Nincs elbocsátási hullám a kereskedelmi médiában

2008.11.13. 12:53
A Tv2 létszámleépítése ellenére a nagy tévék és rádiók nem rúgják ki dolgozóik egy részét a gazdasági világválságra hivatkozva. Nem akarják túlreagálni az eseményeket.

Miközben a Tv2 harmincöt, a tartalomszolgáltatás területén dolgozó embertől vált meg a világgazdasági válságra hivatkozva, addig a másik két nagy kereskedelmi adónál egyelőre nem terveznek ilyesmit, és a rádiók is bizakodóak, annak ellenére, hogy a rádiós reklámpiac évek óta csökken.

Az RTL Klub azért egyelőre kivár, a csatorna tájékoztatása szerint a válság kezdete óta létszámstop van érvényben a társaságnál, vagyis csak akkor vehetnek fel új embert, ha valaki elmegy. A Viasat3 azonban még bővít is.

"A Viasat3 nézői bázisa, és a magyarországi cég gazdálkodása stabil alapokon áll, jelenleg leépítést nem tervezünk, sőt a negyedik negyedévben még nő is a magyarországi csapat létszáma" - közölte Kocsis Attila vezérigazgató.

A rádiók bíznak

A Sláger Rádió vezérigazgatója, Heal Edina szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy kiemelkedően jó évet zárnak majd 2008 végén. "Nem szerepel leépítés jövő évi terveinkben. Keményebb munkával reméljük átvészelni az előreláthatólag nehezebb időszakot" - tette hozzá.

Bartucz László, a Danubius Rádió vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a rádió eddig is a lehető legnagyobb költséghatékonysággal működött, így megszorítás már nemigen lehetséges. Inkább a digitális, új médiára és a programfejlesztésekre koncentrálnak - mondta. A válsággal kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy a cégek hamarosan felismerik, túlreagálták az eseményeket, és ettől a piac megnyugszik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Kiderült, melyik filmben játszik legközelebb Brad Pitt

Kiderült, melyik filmben játszik legközelebb Brad Pitt

2026-ban sem fog unatkozni a hollywoodi sztár.

április 29., 18:05

  • Kultúr
Kínzás és szenvedés ez az új mozifilm, ráadásul Magyarországon forgatták

Kínzás és szenvedés ez az új mozifilm, ráadásul Magyarországon forgatták

Az Until Dawn igazi sorscsapás.

április 29., 16:54

  • Kultúr
Jackie Chan életművét ünnepli Európa egyik legjelentősebb filmfesztiválja

Jackie Chan életművét ünnepli Európa egyik legjelentősebb filmfesztiválja

A színész újraírta Hollywood szabályait.

április 29., 18:04

  • Kultúr
„Még mindig sírok, ha újranézem” – Bucsa, egy népirtás szemtanúja

„Még mindig sírok, ha újranézem” – Bucsa, egy népirtás szemtanúja

Bucsa tragédiája nemcsak Ukrajnáé, hanem figyelmeztetés mindannyiunk számára.

április 29., 17:26

  • Kultúr
Nagy Viktor lesz a kaposvári Csiky Gergely Színház megbízott ügyvezető igazgatója

Nagy Viktor lesz a kaposvári Csiky Gergely Színház megbízott ügyvezető igazgatója

A távozó Fülöp Péter helyét veszi át.

2 órája

  • Kultúr
A paradicsomos káposzta és a balett találkozása: 75 éves a Magyar Táncművészeti Egyetem

A paradicsomos káposzta és a balett találkozása: 75 éves a Magyar Táncművészeti Egyetem

Egy időutazás grand jetéje keretében ünnepeltek az MTE egykori diákjai a tánc világnapjának előestéjén.

április 29., 12:01

  • Kultúr
2025-ben a tehetség önmagában már nem elég

2025-ben a tehetség önmagában már nem elég

Hogyan változtak a trendek az elmúlt évek alatt?

április 29., 14:54

  • Kultúr
Bemutatták Jankovics Marcell utolsó nagy művét

Bemutatták Jankovics Marcell utolsó nagy művét

A háromkötetes mű jelképeken keresztül tárja fel a Biblia rejtett jelentésrétegeit.

április 29., 18:47

  • Kultúr
Gyerek rongált meg egy 50 millió eurós Rothko-festményt egy holland múzeumban

Gyerek rongált meg egy 50 millió eurós Rothko-festményt egy holland múzeumban

Az érintett múzeum egyelőre nem közölte, kit tesz felelőssé a károkért.

április 29., 11:47

  • Kultúr
Ez a különbség az Egri csillagok és a Hunyadi várostromjelenete között

Ez a különbség az Egri csillagok és a Hunyadi várostromjelenete között

Most mind a kettőt megnézhetjük.

április 29., 18:59

  • Kultúr
Szilágyi Mihály kalandos élete: egyszer hűséges családtag, máskor gaz ármánykodó

Szilágyi Mihály kalandos élete: egyszer hűséges családtag, máskor gaz ármánykodó

Szilágyi Mihály és a Hunyadiak kapcsolata se nem fekete, se nem fehér.

április 28., 09:34

  • Címlapon
Orbán Viktor kemény választ adott és sajtópert ígért a fake news sajtónak

Orbán Viktor kemény választ adott és sajtópert ígért a fake news sajtónak

A miniszterelnök szerint ide Győzike már kevés lesz.

7 órája

  • Kultúr
Tényleg minden út Rómába vezet, egyre többen érkeznek a pápaválasztásra

Tényleg minden út Rómába vezet, egyre többen érkeznek a pápaválasztásra

A Szent Péter téren arra is választ kapunk, hogy szentté válhat-e Ferenc pápa.

április 28., 07:32

  • Kultúr
Film készült Puskás Ferenc Ausztráliában töltött éveiről

Film készült Puskás Ferenc Ausztráliában töltött éveiről

A film budapesti bemutatóján az ausztrál nagykövet is felszólalt.

április 29., 10:01

  • Címlapon
Különleges bélyeggel adhatnak fel képeslapot a Rómában járók

Különleges bélyeggel adhatnak fel képeslapot a Rómában járók

A következő pápa megválasztásáig lesz csak érvényes.

2 órája

  • Címlapon
Egyre nagyobb hullámokat vet az Index Szente Vajkkal készült interjúja

Egyre nagyobb hullámokat vet az Index Szente Vajkkal készült interjúja

Lengyel Tamás és a Kultúrbrigád sem hagyta szó nélkül a nyilatkozatot.

12 órája

  • Címlapon
Legalább tíz éve nem láttunk olyan jó Marvel-filmet, mint a Mennydörgők*

Legalább tíz éve nem láttunk olyan jó Marvel-filmet, mint a Mennydörgők*

Végre reményt ad a szuperhősrajongóknak, nem is keveset.

5 órája

  • Címlapon
Holtan találtak egy idős nőt a II. kerületben

Holtan találtak egy idős nőt a II. kerületben

Emberölés miatt indult eljárás.

3 órája

  • Címlapon
Meghurcolt zsidók és holokauszttúlélők, akik a kommunistákat szolgálták

Meghurcolt zsidók és holokauszttúlélők, akik a kommunistákat szolgálták

Mi történt a magyar zsidósággal a második világháború után?

4 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Ön személy szerint is Brüsszel megbízott ügynöke

Orbán Viktor: Ön személy szerint is Brüsszel megbízott ügynöke

A miniszterelnök kérdések kereszttüzébe került.

10 órája

  • Kultúr
Bejelentették, hogy kétszer annyit adnak, de még meg sem szavazták

Bejelentették, hogy kétszer annyit adnak, de még meg sem szavazták

Karácsony Gergely ismertette, mire lehet számítani a jövőben.

április 29., 08:47

  • Kultúr
Márkó és Barna Síkideg Puzsér Róberttel: Milyen a jó propaganda?

Márkó és Barna Síkideg Puzsér Róberttel: Milyen a jó propaganda?

A kritikus mesélt arról, milyen volt főnöknek, kiderült, hogyan tud kormánypropagandát gyártani, Barna Puzsér-paródiájára pedig csak annyit mondott, itt rám már nincs szükség.

április 28., 07:06

  • Kultúr
Több millió forintért kelt el a Titanic forgatásán használt hegedű

Több millió forintért kelt el a Titanic forgatásán használt hegedű

A hangszert egy magángyűjtő adta el.

április 29., 06:48

  • Kultúr
Ötven éve ugyanazon a munkahelyen dolgozik, és nem bolondult meg

Ötven éve ugyanazon a munkahelyen dolgozik, és nem bolondult meg

Most azt is megtudhatjuk, mi ennek a titka.

április 29., 05:58

  • Kultúr
Borbély Alexandra: Bevallom, nem szeretek a férjemmel dolgozni

Borbély Alexandra: Bevallom, nem szeretek a férjemmel dolgozni

Kitálalt a színésznő.

április 29., 06:23

  • Kultúr
Meghalt Bicskei István

Meghalt Bicskei István

A színész 75 éves volt.

április 28., 11:07

  • Kultúr
Magyar Táncművészeti Egyetem

Magyar Táncművészeti Egyetem

április 29., 08:24