Erőszakos és gyengéd közösülések

Majdnem olyan könnyű annyi előítélettel beülni Angelina Jolie első rendezésére, mintha szerbként várnánk otthonunkba bosnyákokat (vagy fordítva). Hogyan jön ahhoz egy hollywoodi akciófilmlány, hogy a Balkánról szépelegjen? Brad Pitt babája ugyan milyen forgatókönyvet firkálhatott össze Európa legbonyolultabb helyéről? Giccses szerelmes kellemkedés, vagy üres akciófilm lesz a vége? Lara Croft mit mutat majd Srebrenicáról nekünk? Főleg ilyen lányregényes címmel.

Az előítéletek csúnya dolgok. A vér és méz földje ugyanis jó film.

Pedig nagyon nehéz témát dolgoz fel, egy elég irreális, túlzottan romantikusnak tűnő alaphelyzetből. A boszniai háború négy évét látjuk két órába sűrítve, egy bosnyák festőnő és egy szerb rendőr szerelmi viszonyán keresztül.

Ez tényleg itt van

Nem nagyon volt még amerikai produkció, ami ennyire hitelesen hozta volna ennek a régiónak a hangulatát – persze ezen a környéken amúgy sem játszódnak nagyon amerikai filmek. A József Attila lakótelepen felvett etnikai tisztogatás nemcsak azért gyomorszorító, mert a történet maga sokkoló. Hanem azért is, amit a Flash zenekar magyaráz Háború című dalában: „ma három falut irtott ki a horda / a kutya más nyelven ugatott / csak 400 kilométerre délre / ő is kapott egy sorozatot” – vagyis hogy ez annyira közel, annyira ismerős közegben történt, hogy már majdnem itt volt. A döbbenten és rettegve ház elé terelt szomszédok jobban hasonlítanak az igazi szomszédainkra, mint a Szomszédok szereplői.

Nagyon sokat segít a filmen, hogy az összes színész a volt Jugoszlávia területén él, karakteresek a fejek, és a szereplők a film angol változatában is szláv akcentussal beszélnek – és valószínűleg még erősebb a szerbül felvett változat, mert készült olyan is.

Férfiak a ház mögé, gyerekek - nők a buszra, ratttatttatttatttattta

A filmnek két fontos szála van. Talán egy fokkal erősebb a kegyetlenséget bemutató vonal. A vér és méz földje gyomorszorítóan nyomasztó film. A háború borzalmait nagyon átélhetően ábrázolja. Nincs benne pátosz még akkor sem, amikor a sárban térdeplő anya hangosan sír. Mire idáig eljutunk, ennek is helye van. És nem gyomorforgatóan naturális akkor sem, amikor az általános iskola udvarán felsorakoztatott nők egyikét a többiekkel szemben megerőszakolja egy katona. Mire idáig eljutunk, ennek is helye van.

Szenvednek a férfiak is, de leginkább a nők kínlódásait látjuk, és ettől különösen borzalmas a film. Nagyon sokszor kedves, ismerős civil közegben (iskolában, múzeumban, lakótelepi házban) történnek a legborzalmasabb dolgok, ahol a békeidők ottfelejtett kellékei folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy ez nem egy elvont világban történik, hanem az ismerős hétköznapok váltak rémálommá.

Ehhez a háborús vonalhoz tartoznak a rettenetes dilemmákat felvonultató apró közjátékok. Árulások, vállalhatatlan döntések, szó szerint másodperceken múlik, hogy élet vagy halál, és ezek a sorsforító pillanatok egyáltalán nincsenek túlragozva. Olyan dózisban ömlik a kegyetlenség, hogy nincs mód hosszan moralizálni, egyszerűen csak egyre világosabb lesz a filmet nézve, hogy ez a háború nagyon undorító.

Nincsenek nagy ötletek, sohasem látott jelenetek ebben a háborús vonalban. Az arányérzéktől válik nagyon erőssé ez a szál: a helyzetek a belső logikájuk szerint természetesek szinte, és pont ettől nagyon brutálisak. Elviszik a végén az öregasszonyokat is.

A sokkolás folyamatos, a feszültség és a nyomasztás szinte sosem enyhül, de közben van mindig aktuális izgalom a következő néhány perc miatt, és elég gyors az egész ahhoz, hogy ne legyen idő köldöknéző moralizálásra sem. Háborús filmnek igazán erős alkotás A vér és méz földje.

A történelmi magyarázkodások és a lelkiismeret kezelései kicsit el van kenve, a rádió bemondja hol áll a háború, és közhelyekben mentegetőzik a katona a fronton, de ezek egyáltalán nem zavaró és nem irreális pillanatok. Nem zökkentenek ki.

A vár titkos szobája

A film másik szála a szerelmi kaland. Kell ez is, mert nélküle nem volna a filmben mese, a puszta szenvedés pedig megöli a néző empátiáját, kell ez is a figyelem fenntartásához. És ez a mese is helyén van, hiszen korántsem tündérmese.

A legnemesebb szeretet győzelme, vagy alávaló árulás egy ágyba bújni az ellenséggel? Ez utóbbi azóta feszegetett kérdés, hogy történeteket írnak az emberek. Lehet őszinte átéléssel szeretkezni, miközben a szomszédban megerőszakolják a többieket? Ez pedig a helyzet, amibe a klasszikus kérdést ez a film helyezi.

A szerelmes szál majdnem annyira irreális, mint amennyire hiteles a háborús. De a két vonal mégis remekül megfér egymás mellett. A párhuzamosan kibontakozó szálakban közös a töredezettség, a sok kihagyás, a konfliktusok lezáratlansága. A szerelmi vonal viszont inkább szimbolikus, hiszen a megnyugvás lehetetlenségéről szól, a vár titkos szobájába zárt szépség története inkább idéz balladákat, mint haditudósításokat. A dráma itt sincs túllelkizve, viszont bőven jut ide is brutalitás és fájdalom.

Okosan felépített és hatásos film A vér és méz földje. Pedig Lara Croft is rendezte.