- Kultúr
- Popkulturális
- abba
- mamma mia
- brotherhood of man
- middle of the road
- europop
- eurovíziós dalfesztivál
ABBA alatt, ABBA után, a Mamma Mia örök darab
Fél évszázada, 1975. március 12-én az ABBA felvette a Mamma Mia című dalát, ezzel befejezve harmadik albumuk stúdiómunkáit. A szám első lett a brit slágerlistán, a lemez Ausztráliában, Norvégiában és Svédországban tarolt. A Mamma Mia! musical siker és filmsiker lett, nem másért, az ABBA – valóban – örökzöld számaiért.
Europop, brit pop, hard rock, heavy metal
Az ABBA, s persze menedzserük, Stig Anderson – akivel később többször perre mentek, annyi pénzt nyúlt le – valamit nagyon megérzett a hetvenes évek pop-rock zenéjéből. A megelőző évtized második felében a beatzenét felváltotta a rock, a hatvanas évek végén már a Jimi Hendrix Experience, a Cream, a Led Zeppelin koncertjeire tódultak a fiatalok, no meg Woodstockba, Glastonburybe, a Wight-szigetre zarándokoltak. S míg egyfelől a rock keményedett: Deep Purple, Black Sabbath, elindult a glam rock: T. Rex, Queen, Kiss, Slade, Sweet. Nos, ez utóbbi irányt választotta az ABBA, keverve az europop hangzással. A svéd zenekar előtt a skót Middle of the Road találta meg az új hangot.
Hallgassák csak, akár egy ABBA-sláger is lehetne:
A britek sem vártak a sült galambra – pontosabban, az angol mondás szerint, a pitére –, az 1969-ben alakított Brotherhood of Mant, amelyik így szólt:
gyorsan átfazonírozták ilyenre:
Ez elég ABBA-szerű. Meg is nyerték 1976-ban az Eurovíziós Dalfesztivált. Ezzel:
Kisiskolásként bírtam ezt a számot. Fölöttem is, fölötte is elszállt az idő. Nem úgy a csapat felett, tudniillik a mai napig tolják.
Út az ABBA-ig
Benny Andersson (a szakállas zongorista) a Hep Stars – a svéd Beatles – tagjaként futott be. Kezdetben feldolgozásokat játszottak, amiket 1965-ben három kislemezen rögzítettek, röpke hat óra alatt. Énekesükből, Sven Hedlundból vált az első svéd popsztár. Aztán Anderssont nógatták, írjon saját dalokat. Első kompozíciója, a No Response ’66-ban harmadik lett a slágerlistán.
Björn Ulveus (a szőke gitáros) 16 évesen lépett be a West Bay Singersbe, későbbi nevén Pertners, majd Hootenanny Singers. Utóbbi névváltásukat Stig Anderson javasolta, a Polar Kiadó vezetője, miután 1963-ban megnyerték a Polar Music tehetségkutatót. Legnagyobb sikerüket az Omkring tiggarn från Luossa című számmal aratták.
Agnetha Fältskog (a szőke) mindössze hatévesen komponálta első dalát, a Två små troll címűt.
Tizenöt esztendős koráig járt iskolába, akkor úgy döntött, énekesnő lesz. Lett is, két évre rá sikert aratott Jag var så kär szerzeményével.
Még nem töltötte be a húszat, mikor összejött Björnnel, akivel hamarosan egybekeltek, abban az évben, amikor huszonegy esztendősen elénekelte Mária Magdolnát a Jézus Krisztus szupersztár svéd premierjén, azaz 1972-ben.
Anni-Frid Synni Lyngstad (a barna) norvég, ám mivel Frida német megszálló apától született, a második világháborút követően menekülnie kellett szülőhazájából. 1947-től él Svédországban. Agnethánál is előbb indult profi karrierje, tizenhárom évesen lett az Evald Ek's Orchestra énekese, aztán jött a Gunnar Sandevarn Trio, s csupán nagykorú, már saját bandát toboroz, az Anni-Frid Fourt. Frida címen kiadott debüt albumának producere vőlegénye, Benny Anderson. Az 1971-es korongfeldolgozás dalai közt szerepel egy új szám, amelynek szerzője az Andersson-Ulvaeus-Anderson trió, a későbbi ABBA-sikergyáros hármas.
Agnetha, Björn, Benny, Anni-Frid, azaz ABBA
Frida lemezének megjelenésekor Stig Anderson nemzetközi karrierre készítette fel Björnt és Bennyt – kezdetben ugyanis a két lányt háttérénekesnek szánta a menedzser. Ennek útját az Eurovíziós Dalfesztiválban látta, annak előszobája pedig a svéd dalválogató, a Melodifestivalen – ma is. Az 1971-es döntőben harmadik helyet szereztek, miként bemutatkozó albumuk, a Ring, Ring címadó szerzeménye 1973-ban, így azzal sem jutottak ki az Eurovíziós megmérettetésre.
Ám a svéd tévé nyomban felkérte a csapatot a következő esztendei Melodifestivalen szereplésre. Igent mondtak, s úgy döntöttek, a Waterloo-t adják elő.
A többi már poptörténet. Az ABBA nyert és világsztár együttes lett, Svédország első számú exportcikke. Ugyanakkor másfél év múltán tudtak csak újabb világslágert alkotni, az S.O.S.-t. A dal az 1975-ös ABBA című lemezre került, a Mamma Mia meg az I Do, I Do, I Do társaságába. De került a korongra glam rock is, a Hey, Hey Helen.
Vagy a kedvencem, a Rock Me.
Írtak reggae-t: Tropical Loveland.
Funkyt: Man in the Middle.
A következő lemez, az Arrival közel sem ilyen sokszínű, sem ennyire rockos, ellenben akkora slágerektől hemzseg, mint a When I Kissed The Teacher.
A Dancing Queen.
A Knowing Me, Knowing You.
A Money, Money, Money.
Olyan jól álltak, hogy a Fernando-t csak kislemezen adták ki.
A Mamma Mia és az ABBA utóélete
Közel két évtizeddel az ABBA feloszlása után – noha efféle bejelentést sosem tettek – Catherine Johnson meglátta a lehetőséget az örökzöld számokban, s papírra vetette a Mamma Mia! musicalt. A vékonyka történet inkább csak összeköti a bombaslágereket. Ennek dacára 1999-ben a West Enden, majd 2001-ban a Broadwayn tarolt a produkció. Amerikában ötezerszer ment a darab. Naná, hogy lecsapott rá Hollywood, 2008-ban jött a film, Meryl Streep, Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgård, Amanda Seyfried főszereplésével. Egy évtizeddel később pedig a 2.0, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba. Ebbe is jutott huszonegy ABBA-csúcssláger.
Björn színpadi és filmzeneszerzőnek állt, Benny folytatta a Benny Anderssons Orkesterrel, listavezető dalokkal, lemezekkel. Zenekara az ABBA fénykorát idézi.
2014-ben elmaradt a mindenki által várt újraegyesülés, ám 2017-ben stúdióba vonultak és felvettek két új dalt.
Négy esztendeje pedig kijöttek Voyage lemezükkel, amit 2022-ben virtuális koncerten mutattak be.
Méghozzá a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkban felépített ABBA Arénában. A siker akkora volt, hogy tavalyig nyomták a különleges avatár szereplős bulit.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
2 órája
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
2 órája
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
6 órája
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
3 órája
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e
Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.
március 19., 17:01
- Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője
Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.
március 19., 13:24
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
6 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
7 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
9 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
11 órája
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
4 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
12 órája
- Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust
A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.
március 19., 11:59
- Kultúr
Egyre többen tiltakoznak, Galla Miklós a Tiszára szavazna a Pride betiltása miatt
Eddig sosem politizált.
március 19., 13:51
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Kultúr
Megnyílt a Capa Központ új állandó kiállítása, az André Kertész - A szentimentalista
március 19., 17:47
Rovataink a Facebookon