Két engedélye hiányzik a kilövéshez Merlininek

2005.08.24. 21:46
"Jobb ha belehúz" - nyilatkozta az engedélyezésről a Tűzoltóság szóvivője, miután kiderült, David Merlini nemhogy a tűzoltóktól, de a Budapesti Rendőrfőkapitányságtól sem kért engedélyt szeptember elsejére tervezett Árpád hídi kilövéséhez. A szabadulóművész ugyanakkor állítja, lesz kilövés.

Szeptember elsején új produkcióval áll elő az ország egyetlen szabadulóművésze, David Merlini. Az illuzionista egy tizenöt méter magas rámpa tetején lévő föld-föld ballisztikus rakétából próbál meg kiszabadulni, mielőtt az a levegőbe emelkedik. David Merlini az Indexnek korábban úgy nyilatkozott, a produkcióhoz minden szükséges engedélyt beszerzett. Információink szerint azonban a BRFK-tól még nem kapott engedélyt "A visszaszámlálás megkezdődött" című produkció lebonyolításához, és a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól sem kért szakhatósági véleményt.

Még nem állt össze

"David Merlini megkereste a BRFK-t a produkcióval kapcsolatban, ahol felvilágosítást kapott arról, hogy milyen papírokat kell benyújtania. A rendezvény lebonyolításával kapcsolatos kérvény azonban azóta sem érkezett meg a rendőrséghez. Még nem folynak egyeztető tárgyalások a BRFK-val" - mondta el kérdésünkre a BRFK szóvivője, Szabó Illés, aki hozzátette, a papírokat legkésőbb három nappal az esemény előtt kell megkapniuk.

Kiderült, Merlini a fővárosi tűzoltóságot sem kereste meg hivatalosan a kilövése miatt. "Az előzetes egyeztetéseken abban állapodtunk meg, hogy ha összeáll a dolog, akkor megkeres minket, de ez azóta sem történt meg. Mivel pirotechnikai eszközről van szó, tűzveszélyes tevékenységről, a rendőrségnek elvileg szakhatósági véleményt kell kérnie tőlünk, de eddig ez sem történt meg. Ezek a dolgok pedig nem mennek egyik napról a másikra. Ha David Merlini szeptember elsején akarja fellövetni magát egy rakétával, akkor jobb, ha belehúz" - nyilatkozta az Indexnek a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője, Molnár Péter.

David Merlini szerint eddig azért nem állapodott meg a BRFK-val, mert még nem sikerült véglegesíteni a műsort. "Szinte napi kapcsolatban vagyok velük, egész egyszerűen azért nem kötöttünk még megállapodást, mert a tömegrendezvény része még nem tisztázódott. Nincs kész a végleges kalkuláció, még nem állt össze teljesen a dolog, de a produkció mindenképpen létrejön" - jelentette ki a szabadulóművész.

Mehet a kütyü

Merlini föld-föld rakétája nagy port kavart. Az RTL Klub által megkérdezett szakértő "egy egyszerű vásári kütyünek" nevezte a szerkezetet, de a szabadulóművész állítja, a rakéta valódi, egy amatőr angol rakétaépítő, Ben Jarvis tervezte, a hajtómű pedig a Cesaroni, a NASA egyik beszállítójától származik. Mivel Merlini kitart amellett, hogy a rakéta egy valódi ballisztikus rakéta, megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, mert úgy gondoltuk, egy ilyen szerkezet fellövéséről a honvédségnek is tudnia kell. "Ebben a kérdésben nem rendelkezünk hatósági jogkörrel, David Merlininek nem kellett engedélyt kérnie tőlünk. A szakhatóságok döntik el, hogy a szerkezetet fel lehet-e lőni" - nyilatkozta a minisztérium szóvivője, Bocskai István.

A produkciót engedélyező szakhatóságok közül többek között megkerestük a Polgári Légiközlekedési Hatóságot, ahol kérdésünkre elmondták, jogszabály írja elő, hogy a légtér bizonyos célú igénybevételéhez milyen engedélyeket kell beszerezni, amit a szabadulóművész meg is tett, és csak ezután adták meg neki az engedélyt. "David Merlini a produkció minden részletéről tájékoztatott minket, benyújtotta a szükséges papírokat, ezért engedélyeztük. A részletekről azonban nem beszélhetünk, mert az nem lenne etikus vele szemben. Nem árulhatjuk el a trükköt" - mondta Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője.

Kicsi nagy helyett

Mint azt már megírtuk, az RTL Klub helyett David Merlini kilövését a Viasat3 fogja élőben közvetíteni. Az RTL Klub a múlt héten szakított a szabadulóművésszel, a csatorna hivatalos álláspontja szerint azért, mert Merlini 6300 kilogrammos Föld-Föld rakétája valójában papírból és deszkákból készült, fúvókája pedig egy virágcserépből, emellett az illuzionistának engedélye sem volt a balesetveszélyes rakéta fellövésére. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az Indexnek akkor elmondta, a csatorna vezetése komoly pénzügyi kockázatnak ítélte Merlini mutatványának sugárzását, és attól is tartottak, hogy az esetleg hiteltelen produkció szégyene a csatornára is rossz fényt vetne, ezért inkább elálltak a műsor közvetítésétől.

David Merlini szerint azonban az RTL Klub azért lépett vissza, mert a szabadulóművész nem volt hajlandó aláírni egy előnytelen szerződést. "Nem szabad készpénznek venni azt, amit Kolosi Péter programigazgató állított. Nem azért faroltak ki két héttel a produkció előtt, mert nem voltak meg a szükséges engedélyek, hanem azért, mert nem voltam hajlandó aláírni az életfogytig szóló, enyhén szólva is zsaroló, általuk megszerkesztett szerződést, amit ráadásul szinte az utolsó pillanatban küldtek el nekem" - nyilatkozta kedden az Indexnek Merlini.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter jogi lépéseket fontolgat testszégyenítés miatt

Ókovács Szilveszter jogi lépéseket fontolgat testszégyenítés miatt

Előkerült a főigazgatóról egy túlsúlyos fotó.

április 8., 16:32

  • Kultúr
Halott macska és emberméretű hal borzolja a kedélyeket

Halott macska és emberméretű hal borzolja a kedélyeket

Bizarr dolgokat láthatunk a Műcsarnokban.

április 8., 18:17

  • Kultúr
Rekordokat dönt Jézus története – a Királyok Királya legyőzte az Egyiptom hercegét

Rekordokat dönt Jézus története – a Királyok Királya legyőzte az Egyiptom hercegét

A produkció különlegességét emeli az A listás szinkronszínészek gárdája.

tegnap, 17:25

  • Címlapon
Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát

Kígyózó sorokban állnak az ázsiaiak, hogy lássák a magyar csodát

Így hódítanak honfitársaink a világ túloldalán.

tegnap, 19:00

  • Címlapon
Itt az orvosi jelentés, kiderült, milyen egészségi állapotban van Donald Trump

Itt az orvosi jelentés, kiderült, milyen egészségi állapotban van Donald Trump

Elárulták, alkalmas-e az elnöki tisztség betöltésére.

tegnap, 17:07

  • Kultúr
Koncz Gábor: Fizikai támadás ért már, kétszer-háromszor, az illető megjárta

Koncz Gábor: Fizikai támadás ért már, kétszer-háromszor, az illető megjárta

A Kossuth-nagydíjjal kitüntetett színművész elmondta, mit üzent neki Orbán Viktor, de poloskázni nem akar.

április 9., 09:07

  • Kultúr
Nem volt kispályás, most mindenki rá fog emlékezni

Nem volt kispályás, most mindenki rá fog emlékezni

Hatodik alkalommal rendezik meg az Esterházy Péter-focitornát.

április 9., 09:12

  • Kultúr
Patthelyzet a Zeneakadémián, rendkívüli szenátusi ülést kellett összehívni

Patthelyzet a Zeneakadémián, rendkívüli szenátusi ülést kellett összehívni

A rektori székre pályázók egyike sem szerezte meg a szavazatok többségét.

április 8., 14:02

  • Kultúr
A Grace klinika babérjaira hajt a Netflix ezzel az új kórházas sorozattal

A Grace klinika babérjaira hajt a Netflix ezzel az új kórházas sorozattal

Orvosos szappanopera egy hurrikán árnyékában, ezt kotyvasztotta nekünk a Lost készítője.

április 8., 19:03

  • Kultúr
Kihívója akadt a Bridgertonnak, most mindenki ezt a sorozatot nézi

Kihívója akadt a Bridgertonnak, most mindenki ezt a sorozatot nézi

Tarol a Netflixen az Ifjú hölgyek kézikönyve.

április 9., 17:21

  • Kultúr
Sem lopás, sem vásárlás nem történik, itt mégis gazdát cserélnek az értékek

Sem lopás, sem vásárlás nem történik, itt mégis gazdát cserélnek az értékek

Már 12 helyen van Lapozó az országban.

április 8., 08:51

  • Kultúr
Továbbra is forrnak az indulatok, folytatódik a tudósok pere

Továbbra is forrnak az indulatok, folytatódik a tudósok pere

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma nem hagyja magát.

április 8., 06:41

  • Kultúr
Megtisztuló NER, drogtól megtisztuló ország, idegesítő pohárfajták

Megtisztuló NER, drogtól megtisztuló ország, idegesítő pohárfajták

Századik epizódjához érkezett a Márkó és Barna Síkideg.

április 7., 07:00

  • Címlapon
Kővé vált szovjet katonák – titkosított CIA-dokumentum került elő egy állítólagos földön kívüli támadásról

Kővé vált szovjet katonák – titkosított CIA-dokumentum került elő egy állítólagos földön kívüli támadásról

Lelőtt légi jármű és halálos villanás, egy hidegháborús ufómítosz.

tegnap, 20:53

  • Kultúr
A lány aggódott, amikor az apja elvesztette a munkáját

A lány aggódott, amikor az apja elvesztette a munkáját

Összeállt a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramja.

április 9., 11:41

  • Kultúr
Meghalt Jay North, a Dennis, a komisz sztárja

Meghalt Jay North, a Dennis, a komisz sztárja

A színész 73 éves volt.

április 7., 07:03

  • Kultúr
Csuja Imre: Nem tudom, mit kellene még tennem a Kossuth-díjhoz

Csuja Imre: Nem tudom, mit kellene még tennem a Kossuth-díjhoz

Az a fakk még üres a szekrényében.

április 9., 15:40

  • Címlapon
A Mészáros Csoport kemény választ adott Hadházy Ákos vádjaira

A Mészáros Csoport kemény választ adott Hadházy Ákos vádjaira

A független képviselő Várkonyi Andrea ruhájának az értékéről írt bejegyzést.

tegnap, 12:26

  • Kultúr
Vidnyánszkyék jelöltje visszalépett, négyen maradtak versenyben

Vidnyánszkyék jelöltje visszalépett, négyen maradtak versenyben

Székesfehérváron már pénteken eldőlhet a színházigazgató személye.

április 7., 20:56

  • Kultúr
Vérszegénysége miatt alig 50 kilóra fogyott Pásztor Erzsi

Vérszegénysége miatt alig 50 kilóra fogyott Pásztor Erzsi

A Szomszédok Janka nénije számos ruháját is elajándékozta, mert naggyá váltak a számára.

április 7., 09:09

  • Kultúr
Dagad a botrány az Index cikke miatt, Orbán Viktor egyik közvetlen munkatársa is beszállt a vitába

Dagad a botrány az Index cikke miatt, Orbán Viktor egyik közvetlen munkatársa is beszállt a vitába

A vidéki magyarokról tett kijelentés korbácsolta fel az indulatokat.

április 7., 12:00

  • Kultúr
A válogatók ajánlottak, a tanács döntött

A válogatók ajánlottak, a tanács döntött

Együtt versenyez A fiú A Bábjátékossal.

április 7., 19:43

  • Kultúr
Bezárja kapuit Budapest ikonikus gyógyfürdője

Bezárja kapuit Budapest ikonikus gyógyfürdője

Ősztől lehúzzák a rolót.

április 8., 06:25

  • Kultúr
Hatalmas nézettséget és milliárdos bevételt hoznak a magyar sikerfilmek és sorozatok

Hatalmas nézettséget és milliárdos bevételt hoznak a magyar sikerfilmek és sorozatok

Tarolnak a magyar filmek a mozikban, a tévében és a streamingplatformokon is.

április 7., 13:02

  • Kultúr
Meghalt a rockzene szívverése, Clem Burke

Meghalt a rockzene szívverése, Clem Burke

A dobos 70 éves volt.

április 7., 17:01

  • Címlapon
Kihirdették a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásának eredményét

Kihirdették a Tisza Párt nem hivatalos népszavazásának eredményét

Magyar Péterék állításuk szerint az ország összes, 3155 településén jártak.

tegnap, 17:55

  • Címlapon
Rejtélyes, háromszög alakú torony tűnt fel az 51-es körzetben

Rejtélyes, háromszög alakú torony tűnt fel az 51-es körzetben

Vannak, akik azt állítják, képes lehet embereket szállítani tér és idő között.

tegnap, 15:07

  • Kultúr
A Vanitas-olvasatok című tárlat

A Vanitas-olvasatok című tárlat

április 7., 14:09