Annyira tisztelték, hogy széthordták a holtteste részeit

2025.03.18. 09:48

Perzselő hőség megrepeszti a járdát, a város közel van a forrásponthoz – ez az izgalom kísérhetné a Doves új lemezének, a Constellations For The Lonely megjelenését is, de ez a szövegrész az új album nyitódalának, a Renegade-nek a költői komorságú felütése, és éppenséggel a jövő Manchesterét írja le a Szárnyas fejvadászt idéző disztópiában.

A zenekar az indie-pop egyik nagy tájképfestője, ugyanakkor zenés képalkotó diagnosztikájuk korábban nem mutatott ilyen sötét, monokróm felvételeket, most viszont mindent bevon a sötét ragyogás. És erre magyarázata is van a zenekar három tagjának, Jimi Goodwinnek és az ikreknek, Andy és Jez Williamsnek. A Doves ugyanis kénytelen volt lemondani a 2021-es The Universal Want – egyébként listavezető – albumuk turnéját, énekesük, Jimi Goodwin mentális problémái miatt, ugyanis komoly vitába keveredett önmagával, amikor szóba került az alkohol.

Suskák és galambok

Az énekes és basszusgitáros visszalépett a turnékötelezettségektől, hogy semmi ne veszélyeztesse a gyógyulását, így a Doves minden feladata a két másik alaptagra hárult. A helyzetet súlyosbította, hogy a zenekar nem mehetett vissza a Frank Bough Sound III stúdióba, ami 14 évig volt a safe space-ük, így az albumot főként az ikertestvérek, Jez és Andy Williams az otthonaikban vették fel úgy, hogy Goodwin hol jött, hol nem, attól függően, hogy éppen milyen viszonyban volt a démonaival.

Ha ez sem lett volna elég, az album megjelenése gyártási problémák miatt két hetet késett. A zenekar megpróbált értelmet adni a zűrzavarnak, és elkészítette a legsötétebb, filmszerű energiákat idéző, de tánczenének sem utolsó poszt-rock zajkollázsát.

Magányos szívek klubja

A Constellations For The Lonely olyan, mint amikor kilépünk a moziból, fejünkben még a film képei kavarognak, de már látjuk, hogy az utcán átvonult egy hatalmas vihar, de már csak a nyomait látjuk, miközben dolgozik bennünk a film végefőcíme. Mivel a frontember, Jimi Goodwin kevesebbet énekelt az albumon, a Williams testvérek részben magukra vették ennek a terhét, ami megváltoztatta a zenekar hangképét. Goodwin emblematikus hangja nélkül számos remek dal keresi a helyét a lemezen, de ha többször meghallgattuk az anyagot, megszokjuk Williamsék hangját. Az Orlando című dalnak – amit Goodwin énekel – ihlető forrásvidéke a Wim Wenders Paris, Texas című filmje. Goodwin azokról a férfiakról énekel, akik még mindig a féket javítják, azaz soha nem tudnak idejében megállni.

A mandolinra hangszerelt Saint Teresa című folkballada az album legkülönösebb felvétele. És bár Jimi Goodwin már egy ideje a katolicizmusát „kidobta az ablakon”, a mai napig lenyűgözik a templomok ikonokgráfiái és a XVI. században élt spanyol apáca.

  • A szent ujjai Ávilában vannak, az állkapocscsontja pedig Rómában... a tested különböző helyeken van, igazából otthon nélkül vagy

– énekli. Persze, magát a zenekart ért hatásokat is különböző helyekről rakhatjuk össze. Például az In The Butterfly House körkörös gitárjátéka Radiohead In Rainbows című lemezét idézi, az A Drop In The Ocean felvezető gitártémája a The Cure 4:13 Dream világát járja körbe, míg a Last Year's Man diadalmas vonósai beidézik Scott Walker kölniillatú táncdalait és Bob Dylan meditatív kesergőit.

Folyt. köv. 

A Constellations For The Lonely utolsó felvétele, a Southern Bell közel sem olyan reményvesztett, mint az album legtöbb dala. És soha többé nem leszel egyedül. Most itt vagy velem, barátom, szemben a sivatagi napfénnyel, és mi megyünk tovább. Örökké folytatjuk. Ez a dal a barátság tanúságtétele. Azt mondja, hogy nem hagyják egymást az út szélén, mentális problémák ide vagy oda, és rajongók egyben azt is megtudhatják, hogy örökké együtt marad a zenekar, azaz folytatják tovább.

Ez jól hangzik, még akkor is, ha a tavaszi turnéra nem viszik magukkal a még mindig gyógyulófélben lévő Jimi Goodwint.

Doves: Constellations For The Lonely

EMI North /  10 szám (45 perc)

8/10

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár

Verebes István súlyos döntést hozott, ami nagy anyagi áldozattal is jár

A színész-rendező nem titkolja, ma már kevesebből kell megélnie.

1 órája

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

3 órája

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

30 perce

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

54 perce

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

6 órája

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

2 órája

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33