Újabb Trónok harca közeli sorozat készülhet, ez a Targaryenekről szól majd

2019.09.13. 08:43

A Deadline információi szerint egyre biztosabb, hogy az HBO igent mond egy olyan sorozat pilotjára, ami a George R. R. Martin Tűz és vér című könyvén alapszik. A történet 300 évvel a Trónok harca eseményei előtt játszódik, és középpontjában természetesen a Targaryen-dinasztia áll. Az egyik vezető producer maga Martin lesz, és Ryan Condal, a Kolónia című sorozat alkotója is részt vesz majd a munkálatokban. 

A Deadline úgy tudja, ez nem egy újabb előzménysorozat, hanem Bryan Cogman korábbi ötletét értelmeznék újra. A Trónok harca producere évekkel ezelőtt rukkolt elő a lehetséges folytatással, de az HBO nem kért belőle, ő pedig  átigazolt az Amazonhoz, hogy A Gyűrűk Ura sorozaton dolgozhasson. 

George R. R. Martin májusban a blogján arról írt, hogy összesen öt spinoff/előzménysorozat várható, és ebből három már viszonylag biztos pályán halad. Az egyikhez nyáron már el is készült a pilot. Egyelőre nem sokat tudni a produkcióról, csak annyit, hogy teljesen más időkben játszódik majd mint az eredeti sorozat, és hogy a szerepelők között olyan nevekkel találkozhatunk majd mint Naomi Watts, Miranda Richardson, Josh Whitehouse, Naomi Ackie, Denise Gough és Jamie Campbell Bow.