Újabb film világpremierjét tolták el a koronavírus miatt

2020.03.10. 14:41

A 25. James Bond-film, a Nincs idő meghalni után a Sony félig élőszereplős, félig animációs filmje, a Nyúl Péter 2. – Nyúlcipő tavaszra tervezett premierjét is elhalasztják öt hónappal – tudta meg a Hollywood Reporter.

A nagy sikerű 2018-as film folytatását az eredeti tervek szerint Európa bizonyos részein március 27-én mutatták volna be, Amerikába pedig április 3-án jutott volna el. (A magyar premier április 9-én lett volna.) Az új döntés szerint augusztus 7-én lesz a nemzetközi premier, Magyarországon pedig augusztus 6-án kerülne moziba.

Minderre az után került sor, hogy Olaszországban bezárt minden mozi, Európában máshol is vannak mozibezárások, és Kínában is több mozi hetek óta zárva van. Márpedig a Nyúl Péter első része bevételének bő kétharmada az Amerikán kívüli mozikban gyűlt össze.

A döntés annak fényében is jelentősnek mondható, hogy a Nyúl Péter témájánál fogva abszolút húsvétra volt kalibrálva.

Ne maradjon le semmiről!