncertünk nem kerül megrendezésre. Sajnos olyan szinten felbolygatta a saját kis életünket külön-külön, hogy egyszerűen rájöttünk, mégsem tudunk több ilyen nagy koncertet vállalni. Köszönjük a megértést

– fogalmazott a rapper.

Hozzátette, hogy „bebizonyosodott, hogy a Fekete Vonat nem csak zene, hanem valódi társadalmi erő, ami összehozza az embereket nem, származás, vallás és korosztálytól függetlenül”. L.L. Junior köszönetet mondott két társának, Fatimának és Beatnak, hogy „a gyerekkori bolondozásunkból lett örökzöld, bár a fiókba 20 évre félretett slágerek ilyen méltó alakot ölthettek aznap este. Aznap este csoda történt. És mindig is hálával, köszönettel fogok emlékezni rá” – írta.

Fatima azonban aznap már egy fontos bejelentéssel örvendeztette meg a rajongóit: új együttest alapított. Mint írta, a Fatima & The Hotshots névre hallgató élő zenekar neve ugyan még változhat, de az biztos, hogy Beattel, a Fekete Vonat harmadik tagjával is szeretnének majd közös dalokat rögzíteni. „Az élő zene az igazi zene!” – tette hozzá.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

tegnap, 21:06

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.

március 18., 15:27

  • FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.

március 20., 07:14

  • FOMO
Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

A találkozó történelmi lépés az anglikán és a katolikus egyház közeledésében.

március 18., 18:59

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

tegnap, 19:48

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • FOMO
Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai

Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai

Mindenkit megtartott a csatorna.

március 18., 19:06

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.

március 19., 14:42

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

tegnap, 14:45

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.

március 19., 17:12

  • FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.

március 19., 06:15

  • Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól

Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól

Váratlan videók jelentek meg.

tegnap, 17:28

  • FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.

március 19., 09:19

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23

  • FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.

március 19., 08:35

Neked ajánlott