3 év börtönre ítélhetik az önmaga megveretésével vádolt színészt
További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
16 rendbeli bűncselekmény miatt indított eljárást Jussie Smollett ellen egy Illinois-i bíróság, számolt be róla az ABC. Az amerikai színészt január végén támadták meg Chicagóban. Elmondása szerint két férfi támadott rá, akik kötelet tettek a nyaka köré, hipót öntöttek rá és homofób megjegyzésekkel illették. A nyomozás után a rendőrség viszont arra gyanakszik, hogy a színész saját maga rendezte meg a támadást és fizetett a két rá támadó férfinek.
A rendőrség szerint saját magát verette meg a meleg sorozatszínész
Jussie Smollett, az Empire sztárja három évet is kaphat, ha valóban hamis feljelentést tett.

Smollett akár három évre is börtönbe kerülhet, amennyiben bűnösnek találják. A legújabb információk szerint a rendőrségnek komoly problémái vannak a vallomásával, összesen 16 rendbeli bűncselekmény miatt indítottak ellene eljárást, és a rendőrség szinte mindent kétségbe von azzal kapcsolatban, amit a támadás részleteiről a vallomásában elmondott.
Smollett korábban ártatlannak vallotta magát az ügyben, az ügyvédje egy új nyilatkozatban is ezt hangsúlyozza, továbbá felhívta a figyelmet, hogy egyszerűen túlzás, hogy védence 16 vádpontért kell, hogy feleljen a bíróság előtt. Továbbá azzal is gyanúsítja a rendőrséget, hogy az ügy fontos részleteiről szivárogtattak ki információt a médiának.

Egy amerikai jogi szakértő szerintSmollettnek nehéz dolga lesz, ha be akarja bizonyítani az ártatlanságát, viszont az ehhez hasonló ügyekben általában felfüggesztett börtönbüntetést szoktak kapni a vádlottak. Ezenkívül a színésznek valószínűleg meg kell térítenie az üggyel kapcsolatos teljes költségeket.
Az Empire című sorozatban híressé vált színész mellett először kiálltak a széria készítő, a jelenleg is futó évadból viszont utólag kivágták és valószínűleg karaktere már nem is tér vissza.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
45 perce
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
1 órája
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
2 órája
- Címlapon
Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
Az összeg naponta egymillió euróval emelkedik.
20 perce
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon
A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.
2 órája
- Címlapon
Megtilthatja-e a bérbeadó a bérlőnek a lakcímbejelentést? Milyen esetekben nem?
A lakcímbejelentés önmagában még nem ad használati jogot vagy vagyoni jogot a bérlőnek.
2 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról
A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.
tegnap, 18:35
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54