Jött egy kisgatyás ember, és felforgatta a tévét

10 éves a Breaking Bad

breaking-bad-episode-101-walt-cranston-press-5-1200
2018.01.20. 19:39 Módosítva: 2018.01.20. 19:55

2008. január huszadikán, közepes érdeklődés mellett indította el az amerikai AMC csatorna a második, saját gyártású dráma sorozatát, a Breaking Badet. Az elsőt, a reklámszakmát bemutató Mad Ment azonnal imádták a kritikusok, de a csatornánál jól tudták, hogy egyetlen elismert sorozat még nem teszi fel őket a térképre. A 60-as években játszódó Mad Men miatt mindenki hasonló, történelmi korokban játszódó ötletekkel kereste a csatornát, de ők inkább valami kortárs történetet szerettek volna bemutatni.

Vince Gilligan, a sorozat alkotója, ekkor még egy kevésbé ismert szakember volt. Korábban az X-Aktákon dolgozott íróként, Thomas Schnauzzal (a Breaking Bad és a Better Call Saul későbbi írója és rendezője) még az iskolából ismerték egymást,  ő olvasott fel Gilligannak egy újságcikket egy férfiról, aki metamfetaminlaborrá alakított egy lakókocsit. Akkor még azt gondolták, hogy ha nem jön be nekik az élet, ez még mindig ott van számukra lehetőségnek.

Glligan fejébe azonban szöget ütött a történet és ez a néhány mondat jelentette a sorozat alapját. Szükség volt néhány véletlenre is, a fejlesztést ugyanis még a gazdasági válság előtt kezdte el, viszont mire bemutatták a sorozatot, tökéletesen átélhető volt a középiskolai kémiatanár karaktere, akinek az autómosóban kell másodállást vállalnia, hogy el tudja tartani a családját. És amikor kiderül, hogy rákos, inkább meth főzésbe kezd, hogy legyen mit hagynia a családjára.

A sorozat sikeréhez kellett egy hiteles és karizmatikus színész, aki ugyanolyan hatékonyan tudja megmutatni a figura tutyimutyi és meg nem értett zseni oldalát. Bryan Cranston a Már megint Malcolm című sitcommal ért el nagyobb sikereket, kevesen nézték ki belőle, hogy egy ilyen gonosz szerepet is jól tud majd hozni. Gilliganben viszont nem volt kérdés. Korábban egy X-Akták epizódban már dolgoztak együtt, Cranston abban pont egy gonosztevőt játszott, akinek képes volt megmutatni az emberi oldalát is. Mikor Cranstonhoz eljutott a Breaking Bad pilot forgatókönyve, annyira lenyűgözte, hogy mindent megtett a sikeréért. Felszedett néhány kilót, hogy még hétköznapibb legyen a figura, kitalált egy béna bajszot, aminek szerinte semmi értelme és direkt a legszánalmasabb alsónadrágot kereste az első epizód kulcsjeleneteihez. A sorozat sikeréhez tehát kellett ez a két ember, akik kölcsönösen a legjobbat hozták ki egymásból.

Ma már vicces abba belegondolni, hogy a Breaking Badnek igencsak meg kellett küzdenie azért, hogy megtalálja a közönségét. Az első részt eredetileg úgy időzítették, hogy akkor kezdődjön, mikor véget ér az NFL egyik főcsoportdöntője. A hosszabbítással viszont nem számoltak, így a Breaking Bad már elkezdődött, mire a meccs véget ért. Az AMC szerint ez alapvetően meghatározta a gyenge nézettséget, ami a második évadra sem nőtt jelentősen. A sorozat utolsó évadaihoz érve viszont történt valami. 

A Breaking Bad felkerült Netflixre. Sokan darálták le, és kapcsolódtak be az ötödik évadra. Ebben biztosan közrejátszott az elbeszélésmód, különösen annak stílusa és tempója. Az első részben rengeteg minden történik, csak utána fékeztek le a készítők és mutatták be, hogy olyan helyzeteket képesek dramatizálni, amikkel a filmek és sorozatok általában nem foglalkoznak.

Walter már az első részben eldönti, hogy belevág a meth főzésbe, így az epizód rögtön olyan mint egy akciófilm meneküléssel meg lövöldözésével. A második rész mutatta meg igazán, hogy milyen sorozat is lesz valójában a Breaking Bad. Az alvilágban való eligazodásban Walter White-ot egykori tanítványa, Jesse Pinkman segíti, és rögtön megtapasztalják milyen következményekkel jár, ha drogfőző laborra cseréli az ember a katedrát. A második részben rögtön el kell dönteniük, hogy mit csinálnak egy hullával, illetve egy még életben lévő emberrel. És mindkettőből legalább három ikonikus pillanatot tudnak kihozni. A hullát el kell tüntetni és Walter pontosan tudja hogyan, Jesse viszont nem figyelt annyit kémiaórán, hogy tudná, mit csinál a sav a fürdőkáddal.

Ez önmagában elég lenne, de ott van a másik drogdealer, Krazy-8 is, akivel kezdeni kell valamit. Walter itt még nem akkora szörnyeteg, mint az évadok végére lesz, belemenne abba, hogy elengedje a foglyot, ám mikor kiderül számára, hogy Krazy-8 eltett egy szilánkot az összetört tányérból, akkor világossá válik, hogy kettőjük közül valaki meg fog halni. Ez a stílus az utolsó évadig megmaradt, csak akkor már volt pénz nagyszabásúbb jeleneteket forgatni. 

Furcsamód a Breaking Bad akkor tudott szélesebb közönséget megszólítani, amikor már több évad is elérhető volt belőle, és az előzményeket ledarálták az emberek. Nem volt könnyű hihetőnek ábrázolni azt sem ilyen körülmények között, hogy Walter sógora, a rendőr Hank (Dean Norris) tényleg csak az utolsó pillanatban jött rá arra, hogy Walter kicsoda is valójában. De az, hogy a sorozat nyugodt tempóban mesélte el Walter átalakulását, mindenképp segítette ezt, mert így évek alatt lehetett szembesülni azzal, hogy a főszereplőben valójában mindvégig ott lakozott ez a sötét oldal, de túlságosan beszari volt ahhoz, hogy úgy viselkedjen. Valóban nincs meg ugyanaz a hatás, ha néhány hét alatt nézzük végig az összes epizódot. A Breaking Badnek így is sikerült a toxikus maszkulinitás egy harmadik változatát is bemutatni Maffiózók és a Mad Men után.

Walter ugyanis folyamatosan olyan ellenségekkel találkozott, akik bizonyos dolgokban ugyanolyanok, mint ő. A sorozat legemlékezetesebb gonosztevője Gus Fring, aki pont akkor tűnt fel a sorozatban, mikor az a szimplán jóból és emlékezetesből elkezdett klasszikussá változni. Giancarlo Esposito alakításában egy olyan figurát ismertünk meg, aki sok tekintetben olyan, mint amilyennek Walter szeretné láttatni magát. Hideg, kimért, profi, aki nem csak a munkája milyenségére, de a látszatra is ügyel. Walter persze leginkább csak szeretne ilyen lenni, sokszor látjuk, hogy elveszíti az eszét, ösztönből reagál és sokszor csak a szerencséjének, meg a kémiatudásának köszönheti azt, hogy életben marad, nem a hidegvérének.

Ez a kettősség a sorozat történetvezetésében is megvan, hiszen első ránézésre a Breaking Bad olyan, mintha az írók mindent jól előre elterveztek volna és azon a terven mentek volna végig, miközben kiderült, hogy sok más sorozathoz hasonlóan a Breaking Bad is gyakran úgy készült, hogy az írók mindenféle lehetetlen helyzetbe hozták saját magukat és a karaktereket, amire aztán megpróbáltak valami megoldást találni.

Volt, amikor az eredetileg kitalált tervek csak a véletlen miatt nem valósultak meg. Erre Jesse Pinkman karaktere a tipikus példa, akit eredetileg csak arra szántak, hogy bevezesse Waltert az alvilágba, aztán meghaljon. Nem számoltak azzal, hogy megtalálják a tökéletes színészt, Aaron Pault a szerepre, akit hiba lett volna kiírni a történetből. Jesse szépen lassan teljes értékű főszereplővé nőtte ki magát, akivel a zűrös háttere ellenére is sokkal jobban lehetett azonosulni. Ő volt a lelkiismeret, ami Walterból szépen lassan elpárolgott. Az utolsó évadban már vissza is éltek ezzel, és sportot űztek abból, hogyan lehet a karaktert még jobban megkínozni és megfosztani emberi mivoltától.

Az Ozymandias című epizód kulcsjelenete
Az Ozymandias című epizód kulcsjelenete
Fotó: Ursula Coyote / AMC

Nem hoztak mindig tökéletes döntéseket a készítők, de az is előfordult, hogy a közönség reagált teljesen máshogy a szándékaikra. Walter feleségét, Skylert egymás után érték a megpróbáltatások, viszont a rajongók esélyt sem adtak neki. Hiába követett el Walter védhetetlen dolgokat, sokak szemében végig ő maradt a főszereplő, akivel azonosulni kell, innen nézve pedig Skyler az idegesítő nőszemély, akivel mindig csak a baj van. Anna Gun igyekezett megmutatni, hogy elviselhetetlen helyzetbe hozta a férje, és mennyire nem maradtak eszközök a kezében. Nem mindig bántak vele a legjobban a készítők sem, de az biztos, hogy nem érdemelte ki azt az utálatot, amit a közönségtől kapott.

Skylert utálta az internet
Skylert utálta az internet

A Breaking Bad mindenképpen mérföldkő volt az újkori sorozatreneszánszban, ami a 2000-es évek második felében indult. Tudott újat mutatni vizuális és történetmesélési szinten egyaránt. Arra is rávilágított, hogy Albuqurque is lehet olyan látványos, izgalmas, veszélyes, mint Kalifornia vagy New York, ahol általában a sorozatok játszódnak. És azóta sem nagyon volt példa arra, hogy egy sorozat gyenge nézettségből egyik évadról a másikra szenzációvá váljon a Netflix segítségével.

Lehet, hogy soha nem lesz még egy másik sorozat, ami 16 Emmy-díjat akaszt le, bebetonoz egy csatornát a nagyok között és még a tévésorozat műfajnak is új rajongókat szerez. A sorozaton dolgozó rendezők bemutatták, hogy egy tévésorozat is tele lehet látványos beállításokkal, őrült ötletekkel (Danny Trejo feje egy teknősön). Ez nem azt jelenti, hogy a Breaking Bad volt az első ilyen sorozat, inkább valami olyasmit, hogy ilyen koktélt korábban még nem látott senki. Az AMC nem akarta a sorozatot tovább húzni a kelleténél, így még inkább olyan lehetett mint egy regény, ami egy komplex történetet mesél el sok órán keresztül. Sokak szerint az igazi csúcspont nem is a finálé volt, hanem az azóta Star Wars-rendezővé avanzsált Rian Johnson által dirigált Ozymandias, ahol ledőlt a sok éven keresztül építgetett torony és minden kiderül.

A Breaking Bad végeztével Gilliganben felmerülhetett, hogy elkészült élete fő műve, amit soha nem fog tudni felülmúlni. Nem biztos, hogy pontosan ezért, de a sorozat befejezése után beleegyezett, hogy nem száll ki ebből a világból és a Breaking Badben kisebb szerepben megismert, Saul Goodman (Bob Odenkirk) zugügyvéd figurája köré épít még egy előzmény-folytatás sorozatot, ez lett a Better Call Saul.

A tökéletesen kimért történetmesélés és a karakterekkel való mesteri bánásmód is megmaradt a Better Call Saulban, a harmadik évadra ráadásul egyértelművé vált, hogy ez egy tényleg másik sorozat. Így nem is tudta továbbvinni a Breaking Bad által kiváltott hisztériát, mert kevesebb az akció, és mert Gilliganék pont azt mutatják meg, hogy az ő stílusukban a legunalmasabb történet is (arról, hogyan használnak ki nagy cégek nyugdíjasokat) vicces, izgalmas és szórakoztató lesz, és az igazán gonosz figuráknak nincsen szükségük fegyverre, hogy félelmetesek legyenek a közönség számára. Ez nem kis teljesítmény és a kritikusok továbbra is a tenyerükön hordozzák Sault, még ha a 2018-as peak tv időszakban ez már kevés is az átütő sikerhez.

A Breaking Bad hatását nem szabad lebecsülni, nagyban hozzájárult ahhoz, ami így tíz évvel később már teljesen természetes, hogy egy sorozatot képkockánként elemeznek ki az interneten, több tucatnyi podcastet dedikálnak csak a megfejtéseknek és a találgatásoknak. Ha az AMC, Vince Gilligan és Bryan Cranston nem találnak egymásra, és Thomas Schnauz nem dobja be a lakókocsiban methet főző figura történetét, talán most nem tartanánk itt. 

A cikk megírásához nagy segítséget nyújtott Alan Sepinwall két könyve: a The Revolution Was Televised, illetve a Matt Zoller Seitz-cal közösen írt TV (The Book).