Menekülés az erdőből vagy lelki újjászületés – döntse el mindenki maga

2025.03.05. 10:23

Mostanság ritkán adnak ki „lemezt” az előadók. Azért az idézőjel, mivel a lemezanyagok a világhálóra, zenemegosztókra költöztek. Olyan ez, akár valamiféle visszatérés a beat hőskorába, amikor nem a nagylemezek, hanem a kislemezek uralták a piacot, s a rádiók ezen single korongok A és B oldalát sugározták. Ma az interneten egy-egy új szám klipjével jönnek ki a zenekarok, énekesek. Miként tette ezt a Samas együttes Érzem, hogy élek című dala 3D animációs videójával.

Az Érzem, hogy élek az új gitárossal, Kelemen Józseffel (Patriots Rock Band, Akela, Avantgarde) készült, aki Kárász Dánielt váltotta a bandában – aki pedig az énekes Kárász János tesója. A dolog annyiban érdemel említést, hogy tavaly év végéig Dániel hozta a dalok alaptémáit, riffjeit, ezekre jött azután az énekszólam, máskor pedig próbatermi közös rögtönzések szolgáltak a szám alapjául, vagyis mindkét esetben meghatározó szerepet vitt a gitáros.

464915521 1007313924743577 3246709156980439777 n
Fotó: Samas

A szerzemény intrója gitár-dob unisono, a tulajdonképpeni riff. Stílusosan System of Down- vagy Korn-feelingben fogant. A dobolás szerencsésen kerüli a zúzós kettő-négyeket meg a duplázó lábgépet – később, a fokozás végett, besegít a bőgő mellé a duplázó –, inkább Vinnie Paul (Pantera) vagy Nick Menza (Megadeth) világában fogant. Pont két olyan dobost sikerült említenem, akik már nem lehetnek köztünk.

Inkább hasonlítom Kárászné Lukács Szilvia játékát a műfaj óriása, Nicko McBrain dobolásához, ő él, s igen aktív az Iron Maiden ritmusszekciójában.

A bevezető végén mintegy a lábdob helyére lép a basszusgitár, hozva a nyolcados lüktetést, ahogy illik ez a Metallica meg a Slayer óta. Túróczi Péter szólama visszafogottan dübörög, mondjuk, a Korn basszusához képest, ami úgy szól, mintha Reginald „Fieldy” Arvizu Ibanezére húrok helyett magasfeszültségű elektromos vezetékeket feszített volna. (Persze a Boss Fuzz pedál miatt a brutál hangzás.)

Az énekes, Kárász János két okból is mázlista – nem számítva dobos feleségét, aki harmadik gyermeküket várja. Egyrészt a hangszíne az Anthrax énekeséére, Joey Belladonnáéra hajaz, azaz nem erőltetett fejhang a középlágéja, vagy említhetem a korszakos zsenit, Dave Mustaine-t (Megadeth), hozzá hasonló János „rekesztése”. S itt a második mázli, miszerint neki mindegyik fekvésben: fent-középütt-lent egyaránt jól megy a metálhörgés.

Az Érzem, hogy élek nagy jósága a refrén, ami szinte dallamtapadásos.

Törekvése a Samasnak, hogy a műfaj szokásainál melodikusabb szerzeményekkel rukkoljon elő. Efféle próbálkozás jellemezte a nyolcvanas évek glam metal bandáit, a Dokkent, a Poisont, a Mötley Crüe-t… Mindenesetre a refrénnek jót tesz az alákúszó kórus, vélhetően szintetizátorszőnyeg.

Vissza a természetbe

A dalszövegért, ami a videóklip alapjául szolgál, szintúgy az énekes felel. Erős a sorok vizualitása. Plasztikus képpel indul a dal. Esik az eső egy gyönyörű őszi éjszakán. Nem vihar, ellenkezőleg, kora őszi zápor, amelyben a ránk hulló esőcseppek megtisztítanak. Olyan ez, mint az újjászületés tisztasága, olyan, mint amikor lemossa bűneinket a keresztvíz.

A kép fontosságát a refrén húzza alá: „A rosszat elhagyom […] És magammal viszem / ezt a képet.” A belénk ivódott kép minduntalan előjön, miként a refrén újra és újra ismétlődik. A verse kulcsmondattal folytatódik:

Állok itt, ég és föld között.

Kulcs ez, mert eztán e gondolat uralja a szöveget. Az „ég és föld között” spirituálisan a testen kívüli létezés tere. Érdekes, hogy a hasonló hangulatú metáldalok, például az Ossiantól A hosszú álom (szöveg: Paksi Endre), az Omentől a Várom a napom (szöveg: Horváth Attila) vagy a Leander Killstől a Hazavágyom (szöveg: Köteles Leander) mindegyike lassú nóta, szemben a most tárgyalt Samas-számmal. Ám hogy nem az elmúlást énekelték meg, azt hangsúlyozza az intró: „Érzem, hogy élek” és az outro: „Majd rám találsz”. Vagyis ez a visszatérés önmagunkba való, netán visszatérés a természetbe. E megoldást választotta a klip alkotója.

Szirti sas daimón 3D-ben

Szabó Dániel egy híján harmincéves 3D animátor, aki dolgozott a Call Of Duty második világháborús videójátékban, a Love Death + Robots ucer Netflix animációs sorozatban (executive producer: David Fincher), a Hell Ice Coffee-reklámfilmben, készített klipet az Odesza Light Of Day dalára. Az előző Samas-videóklip munkálatait, a Mindenen át címűét roadként segítette.

„Ég és föld között majd rám találsz”, énekli Kárász János,

Szabó Dániel pedig úgy döntött: ez az ég és föld között a sas birodalma.

Két főszereplő viszi a filmet, a lány (Natália, mellette voksoltak a muzsikusok Dániel kínálatából) és a madár, a szirti sas (néhány példány él már csupán Magyarországon). No meg az eső a harmadik, amely elképesztő realizmusával megadja a videó alaphangulatát.

Madárszemszög és emberi szemmagasság, ezeket a blikkeket váltogatja az animátor-rendező effektes vágásokkal. A madár lenéz, a lány fel, egyek talán, akár az Úr sötét anyagaiban daimón és ember.

Félelmetesen aprólékos a grafika, hibátlan, ahogy az eső veri a magasban vitorlázó sas hátát, és ott vannak az erdő valósághű fái és vadállatai. Mindezek ellenpontja a lány és a rétisas. A sas meseszerű, nem ragadozó, mi több, tán óvja a lányt, aki szintén felvállaltan 3D grafika.

Ugyan egy futás a sztori, de inkább utazás ez, mintsem menekülés a rengetegből. A filmekben az utazás belső utazást szimbolizál, műfajtól függetlenül, lásd Esőember, Lesz ez még így sem, A nap vége, Az igaz történet, mindegyik lelki fejlődésről mesél. Miként Szabó Dániel munkája, amelynek emberi hőse többször elesik, megsérül, feláll, és folytatja ficamodott bokával, míg kijut az erdőből. A folyó mentén tisztás. Ott a béke. A víznél nem esnek egymásnak az állatok. A ragadozó megkíméli zsákmányát. Ebből az idilli békéből megyünk vissza az erdőbe, ahol kezdődött a történet. De már másként, más lélekkel, megjárva a béke földjét, melyből megtért az utazó.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

A színésznő 76 évet élt.

március 19., 20:49

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

2 órája

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.

március 20., 05:45

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

2 órája

  • Címlapon
Biztonságpoitikai szakértő a kiszivárgott amerikai hadititkokról: egy ilyen műveleti fegyelemsértés kivizsgálást igényel

Biztonságpoitikai szakértő a kiszivárgott amerikai hadititkokról: egy ilyen műveleti fegyelemsértés kivizsgálást igényel

Kis-Benedek József szerint felelősségre fogják vonni a hibázókat.

19 perce

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

7 órája

  • Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.

március 19., 19:33

  • Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre

Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre

A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.

március 19., 10:10

  • Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.

március 19., 20:23

  • Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.

március 19., 15:49

  • Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

Egymásnak estek a közösségi médiában.

március 19., 14:48

  • Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.

március 19., 11:16

  • Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust

A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust

A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.

március 19., 11:59

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

16 perce

  • Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.

1 órája

  • Címlapon
Az Atlantic a jemeni offenzíváról szóló teljes Signal-csoportbeszélgetést közzétette

Az Atlantic a jemeni offenzíváról szóló teljes Signal-csoportbeszélgetést közzétette

Mindezzel cáfolni akarták Donald Trumpék korábbi állításait.

55 perce

  • Címlapon
Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink

Megfejtették, hova tűnnek a gyerekkori emlékeink

Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.

19 perce