Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

The Twister Caught in the Storm 01 18 42 16.png
2025.03.19. 15:49

A Netflix dokumentumfilmet készített Joplin város lakóinak tragédiájáról, akik 14 évvel ezelőtt egy veszedelmes tornádóval találták szemben magukat – ám akadt, aki túlélte a katasztrófát.

2011. május 21-én a Missouri állambeli Joplin városának lakói „világvégebulikat” tartottak, hogy együtt várják a hamarosan eljövő apokalipszist. Különleges település volt már a borzalmas tornádó érkezése előtt is, mert más városokkal szemben itt nem gyorsétterem, hanem templom volt minden sarkon.

Azon a tavaszi estén közel ötvenezer ember mulatott a barátaival és szeretteivel együtt, ünnepelvén, hogy még nem jött el a vég.

Hozzá kell tenni, hogy a város az Egyesült Államok kellős közepén, az úgynevezett Tornádó Átjáró kapujában található, ahol azon a napon szinte szüntelenül szóltak a tornádót jelző szirénák. Többnyire nem foglalkoztak vele, mert olykor elkerülte a települést a pusztító szélvihar, míg máskor alig okozott kárt a lakók épületeiben. Másnap napsütéses időben várták többen is a ballagási ünnepségüket, nem számolva azzal, lehet, hogy onnan már nem fognak élve hazajutni. A történetükről most a Netflix készített egy dokumentumfilmet Pusztító vihar címmel. 

A vihar előtti csend

Május 22-én csurig megtelt a Joplin Gimnázium rendezvényterme, és mindenki a ballagókra volt kíváncsi. Aki nem, az éppen munkába igyekezett, de az amatőr viharvadászok is útnak indultak, mert különös felhőkre lettek figyelmesek az égen. Egyikük elmondása szerint olyan volt, mintha nem lenne pereme a felhőknek, és mivel sejthető volt, hogy ebből hatalmas vihar fog kerekedni, három fiatal a város széléhez, az égi jelenség közelébe autózott.

A dokumentumfilmben többen is úgy emlékeznek vissza, hogy hallották, ahogy megszólalnak a tornádót jelző szirénák, de ettől még nem állt meg az élet. A város határában azonban valami furcsa fogadta a viharvadászokat:

csend volt, nem lehetett madarakat hallani, a szél egyre csak erősödött, és zuhogni kezdett az eső, de a tornádó sehol sem mutatta magát.

Más szemtanúk arról számoltak be, hogy a vihar érkeztével olyan baljós színt vett fel az ég, hogy az utcában csak egy sötét falat lehetett látni ott, ahol az égnek kellett volna látszania. Joplin városára egy különösen veszélyes tornádó csapott le, ami maga előtt tolt egy heves esőzést, így aki belement a zivatarba, nem tudhatta, hogy mögötte egy hatalmas, örvénylő szélviharral találja szemben magát. 

„Nem vett magához Isten, mert meleg vagyok”

Vallásos közösség révén többen is azt hitték, hogy a világvége csapott le rájuk, így volt olyan, aki úgy vélte, beletörődik a sorsába, ha ezzel Isten magához veszi.

De nem vett magához Isten, mert meleg vagyok

– mondta egyikük a dokumentumfilmben, hozzátéve, csak akkor derült ki számára, hogy természeti katasztrófáról van szó, amikor élve és épségben találta az édesanyját.

A vihar elől azonban nem volt menekvés, és a film alapján a legtöbb esélye annak volt a túlélésre, aki nem az otthonában várta meg, hogy lecsapjon a tornádó. A filmben megszólalók közül többen is éttermekben húzták meg magukat, miközben másokat mentettek, így ők óvóhely híján maradtak. A földön fekve próbálták átvészelni a pillanatot, amikor lecsapott a 400 km/h-ás szélvihar az épületekre. Egyikük elmondása szerint olyan érzés volt, mintha valaki homokszóróval verte volna. 

Súlyos károkat okozott

A joplini tornádó volt 1947 óta a leghalálosabb volt az Egyesült Államokban. Sok házat, üzletet, acélvázas ipari épületet és nagy méretű járműveket sodort el, köztük nyerges vontatókat és buszokat dobott el több száz méterre. Egy nagy, többszintes kórház alapja és alátámasztó rendszere olyan súlyosan megrongálódott, hogy le kellett bontani. A tornádó a károk felmérése után az EF5 besorolást kapta, ami az Enhanced Fujita-skálán a legmagasabb érték.

A lakók egymáson feküdve és egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a tornádó okozta pusztítást, majd hirtelen egy különös dologra lettek figyelmesek. A szél egyszer csak abbamaradt, csönd ült a városra, és ismét lehetett látni a kék eget – ez volt a tornádó belseje. Néhányan felocsúdva a helyzetből azt hitték, véget értek a megpróbáltatások, majd menekülni akartak az óvóhelyről, ekkor azonban ismét lecsapott a szélvihar.

Joplint a tornádó 48 perc alatt tarolta le, ez idő alatt több mint 4 ezer házat tett tönkre, és 158 ember életét követelte.

A városban nem volt olyan, akit ne érintett volna valamilyen módon a tornádó, akár egy szerettét vagy az otthonát vesztette el. Az örvénylés túlélőinek pedig egy talán még veszedelmesebb csapással kellett szembenézniük.

A vihar utáni megpróbáltatások

Miután ismét kisütött a nap, és a madarak is dalolni kezdtek, az emberek útnak indultak, hogy felmérjék a károkat. A város szélén egy kocsma parkolójában egy igencsak megviselt fekete autó állt meg, a sofőr fejéből ömlött a vér, ő közölte a bent lévőkkel, hogy a város megsemmisült. Egy fiatal férfira a barátai találtak rá, miután

a kocsijából kirántotta a tornádó, és méterekkel odébb, összetörve dobta a földre. Azonnal kórházba vitték, ahol kiderült, húsevő gomba támadta meg, a túlélésre pedig nagyon csekély esélye maradt, ezért több szervét is el kellett távolítaniuk az orvosoknak.

Nem volt ennyire szerencsés az a ballagó, aki apjával vezetett haza a gimnáziumi rendezvényről. Ők az üléseken egymásba kapaszkodva, a Bibliából idézve próbálták átvészelni a tornádót, de a mindössze 18 éves kamaszt a szél kirántotta az ablakon át. Holttestére csak napokkal később találtak rá az autótól nem messze.

A pusztítás akkora volt, hogy az hamar bekerült az országos hírekbe is, de a média munkatársainak nem volt esélyük a helyszínről tudósítani. Elsőként egy 13 éves lelkes San Diegó-i fiú számolt be a kereskedelmi televízióknak arról, hogy a jopliniak teljesen el vannak veszve a városban, mivel épületek híján olykor azt sem sikerült belőniük, pontosan hol is lehetnek. A várost azonban napokon belül ellepték a riporterek, a helyiek pedig dolgozni kezdtek, és három hónap alatt újjáépítették az otthonaikat. Az összetartozásuk emlékére a 2012-es ballagókat az ország akkori elnöke, Barack Obama köszöntötte, majd beszédében hosszan éltette a lakosságot, a fiatalokkal pedig személyesen is váltott egy-egy szót.

A film ugyan pozitív hangulatban zárul, baljós jelként azonban még egy alkalommal arcon vágják a nézőt a készítők, kiemelve:

a globális felmelegedés egyre gyakrabban idéz elő szélsőséges időjárást, megnövelve a katasztrofális események kockázatát.

(Borítókép: Netflix)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban

Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.

március 20., 12:01

  • Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma

A színésznő 76 évet élt.

március 19., 20:49

  • Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.

március 20., 05:45

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

2 órája

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

6 órája

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

2 órája

  • Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.

március 19., 06:16

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.

március 19., 19:33

  • Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták

Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.

március 19., 20:23

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

4 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

11 órája

  • Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat

A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.

március 19., 11:16

  • Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.

március 19., 13:24

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

6 órája

  • Kultúr
A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

Jön a 4. Brassói Magyar Filmnapok.

március 19., 16:13

  • Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust

A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust

A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.

március 19., 11:59