Bulvárbojkottal fenyegetőzik Alföldi és Hernádi

2003.09.23. 16:47
Színészek, médiaszemélyiségek csatlakoznak Alföldi Róbert és Hernádi Judit tiltakozó akciójához. A sértett sztárok ezentúl nem nyilatkoznak a bulvárlapoknak, de nem mondták, mit tartanak annak.
Bojkottot hirdetett két hazai médiaszemélyiség a bulvárlapok ellen. A Tv2-n sugárzott Jakupcsek-show című műsorban Alföldi Róbert és Hernádi Judit bejelentette, hogy polgári pert indítanak a róluk valótlan híreket közlő Villám és Star magazinokkal szemben, és ezután nem nyilatkoznak magánéletükről a bulvársajtó képviselőinek. Az Index információi szerint a bojkotthoz már több tucat televíziós személyiség, és szórakoztatóipari munkás csatlakozott, sőt több színész-érdekvédelmi egyesület is az akció mellé állt.

Bulvárvalóság

Idézetek a Star magazin legfrissebb számából
"Bizonyára emlékeznek rá, hogy másfél hónappal ezelőtt mekkora visszhangot a Valóvilág2 győztesének, Lacinak a botrányos viselkedése. (_)" anyaszült meztelenül rontott rá Carminra, a szintén modell hölgyre a szállodai szobájában. Laci 'természetesen' most is, csakúgy, mint a korábbi esetben, tagadja az állítást, na de, ugyebár, nem zörög a haraszt, ha nem húzzák."

"Újra kedvére büföghet, szellenthet, akár nyilvános helyeken is a Való világ első részének messze földön hírhedt játékosa, Oki."

"Balázs Pali, a fürtös hajú sztár nemrégiben levédette teljes nevét, mivel már elege lett abból, hogy egy hasonló nevű fiatalember az ő szerzeményeivel haknizik országszerte. A sztár joggal félti karrierjét, hiszen könnyen lehet, hogy a nagyközönségnek is feltűnik az igazság, miszerint a hasonmás sokkal jobban dalol, mint ő maga. A tehetség ellen pedig nem lehet a jog eszközével küzdeni."

A két ismert színművész keresetükben kártérítést követelnek a két bulvárlaptól, mivel azok, véleményük szerint, hazugságokat terjesztettek róluk. Alföldi Róbertről többek közt azt írták, hogy homoszexuális viszonyba keveredett egyik tanítványával, Hernádi Juditot pedig alkoholizmussal vádolták még. Mindkét cikkben számos szemtanú vallomása szerepelt, Hernádi mértéktelen italozásáról például egy bár pincérnője számolt be az újság hasábjain, de név szerint csak a cikkben támadott két színészt említették meg.

Hernádi és Alföldi menedzsere, Pécsi Júlia az Index kérdésére megerősítette, hogy már elkészült az a nyilatkozat, amelyben a színművészek tiltakoznak a magyar bulvársajtó etikátlan magatartása ellen, de ezt egyelőre nem szeretnék nyilvánosságra hozni, mivel most még a támogató aláírások összegyűjtésével foglalkoznak. A nyílt levélhez azonban már eddig is sok ismert színész és számos szakmai szervezet csatlakozott. Pécsi Júlia emellett elmondta, hogy már beadták keresetüket a két újság ellen, a nyilatkozat-bojkott azonban nem csak a Villámra és a Starra, hanem minden bulvárlapra vonatkozik, így a színészek ezentúl csak munkájukkal kapcsolatos kérdésekre válaszolnak az újságíróknak.

A bulvársajtó Xénia-láza

Az Index megkereste a hamis tények közlésével vádolt két bulvárlapot, amelyekről némi háttérnyomozás után kiderült, hogy ugyanannak a cégnek a tulajdonában vannak, és mindkét szerkesztőség ugyanabban az Andrássy úti irodában található. Az impresszumok tanúsága szerint ráadásul a két lap alkotógárdája is azonos, bár sokan más posztot töltenek be a Sztárnál, mint a Villámnál. Külön érdekesség, hogy a Star magazinnál a rejtélyes általános szerkesztőségi igazgató titulust Schmuck Andor, az MSZP expolitikusa, az Új Baloldal Országos Tanácsának egykori elnöke, és a Xénia-láz Egyesület valamikori vezetője viseli.

Szemelvények a Villám magazinból
"Liptai Claudia, annak ellenére, hogy csöppnyi humorral sem rendelkezik, legújabb műsorán dolgozik, ami alapvetően a humorműsor műfajába sorolható. (_) Az persze kicsit sem érdekli, hogy a tervezett arculat cseppet sem illik az egyébként is erőltetett stílusához."

"Fiatal kora ellenére komoly, felelősségteljes gondolkodásról tett tanúbizonyságot, amivel rácáfolt arra az előítéletre, miszerint a homoszexuálisok buták is egyben."

"Megúszhatták a peepshow költségeit azok a szerencsés járókelők, akik Eszenyi Enikő lakása felé jártak pár nappal ezelőtt. A színésznő ugyanis hosszú perceken át ide-oda szaladgált, a fürdőszobától a nappaliig, teljesen meztelenül."

A két bulvárlap szerkesztőségénél az Index kérdésére elmondták, hogy meglepte őket a tegnapi tévéműsor, hiszen nem kaptak hivatalos értesítést az ellenük indított perről, sőt, a cikkek megjelenése után a két színész sem kereste meg őket, hogy elmondják kifogásaikat, esetleg helyreigazítást kérjenek.

Schmuck Andor az Indexnek elmondta, hogy már máséfl éve dolgozik a két említett bulvárlapnál. Az üggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyan a Jakupcsek-showba meghívták, de a beszélgetsére azért nem ment el, mert a heti bulvárlapokat egyedül kellett olvna képviselnie.

Szóba kell állniuk

A televíziós személyiségek bulvársajtó-bojkottjával kapcsolatban Hofherr Krisztina, a Tv2 kommunikációs igazgatója elmondta, hogy eddig sem szabályozták, hogy a csatornán feltűnő művészek, műsorvezetők mit mondhatnak el magánéletükről, csak a műsorokkal kapcsolatos nyilatkozatokat ellenőrizték. A bojkotthoz csatlakozóknak így nem kötelessége, hogy pletykákkal lássák el a bulvárlapokat, azonban ezentúl is részt kell venniük a Tv2-n futó műsorok kampányában, így a bulvárlapok kérdéseire is válaszolniuk kell.

L. Kelemen Gábor, a Színes Mai Lap vezérigazgató-főszerkesztője nem fél a bulvárlapok elleni bojkottól, mivel véleménye szerint a sztároknak elemi érdeke, hogy minél többet foglalkozzon velük a sajtó. A Színes Mai Lap egyébként jó kapcsolatokat ápol a színészvilággal, és a televíziókkal, éppen ezért még soha nem fordult elő, hogy valaki helyreigazítást követelt volna egy pletyka miatt. Kelemen szerint az etikátlan újságírói magatartás inkább a sztárpletykákra specializálódott hetilapokra jellemző a magyar sajtópiacon.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába

A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.

március 23., 16:06

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

45 perce

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

3 órája

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja

Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja

A rendőrség eljárást indított.

22 perce

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

10 perce