Koszos papucsok menni Anglia
További Popkulturális cikkek
Négyállomásos angliai turnén járt a Dirty Slippers. Az utolsó állomás Newcastle volt, ahonnan Lobó-Szalóky Lázár énekes-gitáros-zeneszerző jelentkezett telefonon.
A Dirty Slippers számára nem ismeretlen Anglia, s az angolok számára sem a banda. 2021 augusztusában az Abbey Road Stúdióban rögzíthették Vársz valahol című nagylemezük angol nyelvű dalait. Köztük a Honest kid címűt, amely befutott, több rádió játszotta, így megismerték a csapat nevét. Producerük 2009 óta George Shilling, akihez tavaly nyáron visszatértek, s a korábban felvetteket kiegészítve, elkészítették első angol nagylemezüket az ikonikus brit hangstúdióban.
Múlt év elején élőben is bemutatkozott az együttes a beat hazájában, a London melletti, Guildfordban. Akkor a Marseille zenekar turnéján vendégeskedhettek. Mondjuk, sikerrel, tudniillik meghívást kaptak több szigetországbeli fellépésre.
Ebben nyilván közrejátszott, hogy januárban leszerződtek a glasgow-i Reaction Managementhez. A skót cég hozta ki két új videóklipjüket, a Where did the summer gót és az On top of the worldöt.
A Reaction Management ősszel bejelentette a magyar banda négyállomásos angliai koncertkörútját, London, Whitchurch, Stockton on Tees, valamint Newcastle helyszínekkel. A turné múlt csütörtökön indult a brit fővárosból. A muzsikusokat azonban előző nap már interjúk és fotózás várta.

A körút zárókoncertjét vasárnap adták Newcastle-ben, ahol a Seasons zenekarral közösen lépett színpadra a Dirty Slippers.

A csapat Instagram-oldalán számos fotó és mindenféle érdekes infó található.
Klubok után fesztiválok
„Azt hiszem, ezzel az angliai turnéval méltó módon ünnepelhettük a zenekar tizenötödik születésnapját – mondta newcastle-i fellépésük előtt Lobó-Szalóky Lázár. – Gyermekkorom óta erre vágytam, hihetetlen boldog vagyok, hogy megvalósult ez a turné. Londonban kezdtünk, azon a színpadon, ahol Amy Winehouse és a Coldplay kezdte a pályafutását, megtiszteltetés volt ott játszani. Whitchurch és Stockton on Tees két csodás angol városka. Egészen hihetetlen, mennyire lelkes, azonnal reagáló és felkészült a brit közönség.
Az, hogy több ezer kilométerre az otthonunktól 100–200 fős klubokban felléphettünk, ráadásul minden bulin 30-40 ember énekelte egy-egy dalunkat, zenészként fantasztikus érzés.
„Még rengeteget kell dolgoznunk, hogy minél többen megismerjenek minket Angliában. Szerencsénkre egyre több rádió játssza a dalainkat, egyre több interjút adhatunk. Állítom, kiváló kezekben vagyunk a Reaction Managementnél, és George Shilling produceri segítsége is évek óta meghatározó. Úgy érzem, szintet léptünk, s lesz mire építeni a 2025-ös évet.”
Ilyen volt a hangulat a színpadról nézve.
Lobó-Szalóky Lázár hozzáfűzte: a következő feladat, hogy bekerüljenek brit fesztiválokra, valamint szeretnének minél több angol város klubjában fellépni. Nemrég Manchesterből kapott pozitív visszajelzést a menedzsment.
A Where did the summer go?, legutóbbi daluk szeptember végén jelent meg, és a manchesteri Reclaim rádió heti toplistájára is felkerült.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
2 órája
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
6 órája
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
2 órája
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
6 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
7 órája
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
9 órája
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét
Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.
március 19., 19:33
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
3 órája
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
4 órája
- Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője
Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.
március 19., 13:24
- Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust
A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.
március 19., 11:59
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
11 órája
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
17 órája
- Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e
Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.
március 19., 17:01
- Kultúr
Megnyílt a Capa Központ új állandó kiállítása, az André Kertész - A szentimentalista
március 19., 17:47
Rovataink a Facebookon