Bulvárbojkottal fenyegetőzik Alföldi és Hernádi
További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Bulvárvalóság
![]() |
|
Hernádi és Alföldi menedzsere, Pécsi Júlia az Index kérdésére megerősítette, hogy már elkészült az a nyilatkozat, amelyben a színművészek tiltakoznak a magyar bulvársajtó etikátlan magatartása ellen, de ezt egyelőre nem szeretnék nyilvánosságra hozni, mivel most még a támogató aláírások összegyűjtésével foglalkoznak. A nyílt levélhez azonban már eddig is sok ismert színész és számos szakmai szervezet csatlakozott. Pécsi Júlia emellett elmondta, hogy már beadták keresetüket a két újság ellen, a nyilatkozat-bojkott azonban nem csak a Villámra és a Starra, hanem minden bulvárlapra vonatkozik, így a színészek ezentúl csak munkájukkal kapcsolatos kérdésekre válaszolnak az újságíróknak.
A bulvársajtó Xénia-láza
Az Index megkereste a hamis tények közlésével vádolt két bulvárlapot, amelyekről némi háttérnyomozás után kiderült, hogy ugyanannak a cégnek a tulajdonában vannak, és mindkét szerkesztőség ugyanabban az Andrássy úti irodában található. Az impresszumok tanúsága szerint ráadásul a két lap alkotógárdája is azonos, bár sokan más posztot töltenek be a Sztárnál, mint a Villámnál. Külön érdekesség, hogy a Star magazinnál a rejtélyes általános szerkesztőségi igazgató titulust Schmuck Andor, az MSZP expolitikusa, az Új Baloldal Országos Tanácsának egykori elnöke, és a Xénia-láz Egyesület valamikori vezetője viseli.
|

Schmuck Andor az Indexnek elmondta, hogy már máséfl éve dolgozik a két említett bulvárlapnál. Az üggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyan a Jakupcsek-showba meghívták, de a beszélgetsére azért nem ment el, mert a heti bulvárlapokat egyedül kellett olvna képviselnie.
Szóba kell állniuk
A televíziós személyiségek bulvársajtó-bojkottjával kapcsolatban Hofherr Krisztina, a Tv2 kommunikációs igazgatója elmondta, hogy eddig sem szabályozták, hogy a csatornán feltűnő művészek, műsorvezetők mit mondhatnak el magánéletükről, csak a műsorokkal kapcsolatos nyilatkozatokat ellenőrizték. A bojkotthoz csatlakozóknak így nem kötelessége, hogy pletykákkal lássák el a bulvárlapokat, azonban ezentúl is részt kell venniük a Tv2-n futó műsorok kampányában, így a bulvárlapok kérdéseire is válaszolniuk kell.
L. Kelemen Gábor, a Színes Mai Lap vezérigazgató-főszerkesztője nem fél a bulvárlapok elleni bojkottól, mivel véleménye szerint a sztároknak elemi érdeke, hogy minél többet foglalkozzon velük a sajtó. A Színes Mai Lap egyébként jó kapcsolatokat ápol a színészvilággal, és a televíziókkal, éppen ezért még soha nem fordult elő, hogy valaki helyreigazítást követelt volna egy pletyka miatt. Kelemen szerint az etikátlan újságírói magatartás inkább a sztárpletykákra specializálódott hetilapokra jellemző a magyar sajtópiacon.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Száműzött orosz író regényétől retteg a Kreml
A száműzetésben élő orosz író szerint Putyin rendszere túl korrupt és nem elég hatékony.
7 perce
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
40 perce
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
2 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
3 órája
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
2 órája
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
3 órája
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
28 perce
- Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
7 perce
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál
Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.
2 órája
- Címlapon
Kövér László büntetőfeljelentést tett a parlamentben füstgyertyákat gyújtó politikusok ellen
A dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez nyújtotta be.
14 perce
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Címlapon
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
10 perce
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28