Fantom, Tóth Vera, Fantom

"Mindenki, aki számít. Glenn Close, Nicolas Cage, meg a Bening, meg Webberem is van már rég" - zörgeti meg a fehér zacskót, a zacskóban jegyzetfüzet lóg, a fején Forma 1-es baseballsapka. Ő az autogramgyűjtő, együtt ácsorgunk a vörös szőnyeg szegélyén. A reflektorok ma este újra elvakítják a Rákóczi úton hazaballagó, hunyorgó magyar embereket. A szőnyeg és a sok sajtómunkás leszorítja őket az autók közé, de nem bánják, győz a kíváncsiság.

Vaku-tréning

Díszbemutató van az Urániában: Joel Schumacher musicalfilmje,
Az Operaház fantomja megérkezett a mozikba. Webber, a zeneszerző is itt van Pesten, az autogramgyűjtő készségesen közli, hogy a világhírű vendég a Royalban szállt meg. Szállingóznak a meghívottak, feltűnik Back II Black Bebe és egy sárga mikrofonnak elárulja, hogy a Hair a kedvenc musicale.

A vörös szőnyeges bevonulás még mindig pontosan felosztható a puffos anorákban szégyenlősen beosonókra és a taxiból kipattanó, sietős léptekkel rugózó, elegánsabb sztárokra. Ők kedvesen intenek felénk, de a legtöbbjük még mindig nem hajlandó lelassítani a kattogó fotósok kedvéért - ahhoz kell egy acélosan mosolygó sajtós, aki biztos kézzel visszatereli őket a vakuk közé.

A legprofibb sztár ma este egyértelműen Fonyó Barbara, a Madách Színház Fantomjának egyik Christine-je. Fonyó szép, szélesen mosolyog, körbe-körbe forog, itt vagyok, vegyetek, jó lesz így? Kállay Bori büszkén mellé lép, anya, lánya fürdenek az éles fényben. Aztán jönnek sorra a magyar Fantomok: Sasvári 'Sasi' Sándor, Csengeri Attila, Miller Zoltán. Sasvári komolyan veszi a szerepet, a fél arcát fehér maszk fedi (vajon meddig lesz rajta?), Miller a kisfiát hozta el. A musicalszínészek mellett befutnak a tévés hősök is: itt van a két barát, Matyi és Dorina, és a megasztár Tóth Vera.

Az Uránia fantomja

Megérkezik Webber. Rá várunk mind, a gyűjtő orrcimpája megremeg. Webber vékony, a haja ősz, megáll a rajongók mellett. Szögletes szemüvegben a film producere, Austin Shaw terelgeti. Webber gyors tévéinterjúkat ad, jókedvű. A háttérben egy idősebb úr azt állítja, a rádiótól jött és halkan dulakodni kezd egy biztonsági emberrel. Fennakadásnak nyoma sincs, a zeneszerző besétál az Uránia kapuján. Az előtérben rózsaszálak és századfordulós jelmezekbe öltözött hoszteszek köszöntik a vendégeket.

Bent, a nagyteremben, a színpadon Webber áll: "Köszönöm, hogy eljöttek, gyönyörű ez a hely, nem is tudom, miért nem itt forgattuk a filmet" - mondja udvariasan, a nézők elégedetten mosolyognak. Dörög a taps, amikor elköszön és kihunynak a fények. A sötétben egy árny oson be és elragadja a mikrofonállványt. "A Fantom!" - szellemeskedik valaki félhangosan.

"Lerepült a fejem"

Száznegyven perces bombasztikus hangörvény következik. Később egy kollega a fogadáson úgy jellemzi az élményt, hogy "majdnem lerepült a feje", legalábbis az elején, teszi hozzá, aztán elsodorja az eszemiszom. Minden ismerős a rozét ajánlgatja, a krinolinos díszlányok szórakozottan lóbálják a legyezőjüket. Sasvárin még mindig ott a maszk, ez igen, kitartó Fantom. A következő pillanatban elterjed a hír, hogy Webber talán itt lesz, a fogadáson is, aztán ezt hamar cáfolják. Szőke, szemüveges jazzénekesnő búg a mikrofonba. Bíró Eszter, egy másik Christine, rendületlenül állja a fényképészek rohamát.

Seregi László, a darab koreográfusa a Madáchban, elgondolkozva sétál az aranyszínű girlandok között, piros ingben Nagy Marcell álldogál a fal mellett. "Tetszett a film?" "Igen" - bólogat a Sorstalanság főszereplője. "És szerinted nem volt túl hosszú?" - próbálom a saját gondolataimat ráerőltetni. "Nem, egyáltalán nem" - tartja magát Marcell. Igen, ez egy ilyen műfaj, vagy szereti valaki a musicaleket, vagy nem. Leteszem a poharat, az ajtóban még több jelmezes lány: rózsaszálakat osztogatnak búcsúzóul.