Elkezdték építeni a legnagyobb budai plázát Kelenföldön

2018.05.16. 13:56 Módosítva: 2018.05.16. 15:23

Elindult a bruttó 155 ezer négyzetméteres Etele Plaza építése a Kelenföldi pályaudvar mellett. A Futureal-csoport legújabb kereskedelmi fejlesztése a főváros harmadik legnagyobb bérbeadható területű bevásárló- és szórakoztatóközpontja, egyben a budai oldal legnagyobb plázája lesz - közölte a fejlesztő szerdán.

Etele Plaza 3
Fotó: Fotó: Császár Szabolcs és Polgár Miklós

Az Etele Plazában 54 ezer négyzetméter bérbeadható terület lesz, várhatóan 2020-ban nyitják meg. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál megvalósuló pláza rövid idő alatt elérhető lesz a belvárosból.

A fejlesztők optimisták, a belvárosból nézve eléggé kieső helyszín ellenére

azt várják, a pláza naponta mintegy 40 ezer vásárlót vonz majd

a fővárosból, az agglomerációból és a közlekedési csomópontból könnyen elérhető vidéki városokból. Az optimizmust persze megtámogatja, hogy a 4-es metró végállomását, a Kelenföldi vasútállomást, illetve a buszpályaudvart naponta mintegy 165 ezren veszik igénybe már ma is. Ráadásul leendő központ elsődleges vonzáskörzete Budapest egyik legsűrűbben lakott területe, ahol mintegy 235 ezren élnek, a környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak viszonylag alacsony kiskereskedelmi ellátottság mellett. 

Az Etele Plazaban 200 üzlet kap majd helyet, ahol a tervek szerint minden eddiginél nagyobb számban és nagyobb alapterületen képviseltetik magukat a legnagyobb divatmárkák. A divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat.

Az épületben helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül. A bevásárlóközpont szolgáltatóközpontjában lehetőség lesz az interneten rendelt áruk átvételére, illetve visszaküldésére, valamint a megvásárolt termékek házhozszállításának megrendelésére is.

Irodákat is építenek a közelbe

A bevásárlóközpont főbejárati homlokzatára külön szerkezeti megtámasztás nélküli, 30 méter magas és 30 méter széles függönyfal szerkezet, valamint a homlokzaton térben kiugró és visszahúzott dobozszerkezetek kerülnek. A belső térben egy közel 200 négyzetméteres interaktív LED kijelzős médiafelület kap helyet. Lesz belső rendezvénytér, valamint az éttermi szinthez közvetlenül kapcsolódó terasz.

Etele Plaza 7
Fotó: Noguchi Porter Novelli

Az új pláza közelében épül a Futureal-csoport eddigi legnagyobb, ikonikus irodafejlesztési projektje, a Budapest ONE irodapark, Őrmezőn. Az összesen több mint 65 ezer négyzetméteres irodaház első üteme közel 25 ezer négyzetméter bérirodát, valamint 2600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltatóegységet, zöld területeket és 480 férőhelyes mélygarázst is biztosít majd a központ több ezer dolgozójának.