Meghalt Andrassew Iván

2015.01.14. 15:30

Hosszú betegség után, 62 éves korában elhunyt Andrassew Iván, írja az a Népszava, ahol a publicisztikai rovat vezetője volt. 

1978-ban fejezte be a MÚOSZ Újságíró Iskolát külpolitika szakon, majd  szociológia–filozófia szakon folytatta a tanulmányait a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen, de már az esztergomi ferences gimnáziumban írni kezdett.

Először 1989-ben lett a Mai Nap munkatársa, majd később dolgozott a Népszabadságnál, a Hócipőnél, a Színes Vasárnapnál és a Népszavánál, illetve 1999-ben az Internetto főszerkesztője lett, de ő volt a Hócipő Online alapító főszerkesztője is. Emellett a Katona József Színház munkatársa, az IDG média-tanácsadója, az EOL főszerkesztője, a Romániai Magyar Szó tudósítója, a Klubrádió műsorvezetője, sőt, 1984-ben egy rövid ideig még hentes is volt.

Súlyos betegségéről a személyes blogján is többször írt, az utolsó, november 27-én közzétett bejegyzésében a kezelés viszontagságairól és a pozitív fejleményekről számolt be.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport