Megdobják százmillió forint közpénzzel a Pesti Srácokat és Szakács Árpád nem működő portálját

ps
2020.05.21. 12:26

Május 20-án megjelent a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) portálján két meghívásos pályázat az Összművészeti Kollégiumtól a trianoni évfordulóhoz és a Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódva: 50-50 millió forint vissza nem térítendő támogatásért lehetett pályázni:

A pályázati kiírások sietnek közölni, hogy a kétszer ötven millió forintos közpénz átutalása

nem minősül állami támogatásnak

a jogszabályok szerint.

A Pesti Srácok kiadójának, a Gerilla Press Lapkiadó és Médiatanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságnak szóló pályázat témája a következő:

Elsősorban olyan kultúrtörténeti, identitástörténeti, történelmi tematikájú, összművészeti produktumok, alkotások, hiánypótló művek létrehozása, illetve megvalósítása, valamint a teljes közvélemény felé történő közvetítése, amelyek a XX. század valósághű és alapos bemutatásával, hozzásegít a közelmúlt eseményeinek mélyreható feldolgozásához, egyúttal a jelen eseményeinek jobb megértéséhez.

A Történelemportál.hu-t kiadó Kárpátia Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság számára kiírt pályázat célja már összetettebb, eddig elhallgatott, a magyar identitással összefüggő anyagok publikálása. Egészen pontosan:

Olyan kultúrtörténeti, identitástörténeti, történelmi, irodalmi, irodalomtörténeti kiadványok megjelentetése és a széles közönség számára nyomtatott és online formában elérhetővé tétele, amelyek a II. világháborút követő kommunista diktatúra cenzúrája miatt hosszú évtizedek óta nem elérhetőek, ezért nem tudják betölteni a történelmi korszakok alaposabb, több szempontú bemutatásának feladatát. A pályázat célja ezen felül olyan kortárs szerzők műveinek kiadása, és a széles közönség számára nyomtatott és online formában elérhetővé tétele, mely művek a Kárpát-medence, és a magyarság kultúrájával, nemzeti identitásával, küldetésével kapcsolatban elhallgatott, vagy még széleskörűen eléggé fel nem dolgozott korszakok bemutatását célozzák meg, különös tekintettel a 19. és 20. század históriájára. A pályázat kiírása a megjelölt tematikába tartozó művek megjelentetésére és a kötetek legfontosabb tartalmi elemeinek online való elérhetővé tételére vonatkozik.

A Kárpátia Stúdió elektronikus elérhetősége a Céginfo adatai szerint a nagymagyarorszag@tortenelemportal.hu, a cégjegyzésre Szakács Árpád jogosult. A cég által kiadott portál, a Történelemportál.hu főodalán két évvel ezelőtti a legutóbbi hír, Facebook-oldalukon többnyire Magyar Nemzet-cikkeket osztanak meg.

Szakács korábban cikksorozatot indított a Magyar Időkben a szerinte "nem eléggé jobboldali", vagy jobboldaliságuk ellenére a liberálisokkal együttműködő intézményvezetőkről. Ennek a cikksorozatnak a hatására rúgták ki Orbánék az amúgy jobboldaliként elkönyvelt Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről (helyette jött a magát 110%-ig orbánistának nevező Demeter Szilárd), és Hammerstein Juditot a Balassi Intézet éléről, és ő szivárogtatta ki a Hunyadi-film szerinte nem eléggé nemzeties forgatókönyvét is, hogy a kormánypropaganda végül ellehetetlenítse a filmet.

Szakács nemrég arról tartott nyilvános előadást, kik a magyar kultúra ellenségei, amelyet egy zsidóviccel nyitott, beszélt benne a melegpropaganda terjesztéséről a kulturális intézményekben, a szabadkőművesek összeesküvéseiről, és a színházak cenzúrázására biztatta a polgármestereket.

Hogy a Pesti Srácok mennyire segíti a jelen események jobb megértését, azt nemcsak a hazugságok miatt elbukott perekkel lehet érzékeltetni, hanem egy pár hónappal ezelőtti esettel is, amely megmutatta a lap szerkesztési gyakorlatát: "a kommentelők" véleményére alapozva írtak cikket a civilek ellen, csakhogy a kommentelők kamuprofilok voltak.

A lap közpénzzel való támogatása viszont nem újdonság: rendelt már tőlük lejárató cikket pénzért a kormány, de kapott már 75 millió közpénzt a főszerkesztő kocsmanyitásra és dokumentumfilmre is.

A pályázatokon elnyert támogatást mindkét esetben 2021. december 31-ig kell felhasználni.