Hegyalja? Királyság!
Borsodi Kingdom of Hegyalja, azaz Hegyaljai Borsodi királyság nevet kapta az egykori Hegyalja fesztivál, amit egy év kiahagyás után 2015. július 16 és 19 között rendeznek meg a megszokott helyszínen, a Tisza-híd lábánál, a rakamazi kempingben. A 15 éve létező rendezvény kőmetál fesztiválból lett szépen lassan, majd egyre gyorsabban egy pontosan ugyanolyan tömegrendezvény, mint a Volt vagy a Sziget, egyre kevesebb metálzenekar lépett fel, és a közönség is átalakult, bár a legtöbb tarajos punkot és true metálos arcot még mindig itt lehet látni.
A hivatalos sajtóközleményben szervezői vérfissítésről írnak, de megnyugtatnak mindenkit, hogy az esemény névadó főtámogatója továbbra is a Borsodi Sörgyár lesz, és az előkészüketek már javában folynak. Ami a nevet illeti, mert azért nem mehetünk el szó nélkül mellette, a szervező cégtől ered, amit Kingdom Production Kft.-nek hívnak. A királyság szervezői már megegyeztek a helyszínt biztosító rakamazi önkormányzattal, és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Tokaj város önkormányzatával - hogy miről, azt egyelőre nem tudjuk.
Kovács Péter, a Kingdom Production Kft. operatív igazgatója azt írja, hogy az elmúlt évek során a magyarországi és külföldi fesztiválokon szerzett tapasztalatainkra és kapcsolatainkra építve szeretnénk egy nemzetközi szinten is elismert rendezvényt létrehozni. Fontosnak tartjuk, hogy a korábbi Hegyalja Fesztivált szerető közönség továbbra is megtalálja szórakozását, de a zenei kínálat bővítésével új látogatókat is igyekszünk idevonzani. Határozott elképzeléseink vannak, és hosszú távon gondolkodunk. A Borsodi Kingdom of Hegyalja életérzést, amit közvetíteni szeretnénk, egy új, összetéveszthetetlen arculat és markáns tematikus üzenetek jellemzik majd. A várható programokról és a fellépőkről hamarosan tájékoztatást adunk.
Ebből a zenei kínálat bővítése kitátel a legfontosabb, már ha a grindcore-thrash-glam metal vonalon indulnak el, de persze csak hülyéskedönk, jön majd a Paramore meg Parov Stellar, ha szerencsénk van, a Tarantinos is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
30 perce
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
2 órája
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
2 órája
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
6 órája
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
5 órája
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
3 órája
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét
Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.
március 19., 19:33
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
7 órája
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
3 órája
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
16 órája
- Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e
Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.
március 19., 17:01
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
5 órája
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
4 órája
- Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
Rovataink a Facebookon