Januárban, amikor a Médialog a százötven legnagyobb településen
átvette a lapkézbesítést a Magyar Postától, pár napra teljesen összeomlott az
újságok kézbesítésének rendszere, több tízezer ember nem kapta meg a neki járó
napilapokat, és még egy héttel később is naponta 8-10 ezer előfizető csak akkor
látott újságot, ha elballagott a legközelebbi újságos bódéhoz. A német többségi
tulajdonban és a két legnagyobb magyar kiadó, a Ringier és a Sanoma kisebbségi
tulajdonában lévő Médialog akkor átmeneti zavarokról és az örökölt adatbázis
hibáiról beszélt.
Azt ígérték, hogy ugyan a rendszer soha nem lesz tökéletes, de
márciusig 0,2 százalék alá csökkentik a problémás kézbesítések arányát, tehát a
800 ezer előfizetőből mindössze körülbelül kétezer nem lesz elégedett. Emellett
január közepén a cég hangsúlyozta, hogy kárpótolja majd azokat az ügyfeleket,
akik a nagy kavarodásban nem jutottak az újságjukhoz.
Ez a kárpótlás azonban március elejéig nem érkezett meg az
előfizetőkhöz, sőt az Index információi szerint már nemcsak az előfizetők,
hanem a kiadók is elégedetlenkednek: több kisebb napilap pert fontolgat a
Médialog ellen.
Rémtörténetek
Úgy tudjuk, hogy a kisebb lapok szerint a Médialog nem kezeli
megfelelő súllyal a panaszaikat, ráadásul a problémák egy részével egyáltalán
nem is foglalkoznak.
„Márciusban is még sok előfizetőnk panaszkodott, hogy
rendszeresen késve kapja meg az újságot, sőt az is előfordul, hogy más lapot
kapnak, mint ami járna nekik” – állítja egy neve elhallgatását kérő kiadói
forrásunk, aki szerint a hibákért a Médialog informatikai rendszere, illetve a
kis magyar valóság a felelős.
A Médialog ugyanis januárban a többségi tulajdonos cseh
leányvállalatánál használt adatbázis-kezelő szoftverrel kezdte meg a
lapterjesztést, a programot azonban nem adaptálták a magyar viszonyokhoz, így
bizonyos problémákat egyszerűen nem tudtak kezelni. Ráadásul a program csak cseh nyelven értett. A hazai lapterjesztésben a költségvetési intézmények előfizetéseit eddig
mindig megelőlegezték, hiszen az előfizetéshez szükséges pénzt az önkormányzatok,
minisztériumok, bíróságok csak januárban, a költségvetés elfogadásakor tudták
elutalni. Ezzel a Médialog szoftvere állítólag nem tudott mit kezdeni, ahogy
például azzal sem, hogy Magyarországon az előfizetők jelentős része havonta, a
kézbesítőnek fizeti az előfizetési díjat. Egyszerűen nem volt megfelelő rubrika
erre a szoftverben.
„Ráadásul a Médialog nem számolt azzal, hogy a kézbesítők egy
része megpróbál ügyeskedni, és sokan például hajléktalanokat bíznak meg azzal,
hogy kihordják a lapokat” – állítja forrásunk, aki szerint az sem szokatlan,
hogy a lapterjesztés átalakulása miatt állásukat vesztett, egykori postai
alkalmazottak bosszúból kilopkodják a postaládából az újságokat.
Elégedetlenek
Mindezen problémák, illetve az előfizetők kárpótlásának
elmaradása miatt több kisebb kiadó is perelné a Médialogot. Információink
szerint az elégedetlenkedők között van a Magyar Hírlap és a Színes Bulvár Lap
is.
Mennyi előfizetésük van!
Az Index sem boldogult a Médialoggal. Szerettünk volna két Heti Választ. De mesélje el inkább a szerkesztőségi asszisztens:
Másfél hónapig nem történt semmi, ekkor felhívtam a Medialog kézbesítési reklamációját, ahonnan először elhajtottak, mondván hogy nem működött a rendszerük. De tanácsolták hogy bármikor hívjam ezt a számot nyugodtan, hátha egyszer egy olyan kollegához csörgök ki, akinél mégis működik a rendszer.
Később ez sikerült is, akkor egy hölgy a legkevésbé sem magabiztosan elkezdett "a gépbe" keresgélni az előfizetésünk után (gyanítottam, hogy nem futott be hozzájuk a kérés). Hosszasan kutatott, gyakran meglepetten fölsóhajtva, hogy "hát hogy maguknak mennyi előfizetésük van a gépbe...". Tanácsoltam neki a megrendeléseink időrend szerinti rendezését, hiszen akkor legfrissebbek között hamar látná, hogy van-e Heti Válasz-előfizetés, az abc sorrendről már nem is beszélve, de azt mondta hogy a rendszer ezt nem tudja. Viszont milyen sok előfizetésünk van itt a gépbe, nahát.
Felhívtam a szerkesztőséget, ahol kiderült hogy az online előfizetés hozzájuk fut be, tehát azt a MediaLog nem látja, fogalma sincs a kiadóknál történt előfizetésről.
„Keressük a jogi lehetőségeket, amivel az eddigi károk
megtérítésére kényszeríthetnénk a Médialogot” – nyilatkozta Pallagi Ferenc, a Színes
Bulvár Lapot kiadó Híd Rádió Zrt. vezérigazgatója, aki szerint ugyan a
pereskedés csak a végső megoldás, de tenniük kell valamit, mert a lapterjesztés
színvonala ugyan sokat javult január óta, de még mindig nagyon nagy hibák
vannak.
Pallagi szerint a kisebb napilapok elégedetlenek a Médialoggal,
de nem tehetnek semmit, hiszen a két nagy kiadó ereje őket is az új céghez kényszerítette.
A piacon pedig egy alternatív cég nem tudna megélni.
Most már tényleg kompenzálnak
„A kezdeti problémák után márciusra egy százalék alá csökkentettük a kézbesítési hibák arányát" - szögezte le Lengyel László, a Médialog igazgatóságának elnöke. Lengyel szerint nem igazak az őket ért vádak, ugyan elismerte, hogy az adatbázis-kezelő rendszert a kezdeti időszakban a magyar viszonyokhoz kellett igazítani, de a problémát az is okozta, hogy a Magyar Postától kapott adatbázis sokszor pontatlan vagy hibás volt.
Lengyel szerint az sem igaz, hogy a kézbesítők másra bíznák a
munkát, hiszen a területet járó ellenőrök ezt biztosan észrevennék. Ilyen
esettel azonban eddig még nem találkoztak.
„Az előfizetőknek járó kompenzációt szeretnénk március végégi
kifizetni, de lassabban folynak a kiadókkal folytatott tárgyalások, mint az
reméltük” – mondta el Lengyel
László, aki szerint azért nem fizettek még eddig, mert minden
kiadó mást akar, van olyan lap, amelyik az előfizetési díj visszautalását
szeretné elérni, van, amelyik előfizetői kedvezményt, és van, amelyik ajándékot
adna a januárban több lapszámról is lemaradt olvasóinak.
Rákenik?
Médialoghoz közeli informátorunk szerint a kis napilapok azért
üzennek egyre erőteljesebben a sajtón keresztül a lapterjesztő cégnek, mert
folyamatos példányszámcsökkenésüket igyekeznek megmagyarázni a tulajdonosoknak
és a közvéleménynek is. A Médialogra kenik az egészet.
Annyit lehet tudni, hogy a főszerkesztőváltás után liberálisból
mérsékelt konzervatív napilappá válni szándékozó Magyar Hírlap több ezer előfizetőt
vesztett az utóbbi hónapokban, de például a Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség
adatai szerint a szintén elégedetlen Színes Bulvár Lap nem vesztett olvasókat, sőt a bulvárlap az utóbbi két évben példányszámát 35 ezerről 75 ezerre tornázta fel. (a Magyar Hírlapot a MATESZ nem auditálja).
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!