Magyarországon óvatos becslések szerint is jó néhány százezer fiatal látogatja egy-egy hétvégén a különböző szórakozóhelyeket. Javítsanak ki, ha tévedek, de talán a szülők számára sem közömbös, hol, mikor, milyen körülmények között, biztonságban tudhatják-e gyerekeiket az éjszakában, felelősséggel viseltitek-e bárki is irántuk ebben az időszakban. Tévedés ne essék, senki sem gondolja azt, hogy egy diszkós felelőssége, a fiatalok nevelésében vállalt szerepe egyenértékű lenne a szülőével vagy a tanáréval. De a befolyása ugyanakkor sokkal nagyobb is lehet: míg az iskolába járás egy "kötelező rossz", addig a diszkóba önként és (szó szerint) dalolva mennek a fiatalok, és a diszkós utasításait ("tedd fel a kezed", "told le a gatyád", stb.) mindig lelkesebben követik, mint a tanárét ("tanuld meg Burkina Faso fővárosát!" - egyébként Ouagadougou).
És valóban, a fiatalok saját magukért is felelősek, ahogy azt most bizonyára rögtön rávágná bármely mértékadó liberális gondolkodó. De ahogy a jelenlegi kormány, nagyon is üdvözlendő módon, alapvető elsősegélynyújtási ismereteket kíván kötelezővé tenni a tanulók számára az iskolában, ezzel is erősítve saját felelősségüket, milyen furcsa, hogy azokra nézve, akik komoly befolyással bírnak a fiatalokra, ráadásul ezzel pénzt is keresnek, viszont semmilyen felelősség, követelmény nem vonatkozik.
Több száz, adott esetben több ezer fiatal előtt rendszeresen megmutatkozni igenis felelősségteljes pozíció, és aki ezt a felelősségérzetet nem hozza magával otthonról, azt igenis meg kell erre tanítani, és számon kell rajta kérni.
Senki sem gondolja azt, legkevésbé a Magyar Lemezlovas Egyesület sem, hogy bármilyen bizottság, állami vagy egyéb bürokratikus szervezet lenne hivatott eldönteni, hogy ki a jó diszkós és ki nem. Ezt valóban a piac, a közönség dönti el.
Bizonyos alapvető szakmai, zenei, technikai, biztonsági, etikai, stb. alapismereteket azonban igenis el kell sajátítania valakinek ahhoz, hogy erre a pályára léphessen. Nem azt kell megmutatnia, össze tud-e mixelni két zenét, hanem azt, hogy emberileg egyáltalán felkészült-e, ismeri-e a tevékenységére vonatkozó jogi szabályozást, tisztában van-e vele, hogy felelős azokért a fiatalokért, akiket szórakoztat stb. És ez messze nem csak szakmai, hanem társadalompolitikai kérdés is.
Ezért is fogadta a Magyar Lemezlovas Egyesület nagy örömmel, hogy a politikai élet szereplői közül valaki végre hajlandó volt törekvéseinket a megfelelő súllyal kezelni, és nagyon szomorúnak tartjuk, hogy a kormány válasza, illetve a sajtó reakciói elbagatellizálva, komolytalan színben tűntetik föl Nyitrai képviselő úr kérdését. A miniszter válaszában pedig egész egyszerűen csúsztatások vannak: nagyon messze áll ugyanis a valóságtól, hogy a vizsgakötelezettség eltörlését a DJ-k kérték volna.
A vizsga eltörlését az a néhány – vizsgával természetesen nem rendelkező – a budapesti underground klubéletben tevékenykedő önjelölt lemezlovas valóban támogatta, akik jó barátságban vannak néhány, ugyanezen szubkulturális körbe tartozó újságíróval, és akik így közösen könnyen megtalálták az utat az akkori, szintén ezzel a szubkulturával szimpatizáló gazdasági miniszterhez, Kóka Jánoshoz. A jelenlegi miniszter, Bajnai Gordon minden bizonnyal jóhiszeműen jár el, amikor elődje indoklását fenntartások nélkül elfogadja, mi azonban nagy örömmel vennénk, ha alaposabban tájékozódna a kérdésben, szívesen segítünk is neki.
A DJ-társadalom túlnyomó többsége ugyanis támogat valamiféle reális szabályozást a kérdésben, nem csak szervezetünk közel 400 fős tagsága, de a további lemezlovasok is.
Azzal természetesen egyetértünk, hogy egy komolytalan vizsgának semmi értelme, és eképpen a megszüntetést megelőzően az Index tényfeltáró riportja jól mutatatta be a valóságot: az akkori vizsga és tanfolyam abban a formában tényleg inkább vicces volt, a valóban szükséges ismeretek jelentős részét nem adta át, nem követelte meg a viselkedéskultúrára vonatkozó alapvető emberi elvárásokat stb. Viszont valakik eldöntötték, hogy az illető jól mixel-e vagy nem. És természetesen nem volt olcsó a vizsga sem, amit ráadásul - és a miniszternek ebben is igaza van - "egy jogszabályi alapok nélküli sajátos intézmény", az Országos Szórakoztató-zenei Központ bonyolított le.
Természetesen attól még lehet valaki jó diszkós, hogy nincs vizsgája, mint ahogy jogosítvány nélkül is lehet valaki kiváló Forma-1-es pilóta. De közúti forgalomba akkor sem mehet, mert nem ismeri az elsőbbségadás táblát. Tanuljuk meg a táblákat, utána győzzön a tehetség, döntsön a piac!
Készséggel működünk együtt minden politikai erővel, amely felelősséget érez nem csak a szakmánk, hanem a velünk kapcsolatba kerülő fiatalok és szüleik felé is. Várjuk a kormány ezirányú egyeztető szándékát - mint ahogy azt már két évvel ezelőtt is vártuk (volna).
(A szerző a DJ Szövetség - Magyar Lemezlovas Egyesület elnöke)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Vélemény
Kaphat-e Donald Trump Nobel-békedíjat?
Trump sem nevezhető amerikai konzervatív, vallásos politikusnak, inkább a politikai mainstreamen kívüli „parvenü fekete hattyúnak”.
február 18., 08:03
- Vélemény
Variációk a népirtásra
Izraelt népirtásban bűnösnek tartja Karsai László, ismert hazai holokauszttörténész. Joggal teszi? Pelle János írása.
február 20., 06:11
- Vélemény
Kiss Noémi: A mérges keletnémet gondolat
A legtöbb német a mai napig összekeveri Budapestet Bukaresttel, nem tudja, melyik földrészen fekszik Ukrajna vagy Moldova.
február 20., 09:24
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Vélemény
Mindenki látja a „magyar problémát”, de senki sem próbálja megérteni
Csizmadia Ervin véleménycikke.
február 21., 17:35
- Vélemény
Mennyire píszí nyelvileg a metoo? – ideje lenne egy újabb nyelvújításnak!
Ezért baj, hogy új szavaink már politikai filteren keresztül jutnak el hozzánk.
február 22., 18:25
- Vélemény
Amerika adja a NATO erejét, és az elnökét nem Brüsszelben választják
Amíg a NATO jelen formájában létezik, ostobaság egy európai „ellen-NATO” álmát kergetni. Hegyi Gyula írása.
február 19., 06:12
- Vélemény
Pax Americana II. – Európa ki, Oroszország be
Az új tengely könnyen jelentheti Európa vesztét és akár a NATO szétesését is.
5 órája
- Vélemény
Magyar Péter és az ellenzéki sajtó viszonya bántalmazó kapcsolat
Ha a NER-t leváltani kívánó ellenzék végül a NER-ből választ egy NER módra működő figurát, abból nem tud más kijönni, csak a NER. Németh Róbert írása.
február 17., 07:31
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Vélemény
Hódító állóháború indulhat Magyar Péter és Orbán Viktor között
Ebben a rendszerben a magánélet védelme fontosabb, mint az igazság kimondása.
február 25., 18:22
- Vélemény
Demeter Szilárd: Krasznahorkai és a magyarok
Mink, mucsai magyarok azon dolgozunk, hogy Krasznahorkait is túléljük – az ő érdekében.
február 3., 15:44
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Vélemény
Az egyetemi rangsorok megítélésének dilemmája
A felsőoktatási ranglisták nem határozzák meg egyértelműen, melyik a legkiválóbb, mégis van értelme – Szakos Enikő írása.
február 16., 10:19
- Vélemény
Trianon az nem egy ház
Trianon az, amikor nem érted, mit jelent az, hogy határon túli, ha te mindig innen vagy.
február 5., 08:14
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Orbán, Putyin, Trump: ideje elhinni
Orbán másfél évtizede lóbálja a pallost, mégis meglepődünk, mikor néha tényleg lecsap vele.
február 24., 12:02
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Miért simogassunk mégis migránsokat?
Ahol rövidesen több lesz az idős, mint a fiatal, mi a rendszerszintű megoldás arra, ha nincs ember, aki a beteg édesanyádat a műtét után átemelje a kórházi ágyra?
február 3., 08:54
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
1 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Vélemény
Krasznahorkai László válasza Kollár Árpádnak – és a viszontválasz
A két levelet az írók engedélyével közöljük.
február 9., 08:09
- Vélemény
A Soros- és demokrata boszorkányok elleni harc helytelensége
Olyan állami intézményrendszer kell, amely minden politikai, közéleti nézet terjesztését azonos feltételekkel támogatja.
február 10., 15:30
- Vélemény
Ceglédi Zoltán: Mégiscsak föl kéne oszlatni ezt a parlamentet!
Olyan meggyőzően mondta Magyar a Partizánban, hogy kampányüzemmódban vannak, hogy elhiszem, őszintén követeli.
február 12., 08:16
- Vélemény
Az éber ész két villanása közt
A politikusoknak is jó érzékük van a szürreális performanszokhoz.
február 15., 08:59
- Vélemény
Ezen a négy kérdésen áll vagy bukik Trump „gázai Riviéra” terve
Az amerikai elnök rendezési tervét mindenki elutasította – Nagy Dávid írása.
február 14., 07:35
- Vélemény
Ujhelyi István: Abszurditás vagy moszkvai kényszer magyarázza az AfD-hez való fideszes közeledést
Orbán Viktor nemrég még Helmut Kohlt tartotta politikai mentorának.
február 7., 12:48
- Címlapon
Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
A bíboros az esztergomi bazilikában tartott szentbeszédet.
1 órája
- Vélemény
Torban az igazság
Szidják a „kommunista” szomszédot, „Brüsszelt”, ezzel pedig még otthonosabb lesz számunkra ez a világ. Otthonosan elcseszett. Szarka Károly írása.
február 13., 09:37