- Kultúr
- Popkulturális
- magidom
- benyhe róbert
- klip premier
- fáradásos törés
- esendő ember
- mesterséges intelligencia
- ai
Zacskó úr megtalálja Zacskónét
További Popkulturális cikkek
A Magidom ismét a rá jellemző, történetmesélős, szellemes klippel jelentkezik. A tavalyi, Esendő halandó-nagylemezük egyik kedvencét, a Fáradásos törés című dalt mozgóképesítették.
Kik a papírzacskós alakok?
„Ez az egyik kedvenc dalunk a tavalyi lemezről, és úgy látjuk, hogy a közönség szintén megszerette, ezért megpróbáltuk kicsit vizuálisan is kibontani. A papírzacskós figura és az ő története gyakorlatilag az »esendő halandó« karakterünk egyik új kivetülése. Benne van az az ütött-kopott szerethetőség, amit elképzeltünk – árulta el Benyhe Róbert, az együttes frontembere. – Kevély Máté operatőr-vágó és Bolyki Marci operatőr segítségével készült a klip, a rendezést és a kellékek készítését én vállaltam be. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen nyitottak voltak a srácok a víziómra. A főszereplőink kilétét még nem lőném le, direkt nem akartunk konkrét arcokat mutatni, de kíváncsiak vagyunk, kitalálják-e a követőink.”
Van-e még lemezpiac?
A Magidom nem kapkodja el, négy-öt évente jön ki új nagylemezzel. Persze a minőségi munkához idő kell. S felmerül az is, érdemes-e egyáltalán lemezt készíteni, hiszen a hagyományos hanghordozópiac megszűnt.
„A nagylemezformátum érdekes módon reneszánszát éli, a komplexebb mondanivalóval rendelkező előadók továbbra is szeretnek nagyobb egységben gondolkodni. A hazai és a nemzetközi »nagyok« sem véletlenül jönnek ki albumokkal, igenis van rá kereslet” – vélekedett a muzsikus, hozzáfűzve: ettől még az igaz, hogy a folyamatos online jelenlét miatt nagyon pörögnek a kisebb megjelenések.
De nem sok fontos zenekart ismerek klasszikus nagylemez nélkül. Mi szintén szeretjük a nagy lélegzetvételű albumokat, de a köztes időben szintén hozunk újdonságokat
– biztosított a gitáros-énekes.
Nekem az a benyomásom, mintha visszatértünk volna a hőskorba, a beatkorszakba, amikor a kislemezek hódítottak. Akkor a kiadók, előadók, no meg a hallgatók nem igazán foglalkoztak az albumokkal, manapság pedig dalonként jelentkeznek az együttesek, szólisták a világhálón.
Benyhe Róbert szerint ezekkel gyorsabban adhat életjelet magáról egy zenekar, könnyebb reagálhatunk külső vagy akár belső folyamatokra.
Ha minden jól megy, mi is jelentkezünk hamarosan egy párdalos karácsonyi kislemezzel, de nem teljesen idilli anyagra kell számítani, lesz benne egy kis csavar
– ígérte.
AI vs. muzsikus
Ha már karácsony, a mesterséges intelligenciával (AI) mindenki olyan zenéket csinálhat, amilyen az ízlése. Igaz ez az ünnepekre is, amikor a családok teljes lejátszási listákat kreálhatnak, olyanokat, amelyek dalai közt minden családtag találhat kedvére valót, mi több, személyre szólót.
Meglehet, idővel nélkülözhetővé válnak a muzsikusok, zeneszerzők, szövegírók.
„Amennyiben kivesszük az emberi tényezőt a művészetből, akkor az számomra lelketlenné, érdektelenné válik. Persze nehéz mit kezdeni azzal, ha a technika már átveri az embert – magyarázta Róbert. – Bizonyos keretek között az AI használatával sincs gond, csak meg kéne tanulnunk okosan kezelni. Bízom benne, hogy örökké lesz igény valódi emberek saját, egyedi érzéseiből létrehozott alkotásokra, ezek szerintem mélyebb rétegekben képesek a közösségteremtésre is.”
A szerző-előadó megjegyezte: mindig nagy szerepet játszott náluk a kézműves, „do it yourself” attitűd, hogy minél személyesebb viszonyba kerüljenek saját dalaikkal, klipjeikkel.

Magidom és a fizika
A fáradásos törés egy fizikai kifejezés, miként a zenekar neve úgyszintén, tudniillik: a magidom azon támadáspontok mértani helye, amelyeken ható F erő esetén a keresztmetszeten csak egyféle előjelű feszültségek keletkeznek.
„Úgy látszik, vonz minket a fizika – tréfálkozott Benyhe Róbert, majd kifejtette: ebben az esetben inkább az egészségügyi vetület inspirálta. A sportolóknál gyakori a fáradásos törés, amikor nem egy hirtelen, konkrét pillanaton múlik a törés, hanem egy folyamatos túlterhelés következtében alakulnak ki mikrosérülések a csontszövetben.
A dalban egy szokatlan analógiában gondolkodtam: mi van, ha a szívben is végbe tud menni egy ilyen sérülés
– mondta.
Kollektív klipkészítés
Benyhe Róbert rendezte az Esendő halandó, a Kalózok klipjét, míg a Hallod-e főszerepét alakította. Mellette a többiek neve úgyszintén több helyütt feltűnik a stáblistákon, ugyanis nagyon szívesen rendezik és gyártják saját videóklipjeiket, adott esetben pedig szerepelnek bennük.
„Ezek a projektek időigényesek, de nagyon szeretjük csinálni. A zenekarból Bolyki Marci basszusgitáros vagy Szekeres Máté billentyűs sokszor kiveszi a részét a videós megvalósításból, de dobosunkra, Benyhe Marcira és Bajnok Balázs gitárosra szintén mindig lehet számítani. Talán már nem csak egy zenekar vagyunk, hanem egy kvázi alkotói kollektíva, amibe a zenélésen kívül, reméljük, egyre több egyéb kreatív tartalom is belefér a jövőben. Ezekről a tervekről a Magidom Tagadók Klubja Facebook-csoportunkban mesélünk mindig elősként” – így Benyhe Róbert.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
45 perce
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
54 perce
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
5 órája
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét
Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.
március 19., 19:33
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
5 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
6 órája
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
8 órája
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője
Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.
március 19., 13:24
- Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
10 órája
- Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Kultúr
Egyre többen tiltakoznak, Galla Miklós a Tiszára szavazna a Pride betiltása miatt
Eddig sosem politizált.
március 19., 13:51
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
2 órája
- Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e
Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.
március 19., 17:01
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Kultúr
Megnyílt a Capa Központ új állandó kiállítása, az André Kertész - A szentimentalista
március 19., 17:47
Rovataink a Facebookon